Lemondott a fideszes Pető Tibor a Magyar Evezős Szövetség elnöki tisztségéről

Belpol

A „váci fociügy” főszereplője döntését azzal indokolta, hogy a szövetség vezetéséhez „aktív elnöki jelenlétre van szükség”, amire nem tud jelenleg elég időt fordítani. 

Hétfőn megjelent egy cikk a Vác és Környéke nevű helyi oldalon, amely arról számolt be, hogy lemondott a Magyar Evezős Szövetség elnöki tisztségéről Pető Tibor. Megkerestük Vác korábbi alpolgármesterét, aki lapunknak megerősítette az értesülést. 

„Az elmúlt évben egy elhúzódott olimpiai ciklust zárt sportágunk, ezt követően pedig a szövetség megfogalmazta terveit a következő olimpiai ciklusra. Úgy éreztem, hogy az abban foglaltak sikeres végrehajtásához egy aktív elnöki jelenlétre van szükség, melyre jelen pillanatban nem tudok elegendő időt fordítani,

így a tavalyi év végén az elnökségnek jeleztem, hogy lemondok elnöki pozíciómról azzal, hogy a soron következő rendes közgyűlésig feladataimat ellátom”

– írta Pető Tibor kérdésünkre, döntését írásban is megerősítette a szövetség számára. 

Állítása szerint döntését szakmai alapon hozta meg, „abban semmilyen kényszerű körülmény nem játszott szerepet”. Hozzátette, sajnálja, hogy „a váci baloldal kampány lapja ezt is igyekszik kiforgatni”, utalva ezzel a Vác és Környéke nevű újság cikkére. „Megtiszteltetés volt ezt a pozíciót betöltenem, köszönöm mindenkinek az eddigi bizalmat, melyet természetesen személyesen is megköszönök majd a Magyar Evezős Szövetség rendes közgyűlésén” – zárta lapunknak elküldött közleményét. 

Pető Tiborral sokat foglalkoztunk az elmúlt hónapokban, ugyanis korábban alpolgármester és a Fidesz váci helyi szervezetének az elnöke is volt, jelenleg pedig a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesületnek (VVLSE) az elnöke, hozzá köthető a „váci fociügy”. Ennek lényege röviden, hogy az előző, még Fidesz-KDNP-s vezetésű önkormányzat több mint kétszázmillió forintnyi önrészt szavazott meg helyi futballberuházások támogatására; a tao-projektek között szerepelt egy akadémia kialakítása, de ennek munkálatai a kezdeti fázisban elakadtak, illetve a városi stadion felújítása, amely szintén nem az eredetileg tervezett ütemben halad. 

Októberben a váci önkormányzat jogi eljárást helyezett kilátásba, mert a klub nem fizette vissza határidőre az akadémia megépítésére nyújtott önkormányzati támogatást. A Magyar Labdarúgó Szövetség a támogatásokat még a 2017/18-as évadban hagyta jóvá, melyeknek teljes összege az önkormányzati önrésszel együtt több mint egymilliárd forint értékű. A múlt év végén pedig a klubhoz tartozó korábbi vezetők csúszópénzekről vallottak egy önkormányzat által kezdeményezett bizottsági ülésen. (Egyébként még az áprilisi választások előtt arról számoltunk be, hogy Pető Tibor feltűnt egy titokzatos cégben, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában). 

A Vác és Környéke azt írta, a VVLSE érintett egy rendőrségi nyomozásban. Erre is rákérdeztünk Pető Tibornál, de a közleményében ezt nem érintette. Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk