Magyar Péter egy kommentjében arra utal, Varga Judit szerepel a hangfelvételen, amit bizonyítéknak szán

  • narancs.hu
  • 2024. március 25.

Belpol

Amit előzetes ígérete szerint kedden hoz nyilvánosságra.

Magyar Péter Facebook-kommentben reagált a Telex Hadházy-interjúját szemléző 444.hu-s cikkre, amelyben Hadházy arról beszélt, Magyar Péter lehetett az, aki már a színre lépése előtt kereste őt a Rogán–Schadl–Völner-ügy miatt.

Remélem például, hogy miután holnap meghallják az emberek, ahogy a volt igazságügyi miniszter elmondja, hogy miként működik az ügyészség és a hatalom, több ezren fogjuk követelni a legfőbb ügyész és a bűncselekményt elkövető kormány távozását"

– írja kommentjében Magyar, utalva arra, hogy a hangfelvételen, amit bizonyítékként tervez bemutatni kedden az ügyészségen, a volt igazságügyi miniszter, vagyis a volt felesége, Varga Judit hallható.

Magyar eddig csak annyit osztott meg, hogy hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Völner–Schadl-ügy kirobbanása előtt "Rogán Antal és emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat". Azt ezidáig nem részletezte, kik hallhatók a hangfelvételeken.

Múlt héten a 444.hu kérdésére, miszerint miért nem nevezi meg a nyilvánosságban a minisztereket, akik tudhattak Tóni, Barbara és Ádám kilétéről, Magyar Péter azt válaszolta: Varga Judit és Gulyás Gergely.

A Telexen megjelent Hadházy-interjúban a képviselő Magyar Péterről is elmondta a véleményét. Hadházy szerint hamis reményt kelt az emberekben Magyar Péter, amikor azt ígéri, hogy választáson le lehet győzni a Fideszt. Szerinte inkább az ellenzék gyökeres megújítása, a hiteltelen szereplők háttérbe szorítása és hibrid forradalom lehet a győzelem receptje.

"Nem tartom helyes stratégiának azt sem, hogy valaki letűz egy zászlót, és azt várja, mindenki menjen utána. Rengeteg ilyen próbálkozás volt az elmúlt években, de egyik sem tudott eredményt elérni" – mondta Hadházy. A képviselő hozzátette, Magyar hirtelen jött népszerűségét látva át kell gondolnia, van-e értelme folytatnia a politikát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”