Magyarország újabb 120 lélegeztetőgépet ad Ukrajnának

  • narancs.hu
  • 2022. február 21.

Belpol

Szijjártó kiemelte, bár Magyarország és Ukrajna kapcsolata feszültséggel terhelt, mindig segítettünk az ukránoknak.

Magyarország újabb 120 lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, a gépek fele kárpátaljai, másik fele más ukrajnai kórházakba kerül – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető Facebook oldalán élőben jelentkezett be, mielőtt Brüsszelbe indult. Elmondta, hogy a gépeket – ahogy a korábbi, ugyanilyen nagyságú segítség esetében is – az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével juttatják el a kórházakba.

Brüsszeli útjáról Szijjártó azt közölte: az uniós tanács ülésén vesz részt, ahol a kelet-európai térségben kialakult feszültségek lesznek napirenden. "Magyarországnak érdeke a béke, ezért elvárjuk azt, hogy a világpolitika nagy szereplői tovább folytassák azt a magas szintű párbeszédet, amely az egyetlen reményt jelenti a békés megoldás irányába" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette,

bár tudjuk, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai is feszültséggel terheltek, Ukrajnában sorozatosan megsértik a magyar nemzeti közösség jogait, ennek ellenére Magyarország mindig is kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett".

Mindig segítettünk az ukránoknak, ha bajban voltak vagy ha szükségük volt valamilyen támogatásra, segítségre a világjárvány elleni küzdelemben. Így van ez most is – mondta Szijjártó Péter.

(MTI, Facebook/Szijjártó Péter)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.