Márciusban rezidensek ügyelnek majd a háziorvosok helyett Győrben

  • narancs.hu
  • 2023. február 24.

Belpol

A körzetben egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését.

Győr körzetében egyetlen háziorvos sem írta alá az ügyeleti szerződését, így a győri kórházban dolgozó rezidensek és szakorvosjelöltek látják majd el az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet – értesült kórházi forrásokból a MedicalOnline.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, az új ügyeleti rend bevezetésének következő állomása Győr-Moson-Sopron megye, ahol a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorló akciójához valamennyi, Győr körzetében dolgozó háziorvos csatlakozott, és megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását. A portál értesülései szerint A Petz Aladár Megyei Oktatókórházban rendkívüli értekezletet is összehívtak.

Információk szerint a korábban kijelölt ügyeleti pontok helyett a rezidensek a megyei kórház A1 épületének földszintjén kialakított ellátóhelyen fogadnák majd a betegeket. Emellett az Országos Mentőszolgálat által 14-22 óra között az ügyeleti pontra irányított betegek ellátásához az ápolószemélyzetet is biztosítja az intézmény. Az ügyeleti beosztás alól mentesülnek a kórház azon fiatal orvosai, akik nem közvetlen betegellátást nyújtó osztályokon dolgoznak, valamint az intenzív-, illetve sürgősségi ellátásban résztvevők. 

A portál emlékeztetett, a rezidensek ügyeletbe való bevonását számos alkalommal igyekeztek jogszabályokkal körülbástyázni, a Magyar Rezidens Szövetség ugyanis bő tíz évvel ezelőtt hangosan sérelmezte azt a gyakorlatot, hogy a szakorvosjelölteket magukra hagyják az ügyeletekben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.