Márki-Zay Péter február 16-án tartja az évértékelő beszédét

  • narancs.hu
  • 2022. február 9.

Belpol

Négy nappal Orbán Viktor évértékelője után.

Márki-Zay Péter kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: jövő hét szerdán, február 16-én fog miniszterelnök-jelölti évértékelőt tartani. Azt is elmondta, szeretne Erdélybe is elutazni a kampánya során, és kérte is a kollégáit, hogy szervezzék meg az utat.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Orbán Viktor február 12-én fogja megtartani évértékelő beszédét, ami egybeesik az országgyűlési választás kampány hivatalos kezdetével is. Gyurcsány Ferenc pedig éppen egy nappal előtte, február 11-én.

A műsorban Márki-Zay arról is beszélt, hogy azért beszélt Iványival, mert a pártok megkérték rá, ő egyébként mind a három jelöltet támogatja, akiről jelenleg szó van az ellenzéken belül (bár elmondása szerint volt már négy és öt jelöltjük is). Szerda reggel már arról írt az atv.hu, hogy az ellenzéki pártoktól úgy értesültek, hogy

Iványi Gábor lelkész mellett Róna Péter közgazdász és Elek István közíró neve is felmerült az ellenzék államfőjelöltjeként. 

 

Márki-Zay a kedden esti műsorban reagált a Mészáros Lőrinc és Bige László közötti üzletre is, szerinte ez nem rendkívüli, minden évben sor kerül rá. Arra a kérdésre, hogy nem vet-e rossz fényt az ellenzékre, hogy a támogatójuk Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégekkel tárgyal, azt mondta: szerinte sok olyan támogatójuk van, akik közel állhatnak a Fideszhez, ők ebből a szempontból nem tudnak válogatni. Hozzátette: Bige nagyjából 10 millió forinttal támogatta őket.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.