Megírta az Átlátszó, mit kérdezett volna Portiktól

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 13.

Belpol

A készülő interjút leállították, szövegét nem engedi nyilvánosságra hozni a BVOP.

Polt Péter legfőbb ügyész szerint kép- és hanghiba miatt kellett félbeszakítani azt az interjút, amelyet az Átlátszó újságírója készített skype-on a börtönben lévő Portik Tamással. Csakhogy megvan az interjú hangfelvétele, amelynek remek a minősége, és a képpel sem volt semmi probléma – írja az Átlátszó.

Az oknyomozó portál újságírója, miután engedélyt kért és kapott rá, július 31-én interjúzott a kilencvenes évek hírhedt gyilkosságairól, merényleteiről Portikkal. A beszélgetést egy ponton a börtönben leállították, nem engedték folytatni, és aztán a büntetésvégrehajtás nem járult hozzá ahhoz sem, hogy az addig elkészült részt nyilvánosságra hozza a portál. 

Az Átlátszó az ügyben a Legfőbb Ügyészséghez fordult jogorvoslatért. 

Polt Péter legfőbb ügyész azt írta, „a rendelkezésre álló adatok alapján a fogvatartott nyilatkozattételét 2023. július 31. napján a Budapesti Fegyház és Börtönben technikai ok (a kép és a hang hibája) miatt szakították félbe. Az ilyen okból történő félbeszakítás műszaki kérdés, a büntetés-végrehajtási szervezet erre vonatkozó eljárását jogszabály nem rendezi”.

A cikk részletezi, hogy ezt nem így tapasztalta az újságíró. Aztán kiderül, mire jutottak a paragrafuscsavarók, hogyan alakult, hogy a folytatáshoz kért engedélyt sem adták meg, és miképp utasították el Portik kérelmét is, aki szintén folytatta volna a beszélgetést

Kiderült többek közt, hogy a félbeszakításig elkészült interjú szövegét Portik megkapta, kézzel kiegészítette. Ennek a közlését azzal az indokkal tiltotta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), hogy az a bűnözői életmódot népszerűsíti. A lap már nem is kapta meg a kézzel kiegészített szöveget, viszont az újságíró állítja, amit addig megbeszéltek Portikkal, és megírt, abban semmilyen módon nem utalt a bűnözői életmódra. 

Miután úgy látszik, a Portiknak írásban elküldött kérdések miatt nem akarhatják, hogy az interjú folytatódjon – és e kérdések közlését nem tilthatja meg senki –,

a portál most közzé tette, mi mindenre szeretett volna választ kapni Portiktól.

Az Átlátszó többek közt arra volt kíváncsi, olvasta-e Portik Dezső András könyvét, amely róla szól, és mi a véleménye; szerinte kik ölhették meg Prisztás Józsefet, Fenyő Jánost, kik robbanthattak az Aranykéz utcában; észrevett-e olyat, hogy titkos nyomozás, adatgyűjtés folyik vele szemben; tényleg együttműködött-e az FBI-jal, illetve mit gondol, miért akarhatta Pintér Sándor csapdába csalni, lehetett-e szerepe a belügyminiszternek az őt érintő gyanúsításokban, vannak-e olyan tények a birtokában, amelyek Pintér Sándor szerepére vonatkoznak, és szerinte politikai okokból tartóztatták-e le.

 „Az üggyel kapcsolatos jogi folyamat nem ért véget, csapatunk dolgozik azon, hogyan lehetne a született döntést orvosolni. Illetve az oknyomozást is folytatjuk, kiderítendő, mi lehet a háttérben, miért akarják ennyire megtiltani, hogy Portik Tamás beszéljen velünk?” – így zárul az Átlátszó írása.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.