Az uniós pénzek felhasználását összehangoló politikus a határokon átívelő projektekről és a közösségi támogatások lehívásában rejlő buktatókról beszélt a Narancsnak.
Magyar Narancs: Több alkalommal tárgyalt már a környező országok felelőseivel a határokon átnyúló uniós projektek és egyéb tennivalók ügyében. Mely területeken van szükség országközi együttműködésekre?
Baráth Etele: Az Európai Unió már régóta finanszíroz határokon átnyúló projekteket. Az Inter-reg programban Magyarország eddig is részt vett, de korábban nem mi irányítottuk, hanem Ausztria. Most viszont, hogy tagállammá váltunk, hozzánk kerül az irányítás is, hisz Románia és Horvátország viszonylatában előnyösebb a helyzetünk. Más közösségi forrásokból ugyan, de Szerbia is része ennek az együttműködésnek. Ez egy kijárt útja az uniós támogatási rendszernek, és nagyon konkrét fejlesztések megvalósulását segíti elő. Ennek keretében egyebek mellett műszaki létesítmények, határátkelők, bicikliutak épülhetnek, de tartoznak ide környezetvédelmi beruházások és bizonyos képzési kooperációk is. A közelmúltban azonban egy nagyobb ívű együttműködést is kezdeményezett Magyarország a szomszédaival. Amikor ugyanis két évvel ezelőtt azon a Nemzeti Fejlesztési Terven dolgoztunk, amelyre a jelenleg futó uniós pályázatok és támogatások épülnek, keserűen tapasztaltuk, hogy Szlovákia, Szlovénia, Ausztria és Lengyelország koncepciója - a miénkhez hasonlóan - mindenfajta együttgondolkodás nélkül készült el. Vagyis mindenki megcsinálta a maga nemzeti fejlesztési tervét anélkül, hogy a szomszédaival konzultált volna. Nekünk ez föltűnt, és úgy gondoltuk, hogy a második, 7 évre szóló fejlesztési tervünk elkészítésénél már nem szabad ugyanezt a hibát elkövetnünk. Megkerestük tehát először a szlovák, majd a román illetékes minisztert, és kellemes meglepetésünkre mindkét féllel egy hét leforgása alatt sikerült nyélbe ütnünk egy találkozót. Kiderült, hogy az ő részükről is nagy igény van arra, hogy megismerjék a mi szándékainkat. Az például, hogy milyen lesz a magyar népesedéspolitika, ezen belül pedig hazánk viszonya a migrációhoz, bizony, kőkeményen érinti Szlovákiát is. A román miniszter úgy fogalmazta meg ezt, hogy ezek az egyeztetések nem a politikáról szólnak, hanem a konkrétumokról. Például, hogy miként tudnánk fejleszteni az önkormányzati együttműködéseken túl a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. Hogyan kellene mondjuk az adórendszereinket összehangolni annak érdekében, hogy Erdélyben növekedjen a magyar beruházások száma. 'k e célra egyébként a határ menti régiókban külön ügynökségeket hoznak majd létre. Ez nemcsak a gazdasági nyitás miatt örvendetes, hanem azért is, mert az infrastruktúrák összekapcsolódása révén a határok mindinkább virtualizálódnak. Azzal, hogy mi már bent vagyunk az unióban, megváltozott Magyarország geostratégiai helyzete is, hisz nőtt például az érdekérvényesítő képességünk. Hogy azonban az ebből adódó előnyöket ki is tudjuk használni, nem várhatunk a környező országok csatlakozásáig - bizonyos lépéseket már most meg kell tennünk.
MN: Kifejezetten érdekelne, hogy mit mondott a szlovák és a román fél a migráció kérdéséről.
BE: Jelentem: semmit. Egyelőre ilyen mélységekig nem jutottunk, mindössze fölvetettük azon problémákat, amelyeket fontosnak tartunk. Komoly előrelépés ugyanakkor, hogy a román miniszterrel úgy álltunk fel az asztaltól, hogy két héten belül meghatározzuk azokat a témákat, amelyekről közös előkészítő munkát, kutatást vagy tanulmányt tartunk szükségesnek, és azokat is, amelyek közös tervezést igényelnek. Az együttműködésnek máris léteznek konkrét formái; a héten például román közigazgatási kollégák érkeznek hozzánk, hogy átadjuk nekik az uniós pályázatírásban szerzett tapasztalatainkat.
MN: Befolyásolja-e az ilyen típusú szakmai összejövetelek hangulatát a nagypolitikai klíma, vagy éppen fordítva: a jó együttműködés hatással lehet akár a diplomáciai viszonyokra is?
BE: Én soha semmiféle feszültséget nem érzékeltem ezeken a találkozókon. Nem is lehet a feszültségek színtere egy ilyen egyeztetés, hisz a tárgyaló partnereinknek ugyanaz a felelőssége, mint nekünk: megszerezni és elkölteni az uniós pénzeket. A bizalmatlankodásnak, a titkolózásnak nem is volna értelme, hisz a brüsszeli csatornákon keresztül mindent megtudhatunk egymásról. Normális légkörű szakmai megbeszélések ezek, mondhatni, baráti hangulatúak.
MN: Vannak-e jelentős különbségek a visegrádi országok fejlesztési víziói között?
BE: Az irányok nagyjából azonosak, hiszen az unió eléggé világosan megszabta, hogy a forrásokat mire lehet felhasználni. Az arányokban van inkább különbség. Magyarország például lényegesen többet szán a műszaki infrastruktúra fejlesztésére, mint mondjuk Csehország, amely nálunk sokkal jobban áll az autópályák terén. A csehek egyébként egy hihetetlenül nagy mértékű fejlesztést hajtot-tak végre az elmúlt években, több-milliárdos ráfordítással építettek ugyanis egy nemzetközi biotechnológiai központot. Mi is évek óta beszélünk egy ilyenről Szegeden és környékén, de semmi sem történt ez ügyben. Ez újabb példa arra, hogy igenis figyelnünk kell arra, hogy a régió más országaiban mik a prioritások. A közös Európában semmi értelme nem lenne annak, hogy ugyanazzal a profillal mi is létrehozzunk egy ugyanolyan biotechnológiai központot. Akkor lehetünk csak versenyképesek ezen a téren, ha a biotechnológián belül mi valami másra szakosodunk. De létrehozhatunk más országokkal közösen egy olyan regionális biotechnológiai központot, ahol megosztjuk egymás között a tevékenységeket, hogy ki mit kutat, de a szervezeti egységek között szoros koordináció is van. A Magyar Tudományos Akadémia évek óta nagy erővel szorgalmazza, hogy Magyarországon épüljön meg a világ harmadik részecskegyorsítója. Ez egy 200 milliárdos beruházás lenne. Egy ilyen működik már az Egyesült Államokban, egy másik pedig Japánban - és nálunk lehetne az egyetlen európai. Egy ilyen volumenű beruházásba nyilván nem érdemes párhuzamosan belekezdenie mondjuk Csehországnak és Lengyelországnak is. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy egy közös tudósgárda álljon majd fel. Ilyen projekteken keresztül, amelyekhez természetesen jelentős politikai és kormányzati támogatás is kell, egyszerre lehetünk európaiak, közép-európaiak és magyarként világelsők.
MN: Az újonnan csatlakozott országok közül Magyarország az első, amely a belépés előtt álló országoknak formális keretek között is átadja a tapasztalatait. A felzárkózásban hátrébb tartók számára viszont a legnagyobb feladatot a demokrácia megszilárdítása és a gazdasági növekedés biztosítása jelenti. Jó tanácsokkal e területeken nem sokra mennek.
BE: Ha tanácsot adni nem is, de beszélni mindenképpen lehet ezekről is. Nem vagyunk naivak, de azt el tudjuk mondani, hogy nálunk mi jelentett gondot, nehézséget, és milyen irtóztató erőfeszítések árán építettük ki azt a rendszert, amellyel természetesen nekünk magunknak is vannak még problémáink. Magát az uniós rendszert egy európai kézikönyvből is meg lehet tanulni, egyvalamit azonban csak személyes találkozókon lehet: visszakérdezni.
MN: A Fidesz-kormány elmulasztotta kiépíteni az uniós pénzek befogadásának intézményi hátterét. Az elmúlt két évben sikerült behozni ezt a lemaradást?
BE: Az új kormány azonnal munkához látott, de az intézményrendszer csak akkor nyerhette el végleges formáját, amikor mind az öt operatív programunkat egyeztettük már Brüsszellel. Ez 4-5 hónapba tellett. Az alapintézmények mára felálltak, de ez egy klasszikus tanuló rendszer, hisz minden egyes eset más és más. Folyamatosan szembesülünk újabb buktatókkal. Az önkormányzatok például nem értik, hogy a saját részük fedezetéül miért kell nekik ingatlanbiztosítékot is adniuk, amikor állami ellenőrzés alatt állnak, költségvetési garanciákkal. De ez az előírás. "riási harcokat folytatunk, hogy hol lehet enyhíteni a feltételeken. Olyan ez, mint a KRESZ. Alapjában véve jól ki van találva, működik is, de azért minden évben módosítjuk néhány ponton, és balesetek is mindig adódnak. A legtöbb probléma abból ered, hogy hatvanféle támogatási szerződés létezik az unióban, ráadásul mindent, az utolsó számláig egy központi információs rendszerben kell tárolnunk. Ahogy halad előre a pályázatelbírálási rendszer, úgy kell újabb és újabb jogcímeket bevinnünk az információs adatbázisba. Ez hatalmas munka, de megkerülhetetlen, mert amíg nincs a folyamat minden egyes állomása pontosan dokumentálva, addig egy vasat sem lehet kifizetni senkinek. Mostanra egyébként az uniós társfinanszírozásból eredő összes tétel átkerült a Nemzeti Fejlesztési Hivatalhoz, korábban ezek ugyanis az egyes tárcákhoz tartoztak. Így áttekinthetőbbé vált a rendszer. A költségvetésben ráadásul a társfinanszírozás állami kiadásai egy fölül nyitott alapot képeznek, vagyis létezik egy célelőirányzat - de ha azt túllépjük, akkor is biztosított a fedezet, hisz minden alkalommal a befektetett összeg két-háromszorosát hozzuk be az országba. Nem az önrész biztosításán fog múlni, hogy minél több támogatást tudjunk majd lehívni, hanem a projektek előkészítettségén és az engedélyeztetési eljárások gyorsaságán. Ma a helyzet az, hogy a források adottak, de minden a megfelelő minőségű és számú pályázaton múlik.
MN: Személy szerint támogatja az önálló integrációs minisztérium ötletét?
BE: Egy, a kancellárián belül működő tárca nélküli miniszter szerintem hatékonyabban tudja végezni ezt a munkát, mint egy önálló minisztérium. A különböző tárcákhoz tartozó fejlesztések összehangolásánál kifejezetten előnyt jelent, ha mindez nem a minisztériumok egyikében történik, hanem tárcaközi szinten. A tevékenységet koordináló apparátus vezetőjének mindenképpen kormánytagnak kell lennie.
MN: Mivel ön valamikor főpolgármester-jelölt is volt, megkerülhetetlen a kérdés: ön szerint jó ötlet, hogy Budapest önálló régió legyen?
BE: Budapest és Pest megye így együtt sosem alkotott önálló régiót, és soha nem is fog. Ráadásul az uniós támogatási rendszer sajátosságai miatt, ha együtt kezelnénk őket, akkor 1,1 millió Pest megyei ember elesne a kiemelkedő támogatásoktól, mert Budapest annyira "felhúzza" a fejlettségi átlagot. Elvileg megoldható lenne, hogy a pénzek elnyerése után országon belül újraosztjuk őket, hogy enyhítsünk az egyenlőtlenségeken, de ettől még a helyzet nem változik. Budapest olyan nagyvárosokkal alkot funkcionális egységet, mint Esztergom, Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, a másik oldalon pedig Salgótarján és Balassagyarmat. Ez vagyoni és irányítási, igazgatási egység is egyben. Elég megnézni, hogy ezeknek az ipari parkoknak a vezetői honnan járnak be dolgozni. Túl kell lépni a szűk látókörű, hazai megyei politikákon. Egy olyan, körülbelül 3 milliós közép-magyarországi régió volna ideális, ahol az iparszerkezeten belül a beszállítói háttér már kiépült, ahol a kutatás-fejlesztés és az egyetemek már képesek egy modernizálódó iparnak tudományos hátteret adni, és ahol a szolgáltatási szféra nemhogy nyereséges, hanem már önfejlődő. A nagy és sikeres európai régiók is ilyenek.
Bugyinszki György
Az interjú megjelenését a Nemzeti Fejlesztési Hivatal támogatta.
