Megszüntették a nyomozást a kollégáit erőszakkal vádoló rendőrnő ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. február 15.

Belpol

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában zárta le az ügyet.

Nem erőszakolták meg kollégái az ügyben eljáró ügyészség szerint azt a rendőrnőt, aki korábban ezen a címen tett feljelentést. A nő azt állította, hogy egy háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája elkábította, megerőszakolta, és videofelvételt készített a történtekről, és hogy az egyik elkövető még meg is fenyegette, hogy megöli, ha bárkinek is beszél a történtekről.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását cáfolták, ráadásul a nő többször is változtatott a történetén, az állításait nem tudta alátámasztani és ellentmondásokba is keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető az események idején több száz kilométerre tartózkodott azok helyszínétől. Az állítólagos videófelvételnek nem találta nyomát az ügyészség, ahogyan a szolgálat alatt használt rendőrautó üléshuzatán és a rendőrnő ruháján sem találtak „anyagmaradványt”. Mindezeket figyelembe véve az ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.