Mesterséges intelligencia generálta videóban terjesztik, hogy a tiszás jelöltnek köze van az MNB-botrányhoz

Belpol

A dunakeszi választókerület jelöltjének, Miskolczi Orsolyának a férje korábban dolgozhatott a jegybanknak. Ebből szűrte le a meredek következtetést az egykori Samsung-pénzekkel megtámogatott lap, melyet természetesen a helyi fideszes média is átvett.

Pest megye 5-ös számú országgyűlési egyéni választókerületében a Tisza Párt Miskolczi Orsolya ügyvédet indítja a jelenleg a körzetet képviselő kormánypárti Tuzson Bence ellen. Az elmúlt napokban megjelent egy írás egy helyi lapban, amely azt taglalja, hogy Miskolczi férje, bizonyos Dobra Tibor korábban dolgozott Matolcsy György jegybankelnöknek. Nem kellett sok, a lap egy mesterséges intelligencia által generált videót is megosztott, amelyben azt sugallja, hogy Miskolczi Orsolyának, valamint férjének köze lehetett a több százmilliárd forint közpénz eltűnésével járó MNB-botrányhoz.

Ki az a Dobra Tibor?  

A cikk a Térségi Tények nevű oldalon jelent meg, a laphoz tartozó Facebook-oldalon osztották meg az AI-videót is. A lap egy 2016-os Népszava- és egy Index-cikkre hivatkozva írja, hogy „kritikus hangok” szerint a jelölt férje közvetlen kapcsolatban állt Matolcsy György „legbelsőbb” köreivel, és „érzékeny ügyek kezelésében vett részt”. „(…) feladata éppen az lehetett, hogy a jegybank belső világát távol tartsa a nyilvánosságtól”. A két 2016-os cikk azzal foglalkozik, hogy Matolcsy György jegybankelnökként „magántestőrséget” hozott létre, amihez korábbi exkémeket igazolt le. Köztük volt Dobra Tibor is, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) korábbi jogi igazgatója. Dobra ebben az időben az MNB Biztonsági Zrt. munkatársa volt, az AH-t megelőzően dolgozott a Központi Nyomozó Főügyészégnek. A jegybank 2016-ban megerősítette, hogy Dobra a Zrt. „Belső Ellenőrzés területén dolgozik”.

Az Index úgy fogalmazott, hatalomtechnikailag érthető Matolcsy részéről, hogy volt titkosszolgálati vezetőkkel veszi magát körül, akik sokat tudnak az elitről, így erős pozícióba kerül. A Népszava szerint a befolyásos, széles informátori körrel rendelkező tábornokok és főtisztek minden hírforrást igyekeznek elzárni a nyilvánosság elől, másfelől a jegybankelnök a zárt kormányzati körökből elsőként értesülhet a várható döntésekről. A lap megemlítette, hogy ebben az időben Matolcsy György és Orbán Viktor viszonya nem volt felhőtlen, ahogyan arról az utóbbi években is sokat lehetett olvasni.

Tehát Dobra Tibor valóban dolgozott a korábbi jegybankelnöknek, és a leírtak alapján a belső információk védése, valamint külső információk megszerzése lehetett a feladata. Ugyanakkor semmi nem támasztja alá az inszinuációt, hogy köze lehetett – a Matolcsy György fia és baráti köréhez csatolt – mintegy 500 milliárd jegybanki alapítványi pénz eltüntetéséhez – pláne nem a feleségének, Miskolczi Orsolyának, a Tisza Párt jelöltjének.

Önmagában érdekes, hogy egy tiszás jelöltet az MNB-botránnyal akarnak hitelteleníteni, mikor a milliárdok elsíbolása a nyilvánosság előtt zajlott, számtalan tényfeltáró riport született a témában. Ahogyan azt is nehéz elképzelni, hogy az alapítványi pénzek kiszivattyúzása nem Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével történt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Szeretem szórakoztatni a közönséget, nem gondolom, hogy ez egy lenéznivaló dolog lenne”

Tiszeker Dániel készített már fiatalokról szóló zenés életérzés-filmet (#sohavégetnemérős), magyar karácsonyi romkomot (Nagykarácsony) és krimibe bújtatott nosztalgiatripet (Nyugati nyaralás) is, ezúttal a 90-es éveket idézi meg Beléd estem című romantikus vígjátékával. Múltidézésről, független filmezésről és Fenyő Miklósról is beszélgettünk a rendezővel.

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.