Találtunk egy rejtélyes luxusjachtot – Mészáros Lőrinccel a fedélzetén

  • Németh Dániel
  • 2016. augusztus 25.

Belpol

Képeken és videón is megmutatjuk, hogyan élvezi munkája gyümölcsét a nemzeti nagytőke.

Fehér szuperjacht siklik ki a zadari kikötőből, mögötte egy fekete gumicsónakban Mészáros Lőrinc figyeli, ahogyan a négyfős legénység teszi a dolgát. A kormányos a móló mellett elhaladva enyhén balra veszi az irányt. Mészáros 20-25 méterről követi a jachtot, fekete pólót visel, mint a legénység többi tagja. Az idő gyönyörű, és láthatóan nagyon jól érzi magát.

Mészáros Lőrinc a feleségével nyaral.

Nem sokkal később a hajó a szomszédos Ugljan sziget felső spicce felé veszi az irányt. M. L. addigra már természetesen visszamászott a fedélzetre. A felső szinten áll a bárpult, onnan kiválóan látszik a sziget nyugati oldalán álló 700 millió forintos Villa Maria, Mészáros adriai villája. Az épület kapuját aranyozott oroszlánok szobrai őrzik.

Fotó: Németh Dániel
 

Egy fotó története

Ekkor már lassan egy hónapja figyeltem napi rendszerességgel egy AIS (Automatic Identification System) alapú jachtkövető alkalmazás segítségével, hogy merre jár egy 35 méter hosszú luxushajó. Július elején indultunk útnak egy barátommal Horvátországba, hogy egy információt ellenőrizzünk, mely szerint a jacht Virről indulva a távoli Caprira viszi Magyarország legsikeresebb emberét és a vendégeit. Nem sokkal előtte a zadarski.hr számolt be Mészáros 700 millió forintos ugljani villájáról és egy Zadarban állomásozó jachtról.

Zadar-Ugljan

Az Artemy útja: Zadar–Ugljan

 

A hajnali órákban érkeztünk Zadarba, és miután hiába néztük meg mindkét kikötőt, úgy határoztunk, Ugljanon próbálkozunk – de a Villa Mariánál mindössze egy járőröző rendőrautót láttunk. Ezután Virre mentünk, ott van ugyanis Mészáros másik, a vagyonnyilatkozatában is szereplő nyaralója. Vir amúgy egy rémálom, ha az ember csak annyit tud, hogy valahol van egy villa, amit, Mészáros másik adriai palotájából kiindulva, vélhetőleg szintén oroszlánok védenek.

Este értünk vissza Zadarba, ahol aztán egy a kikötőben dolgozó munkástól, akinek mobilon megmutattuk a zadarski.hr cikkét, megtudtuk: a hajó neve Artemy, és két napja kifutott, Olaszországba vagy Görögországba ment; körülbelül két hét múlva érkezik vissza.

Ezután álltam rá egy mobilapplikációval az Artemyre, és végre sikerült eredményre jutni: augusztus elején a hajó éppen ott horgonyzott, ahová egyik kollégánk nyaralni ment előző nap. Azonnal SMS-t küldtem neki, és kisvártatva érkeztek is a fotók, amelyek egyvalamit bizonyosan igazolnak: az Artemy „gazdája” minimum azokban a napokban valóban Mészáros Lőrinc volt.

 

Fotó: Sióréti Gáborfalse

 

false

 Fotó: Sióréti Gábor

false

 Fotó: Sióréti Gábor

Luxushajó a munkában megfáradt melósnak

Az Artemy 35,4 méter hosszú, a népszerű Azimut 116 hajóosztályba tartozik, és 2008-ban építették Stefano Righini tervei alapján. A belső design Carlo Galeazzit dicséri – csodálják meg önök is az erről készült képeket.

false

 

Fotó: arconyachts.com

A luxusjacht 12 vendég és 6 fős legénység elszállásolására alkalmas. A középső szint teraszáról nyílik a tágas nappali, abból pedig egy 12 személyes étkező. Az 5 kabin mindegyike fürdőszobával felszerelt. Ezen a szinten egy fitneszterem is a vendégek rendelkezésére áll. A felső, napozószinten bbq, bárpult, egy újabb étkező és jakuzzi várja a közbeszerzésekben megfáradt testet.

false

Fotó: arconyachts.com

false

Fotó: arconyachts.com

false

 

Fotó: arconyachts.com

A hajó maximális sebessége 26 csomó, hatótávolsága 800 tengeri mérföld. Víztartálya 2800 liter friss víz tárolására alkalmas.

És hogy valami fogalmunk legyen a működtetés költségeiről is: 25 csomós sebességnél a leírások szerint óránként 960 litert, 13 csomónál 313 litert eszik a motor. Vagyis aznap például, amikor Mészáros Lőrincék 12 óra alatt tették meg a Dubrovnik–Bar–Dubrovnik útvonalat, kalkulációink szerint 4000 litert elfüstölve, az körülbelül 1 400 000 forintnyi dízelköltséggel járt.

A jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak hála, ennek a kipengetése aligha okozott gondot.

 

Merre hajókázott Mészáros Lőrinc?

A luxusjacht júliusi útvonala amúgy nem túl izgalmas, célállomásai között többször szerepelt Velence, Lignano, Portorož, majd újra Velence. Általában az Adriai-tenger északi részén cirkált, de sokszor napokig állt egy helyben. Július utolsó napján viszont útvonala játékossá vált: Zadarból kiindulva először Ugljan keleti részén egy kis öbölben időzött pár órát, majd augusztus elsején elindult délnek. Nappal többnyire 10 csomó körüli sebességgel haladva, kisebb városok kikötői előtt meg-megállva érintette Jezerát, Vodicét. Vodicétól nem messze a lakatlan Tijat-sziget egyik öblében pár órás horgonyzást követően továbbhaladt Split felé.

Split

Spliti utak

 

Augusztus 2-án délután 6 körül az Artemy Solta szigetére, Maslinica kikötőjébe érkezett. Másnap a házaspár Trogirba ment, 4-én reggel vissza a soltai Necujamra, este pedig már Splitben, a Hotel Ambasador előtt horgonyoztak le. És így tovább, és így tovább, egy kikötői kamera augusztus 10-én Hvaron mutatja, amint M. L. szokásához híven a gumicsónakban serénykedik a kikötőt elhagyni készülő Artemy körül. Délelőtt 9.32-kor aztán Mészáros Lőrinc rutinos mozdulattal átszökken az Artemyre, és kevés lépcsőzés után eltűnik a nappaliban a szemünk elől. Persze, még ezután is sok szép táj várt rájuk.

A gyönyörök hajója

De kié a Mészárosékat kényeztető szuperjacht? A hajók regisztrációját végző illetékes máltai hatóságtól lekért hiteles irat szerint az Artemy egyedüli tulajdonosa egy bizonyos L&L Charter Ltd. nevű, máltai bejegyzésű cég. A birkirkarai székhelyű L&L Chartert tavaly december elején 1200 euró (mintegy 370 ezer forint) tőkével alapította a PKF Fiduciaries International Ltd. nevű, ugyancsak máltai székhelyű firma, melynek tulajdonosai fele-fele részben George and Marianne Mangion máltai állampolgárságú magánszemélyek (mindkét cég a Mannarino Road 35.-ben található). Az 1999-ben alapított PKF Fiduciaries tőkéje 15 ezer euró (4,65 millió forint), és többek között George Mangion is ügyvezető itt. Az L&L Charter ügyvezetését, jogi képviseletét a Risk Management Services Ltd. látja el, melynek egyedüli tulajdonosa Marianne Mangion. Összegezve: a cégek, s ily módon az Artemy luxusjacht is a Mangion család érdekeltségébe tartoznak.

Vajon merre járhat?

Ki a gazdád, szépségem?

 

A legújabb navigációs technológiával felszerelt luxusjachtot 4,5 millió eurós (durván 1,4 milliárd forintos) áron hirdetették meg és adták el 2015 decemberében. Az Artemyt négy nappal az L&L Charter alapítását követően, 2015. december 11-én lajstromozta a máltai adminisztráció, akkor még csak ideiglenesen, majd idén március 11-én véglegesen. A jacht lajstromozási kikötője jelenleg a máltai főváros, Valletta. A lapunk birtokában lévő hivatalos iratból annyi még kiderül, hogy a hajó ezt megelőzően egy másik „offshore” szigeten, Jerseyn volt regisztrálva, de korábbi tulajdonosairól egyelőre nem sikerült biztosat megtudnunk. Az, hogy a cégalapítás és az Artemy regisztrációja között mindössze néhány nap telt el, arra utal, hogy az L&L Chartert – afféle projektcégként – kifejezetten az Artemy megvásárlására hozták létre.

A magyar kapcsolat

Mangionék a máltai PKF tulajdonosaiként és vezetőiként egy független cégekből álló neves globális tanácsadói és könyvvizsgáló hálózatnak a tagjai. A PKF jelen van a magyar piacon is, a magyarországi cég, a PKF Könyvvizsgáló Kft. ráadásul több áttételen keresztül részben éppen Mangionék tulajdonában van.

A máltai cégek középponti figurájának tűnő George M. Mangion egyszer már megégette magát a magyarokkal: a Malta Today 2013-as cikke szerint négy magyar tulajdonú kaszinócég (egy anyacég és három leány) működésképtelenné vált, ám jogszerű működésükért Mangionék voltak a felelősek, s minthogy sehogy sem lehetett a jogszerű állapotot helyreállítani, Mangion keresetet nyújtott be, kérve a cégek törlését. A bíróság helyt adott az indítványnak, s feloszlatta a cégeket, a folyamat azonban máig nem zárult le. A kaszinócégekben a PKF Fiduciaries egy darab részvénnyel vett részt, azok a PKF székhelyére, a Mannarino Road 35. alá voltak bejegyezve, a cégek vezetője pedig egy bizonyos dr. Veréb Balázs volt (papíron mind a mai napig az). Az anyacég, vagyis a Gaming Islands Holding tulajdonosai Panamában és a brit Virgin-szigeteken bejegyzett újabb, s immár lenyomozhatatlan cégek. A legszebb a történetben az, hogy a cikk szerint Veréb a bíróságon azt állította, hogy ő maga sem tudott cégvezetői kinevezéséről, ami szerinte is problematikus, hiszen a magyar jog nem engedi meg, hogy egy ügyvéd gazdasági társaságban ügyvezetői posztot töltsön be. Emellett a cégtulajdonosok ügyvédjeként arról is biztosította a bíróságot, hogy a cégtulajdonosok fizetésképtelenek. A furcsa história mindenesetre nem szegte Mangion kedvét, hogy magyarokkal üzleteljen.

false

A máltai PKF tőkeerejét, hitelképességét és a szigetország üzleti életében való beágyazottságát jelzi egyébként, hogy egy minimális tőkével létrehozott vállalkozás, az L&L Charter – feltehetően megfelelő garanciavállalás mellett – több millió euró tőkéhez tudott jutni, amiből a fentiek szerint finanszírozni tudta nemcsak a jacht megvételét, hanem az új vevő igényeit is kielégítő kipofozását.

Milliárdos játékszer

Az L&L Charter nevében a „Charter” hétköznapi fogalmaink szerint utalhat arra, hogy a cég az általa birtokolt hajó vagy hajók bérbeadásával kíván foglalkozni. S gondolhatjuk, hogy talán a nemzet gázszerelője is éppen ilyen formában keveredett a hajóra, magyarán, kibérelte a jachtot. A máltai regisztráció szerint azonban az Artemyt „pleasure yacht”-ként vették nyilvántartásba. Információink szerint a máltai szabályozás kétféle besorolást ismer: magán- és kereskedelmi célú hajó, s a „pleasure yacht” egyértelműen az elsőbe tartozik, ami azért fontos, mert a máltai rendelkezések szerint a magánhajókat kizárólag a tulajdonosok és/vagy vendégeik használhatják. Ezt erősítette meg kérdésünkre a máltai regisztrációs hatóság is: a „pleasure yacht”-ok kereskedelmi célra nem vehetők igénybe, így bérbe sem adhatók. A „pleasure yacht” kifejezésben a „gyönyör”, „élvezet” jelentésű „pleasure”-t itt tehát szó szerint kell érteni: a hajót nem lehet „munkára” fogni, csak és kizárólag a tulajdonos kényeztetése lehet a küldetése. Az ilyen luxusbárkák milliárdosok milliárdos játékszerei.

Akkor hogyan kerülhetett Mészáros Lőrinc az Artemy kormánya mögé? Erre, bevalljuk, nem tudjuk a választ. De képeink tanúsága szerint nem a gázt szerelte.

Böszörményi Jenő

Figyelmébe ajánljuk