MOK: Miskolcon és Veszprém megyében törvénytelenül kényszerítenék többletmunkára az orvosokat

  • narancs.hu
  • 2023. március 13.

Belpol

A kamara szerint ez is azt bizonyítja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.

Miskolcon a kórház főigazgatója levélben adott utasítást az orvosok jogait korlátozó törvénysértésre – közölte hétfőn a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A MOK szerint több megyében is megpróbálják különböző módokon önkéntes munkára kényszeríteni az egészségügyi dolgozókat.

A Veszprém megyei irányító intézmény például utasításba adta, hogy "azon időszakban, amelyben a munkavállalóval önként vállalt többletmunka megállapodás nem áll fenn – akár azért, mert megkötésre sem került, akár azért, mert felmondás következtében megszűnt – az érintett munkavállalót szakterületi támogatás, illetőleg fix díj címén juttatás nem illeti meg".

Mivel az egészségügyi dolgozók nem kényszeríthetőek többletmunka vállalására és a jogszabályok azt is tiltják, hogy közöttük az önként vállalt többletmunka alapján tegyen különbséget a munkáltatójuk,

a kamara álláspontja szerint ez az utasítás, amelyet veszprémi intézetek szervezeti és működési szabályzatába is beiktattak, törvénysértő.

A központosított döntéshozatal nincs tekintettel a helyi munkaerőhelyzetre, a gyógyítók szempontjaira. A betegek ellátási biztonsága folyamatosan sérül amiatt, hogy kimerült, túlhajtott orvosok és szakdolgozók végzik ellátásukat. Az egészségügyi ellátórendszer működéséhez valódi, szakmai alapokon nyugvó, átlátható átalakítási terv szükséges, nem látszatreformok”

– áll a kamara közleményében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.