Negyven–ötven év a MÁV vonatainak átlagéletkora

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 3.

Belpol

Mind a járműállomány, mind a vasúti pályája elöregedett. 

A MÁV-Volán-csoport arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a járműveik átlagéletkora eléri a 40-50 évet annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtizedben 25 Traxx, 123 FLIRT, 40 KISS motorvonattal és 12 TRAM-TRAIN szerelvénnyel tudták korszerűsíteni a flottájukat.

„A vasúttársaságnak mind a járműállománya, mind a vasúti pályája elöregedett: szervizeléssel és karbantartással önmagában nem megőrizhető a versenyképességük.

A meglévő járműpark karbantartását sajnos érdemben nehezíti a szomszédunkban dúló háború is: az alkatrészek beszerzése sok esetben ellehetetlenült, vagy sokkal több pénzbe és időbe kerül, mint korábban. A beszállítói láncok összeomlása, az anyagellátás nehézségei a pályaállapotok romlását is felgyorsította: a járműveink kerékpár- és forgóvázhibáit jelentős részben a pálya állapota okozza, miközben épp ezeknek az alkatrészeknek a beszerzési ideje és költsége nőtt meg a háború miatt a sokszorosára” – írta a cégcsoport. 

A társaság szerint az alkatrész-beszerzések mellett a járműveket érő közúti-vasúti balesetek okozzák a másik nagy problémát, amelyek minden esetben a gépkocsivezetők hibájából, a KRESZ be nem tartásából történnek. 2022-ben 28 nagyobb baleset érte a dízel motorvonatokat, ez 21 járművet érintett, azaz akadt olyan jármű, ami többször is balesetet szenvedett. A cégcsoport közlése szerint a MÁV és a MÁV-START üres pozíciónak száma a munkavállalók számához képest 3 százalék. 

A Magyar Narancs részletesen foglalkozott az elmúlt hetekben a MÁV-ot jellemző problémákkal, az állami társaság leromlásával. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.