Míg Novák Katalin le nem mond, minden este tüntetnek a Sándor-palota előtt

  • narancs.hu
  • 2024. február 9.

Belpol

Az államfő és Orbán Viktor lemondását követelte az a pár ezer tüntető, aki Novák Katalin kegyelmi botránya miatt demonstrált a Belügyminisztérium, majd a köztársasági elnök hivatala előtt.

Az Országos Közös Akarat (OKA) rendezvényén, amelyen pártok és civilszerervezetek is részt vettek, Simkó Edit volt pedagógus úgy fogalmazott: "Nekem nem köztársasági elnököm, aki kegyelmet ad egy gyermeket bántalmazónak". 

Az Orbán Viktor által csütörtökön beharangozott alkotmánymódosítással kapcsolaban feltette a kérdést: ugyanaz a kéz írja alá, mint amelyik felmentette a bűnöst?

"Tüntessük el ezt a rezsimet, ami így bánik a leggyengébekkel" – mondta a szónok, aki beszédében kitért arra is, hog Novák Katalin és Varga Judit, volt igazságügy miniszter anyaként adott kegyelmet egy pedofil bűnelkövető tettestársának.

 
Simkó Edit: Ugyanaz a kéz írja alá az alkotmánymódosítást, mint amelyik felmentette a bűnöst?
Fotó: Sikoparija Lujza, az aHang B.-A.-Z. megyei koordinátora

Kiss Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja felhívta a tüntetők figyelmét arra, hogy "Pintér Sándor palotája" előtt állnak, és a gyermekek és a gyermekvédelem az egykori rendőr tárcájához tartozik. 

Novák és Varga kapcsán azt a kérdést tette föl, hogy vajon annak is kegyelmet adnának-e, aki az ő gyermekeikkel szemben tenné azt, amit a bicskei igazgatóhelyettes tett (falazott a pedofil igazgatónak). 

Kiss Gergő – aki beszédében mind Orbán Viktort, mind Novák Katalint "mosléknak" nevezte, a miniszterelnököt és az államfőt is lemondásra szólította fel.

A beszédek után a résztvevők a Lánchídon keresztül a Várba vonultak, a Sándor-palotához, ahol 6 órakor kezdődött egy újabb tüntetés a Momentum szervezésében.

 
Tüntetők vonulnak a Lánchídon a Sándor-palotához
Fotó: Sikoparija Lujza, az aHang B.-A.-Z. megyei koordinátora

Orosz Anna a Momentum országgyűlési képviselője szólalt fel először a köztársasági elnök hivatala előtt, ismertette K. Endre ügyét, közben megjegyezte, hogy a pénteki tüntetés témája pártokon felül áll, ezért arra kéri a demonstráló civileket, hogy akinél civil szervezet zászlója van, emelje magasba – tudósított a hvg.hu a helyszínről.

„Novák Katalin ezzel a döntésével az áldozatait köpte szembe. Az igazságos világba vetett hitünket ingatta meg. Novák azt az igazságot kérdőjelezte meg, hogy gyerekeket nem bántunk, soha, semmilyen körülmények között” – mondta, majd egy perc néma csendet kért a tömegtől a további beszédek előtt.

A következő felszólaló Pető Attila volt, aki elsőként vállalta névvel és arccal a történetét, azt, hogy egy pap gyerekkorában zaklatta. A demonstráción arra kérte a tömeget, hogy engedjék le a zászlókat, világítsanak a telefonjaikkal, és tapsolják meg az áldozatokat, akiket hősöknek nevezett.

Pető olvasta fel az egyik bicskei áldozat, Pop Mert üzenetét. Levelében kifejezte, hogy „mérhetetlen hálát” érez azért, hogy ennyien kiállnak az áldozatok oldalán. Ez erőt ad azoknak, akiknek segítségre van szüksége - írta.

Novák Katalin pedig mondjon le! - fejezte be üzenetét.

„Szerencsés ember vagyok, ha féltem, a szüleim megvédtek. Vannak olyanok, akiknek sajnos nem ez jut, vannak, akik gyermekotthonban nőnek fel. Az ő boldog gyermekkorukért a magyar állam felel, a bicskei gyermekotthon lakóit viszont elárulta a magyar állam” – mondta a tüntetés következő felszólalója, Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa alapítója, aki kitért arra is, hogy az egyik áldozat később öngyilkos lett, vonat elé vetette magát. Ez a halál pedig azoknak a lelkén szárad, akik megpróbálták eltussolni ezt az ügyet.

Nincs még egy olyan bűncselekmény, amelynek elítélése mögött akkora társadalmi – világnézettől független – elutasítás állna, mint a gyermekbántalmazás"

– mondja Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke.

„Ez a gyermekvédelem?” – kérdezi Antoni, aki szerint Novák Katalin és magyar állam szembeköpte a magyar szülőket és gyerekeket. Szerinte a mostani alkotmánymódosítás nem elégséges megoldás ebben a helyzetben. Olyan megoldás kellene, ami a mostani kegyelmi döntést is befolyásolja.

Antoni a színpadról azt üzente Nováknak, hogy egyszer próbálja ki, hogy milyen független, önálló nőnek lenni és nem olyannak, akinek a döntéseit befolyásolják. Orbánnak pedig azt üzente, hogy ne bújjon el a saját gyermekei és unokái mögé. Antoni szerint nem szabad megelégedni Novák lemondásával, olyan jogi környezet kialakítását kell kezdeményezni, amely nem teszi lehetővé a pedofil bűncselekmények eltussolását.

A magyarok 74%-a gondolja úgy, hogy Novák Katalinnak mennie kell – kezdte Jámbor András, országgyűlési képviselő felszólalását. „Mennie kell Nováknak, Vargának, Orbánnak?” – kérdezi Jámbor, mire a tömeg felzúgott. 

"Tudjátok mivel lehetne megvédeni a gyerekeinket? Például meg kéne fizetni a szociális munkásokat és a tanárokat" - mondja Jámbor, aki hozzátette, hogy törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a gyermekvédelmi rendszer megerősítésével kapcsolatban.

Szilágyi Kitti, óvodapedagógus úgy fogalmazott:

Követeljük, hogy a hatóságok folytassák a nyomozást a bicskei intézményben és minden olyan helyen, ahol a gyanús szerint hasonló bűncselekmények történhettek."

Szilágyi szerint a gyermekvédelmi rendszer finanszírozásának újragondolását is meg kell kezdeni, méghozzá szakértők és civil szervezetek bevonásával.

Végül Donáth Anna, a Momentum elnöke mondott beszédet a tüntetés végén. „Politikusként és anyaként állok itt előttetek” – kezdte Dontáth, hozzátéve, hogy napok óta görcsben áll a gyomra ettől az ügytől.

Ahelyett, hogy Novák Katalin arra adott volna választ, hogy mindez miért történhetett meg, arról beszélt, hogy ez a kérdés megosztó. Donáth szerint ez a kérdés nem megosztó. Vita tárgyát nem képezheti az a kérdés, hogy gyermekek ellen elkövetett bűncselekményre nincsen mentség.

Donáth szerint Novák magyarázattal tartozik a bicskei gyerekeknek, akiknek elvette az igazságát. A Momentum elnöke többször megjegyezte, hogy egy normális országban a köztársasági elnöknek az állam lelkiismeretének kellene lennie. „Mint édesanya az édesanyához szólok hozzád Katalin. Mondj valamit! Hogy tudsz a gyermekeid szemébe nézni? Szégyelld magad!” – kiáltotta Donáth, mire a tömeg skandálni kezdett.

A tüntetés végén Donáth meghirdette a demonstráció folytatását a Sándor-palota elé: „minden nap este hatkor találkozzunk itt, addig, amíg Novák le nem mond”

– mondta a Momentum elnöke, hozzátéve, hogy ez nem budapesti ügy és vidéken is szervezkedni fognak.

 
Az első demonstráció "Pintér Sándor palotája", azaz a gyermekvédelmet is felügyelő minisztérium előtt zajlott péntek délután
Fotó: Ambrus Vilmos

Az előzményekről: Múlt pénteken a 444.hu írta meg, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endre elnöki kegyelemben részesült. A fideszes politikusok és a kormányzati média napokig hallgatott és terelt. Végül a kormány részéről érdemben csütörtök délután maga a miniszterelnök reagált. Orbán Viktor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt. Ez lehetetlenné tenné, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Az alkotmánymódosításra hivatala csak annyit reagált: Novák Katalin jó szívvel fogja aláírni azt.

Orbán bejelentése ellenére az ügy nem csitult: miközben az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelik, egy közvélemény-kutató már azt méri, hogy a kegyelem ártott-e Novák Katalin és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter népszerűségének. Közben Novák tanácsadói sorra jelentik be lemondásukat: Gundel Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente énekes, zeneszerző is bejelentette, hogy kilép a tanácsadói testületből. A 444 információ szerint Novák Katalin stábja egyébként próbálta magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de Orbán azt nem fogadta el.

Donát Anna felhívása nyomán tehát szombaton este 6 órától ismét demonstráció lesz a Sándor-palota előtt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.