Magyar Narancs: Hiába kerestem, nem leltem Parti Nagy Lajos általam szeretett, derűs játékosságát az Élet és Irodalomban április óta hétről hétre megjelenő Magyar mesék sorozatban. Helyette találtam ingerültséget, indulatot, éles gúnyt, mindezt mesébe bújtatva.
Parti Nagy Lajos: Pontosabban álmesébe, hisz ezek álmesék. A népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló kisformák, ha úgy tetszik, egypercesek. Remélem, az idén százéves Örkény szeretné őket. Szóval a mesét mint keretet elég teherbírónak érzem, ezek a kis írások lényegében abszurdok a rögvaló abszurditásáról, glosszák a közösség helyzetének margójára. Szívesen, egyre szívesebben beszélek ezeken az archaikusabb nyelveken, szívesen oltom, regiszterkeverem össze őket a zógenante "rontott mai magyarral". Azt hiszem, Heine mondta, hogy az irónia a tehetetlenség fegyvere. Ezek nagyon ironikus szövegművek, igen, tele indulattal, gúnnyal - nem mondom, hogy olykor nem vagyok kétségbeesve a hazám állapotától. Azt vállaltam, hogy erről beszélek, a minimális közvetettséggel, de az "írói munkásságom" részeként. Megjegyzem, csak ez az egy munkásságom van.
MN: Ez a mesés publicisztika a megjelenés helye miatt óhatatlanul besorol a jobboldal-baloldal megosztás baloldalára.
PNL: Be. Illetve ki. Mármint kiterítenek úgyis. De ezt akkor se úszom meg, ha csak megemlítődik a nevem a Narancsban vagy az ÉS-ben. Annál már sokkal nagyobb a baj, mint hogy azon gondolkodjam, vajon mért és hova sorolnak be. Egyszerűen nem érdekel. Ha már ezen a primitív szamárvezetőn, a bal-jobb skálán be kell sorolódni, igen, balliberális vagyok. Számomra ez nem politikai pártot, pártállást jelent - nincs párt, amit kicsit is közel éreznék magamhoz. Ez inkább értékválasztás, viszony bizonyos értékekhez, a demokráciához, a szabadsághoz, Európához. És momentán felháborodás azon, amit ez a rezsim Magyarországon és Magyarországgal művel.
MN: Valamilyen konkrét esemény hatására kezdett neki ezeknek a meséknek?
PNL: Nem, noha tán nem véletlen, hogy a gyöngyöspatai gyalázat idején kezdtem írni a sorozatot. Ez volt az első eset, amikor az állam magára hagyott, ezzel náci szabadcsapatok kezére adott egy magyar települést. Arról, ami történik, interjúban, tárcában korábban is beszéltem, olykor meglehetősen élesen. Tavaly áprilisban volt egy sűrűsödési pont. Úgy is értve, hogy megint fölértékelődtek számomra a kisformák, a töredékek, az ezer karakterek, a négysorosok. A verssűrűség. Tehát publicisztikát nem akartam írni, sokkal inkább ilyesfajta mementókat, a magam számára is, a dicsőséges fülkeforradalomról. Torzképeket, mint ahogy a mese maga is torzít.
MN: A Gyurcsány-érában történtek nem inspirálták?
PNL: De, csak kevésbé látszott. Viszont ez sorozat, hétről hétre ott van. Mesét valóban nem írtam a Gyurcsány-kormány ideje alatt, pedig ugyanígy lett volna miről. Kiről kevésbé, miről nagyon is. De nem akarom megkerülni a kérdést. A szocik nem tudtak jól kormányozni, de a miniszterelnökük demokrata volt, és nem lépte át azokat a határokat, amiket ez a rezsim naponta rúg és tapos széjjel. Szóval ugyanígy beszéltem a világról, ami körülvesz, ha úgy tetszik, a magánérzetem közeiről. Hogy milyen műfajban, ez majd akkor derül ki, a számomra is, amikor ebből az egészből összerakok egy könyvet.
MN: A politikusok kitiltásával szervezett civil megmozdulások arra engednek következtetni, hogy ez a baloldal-jobboldal besorolás meglehetősen kiüresedett. Új tengelyeket lehet felállítani társadalmi rétegekre, haszonélvezőkre és a többiekre.
PNL: Ez a besorolási kényszer valóban dermesztő. Gondoljon bele a "magunkfajta-magukfajta" kaján gusztustalanságába. Ezt valóban belepréselte a jobboldal a közéletbe, sőt a magánéletekbe is. Persze, mert az ellenségképzés, a bűnbakképzés az éltető eleme. Ha valaki ír a Népszabadságba három sort, és korábban netán a Fidesz táborába tartozott, rögtön minimum gyanús, maximum hazaáruló. Ez az agyrém az én életemet már végig fogja kísérni. Itt valami olyan mélyen elromlott, hogy talán az unokáink tudnak majd szabadon élhető országot formálni Magyarországból. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének rétegek, családok, körzetek, amelyek jól élnek, normálisan élnek ebben a társadalomban, de ez az egész, mint organizmus, rettenetesen elromlott. Dívik a felosztósdi, de nem a legfontosabb választóvonalak mentén, sőt azokat olykor szemérmesen eltakarva. Miközben a legdurvább szakadék egyre mélyül az ország végleg leszakadt egyharmada és a többiek között. Ez az elmúlt húsz év, a harmadik magyar köztársaság legnagyobb felelőssége, mindanynyiunké. A nyílt és latens rasszizmus eltűrése. A zsigeri félelem az idegentől. A szegény és a szegénység immár államilag támogatott lenézése, kriminalizálása. Erre van a legkevésbé receptje a kormányoknak éppúgy, mint az átlagembernek, aki egy időn túl nem bírja tovább, és félrenéz. Nem lehet állandóan egy hajléktalannak vagy egy koldusnak a szemébe nézni, mert megtébolyodunk. Kéne tán, de nem lehet mindennap azzal kelni és azzal feküdni, hogy Magyarországon naponta aláznak meg, néznek le 7-800 ezer túlnyomórészt reménytelenül szegény embert, csak azért, mert cigány a származása. Ha az átlagember ezt ad absurdum fokozza magában, akkor vagy különféle ideológiákat kreál, vagy megbolondul.
MN: Vagy megpróbálja elhagyni az országot. Most a rezidenseket próbálják lebeszélni, az egyetemistákat pedig röghöz kötik.
PNL: Ha egy kormányzó pártnak elemi érdeke, hogy a középosztály alatti, de mégiscsak emberek, sőt szavazók ne feltétlenül haljanak meg orvoshiány miatt, akkor, kerül, amibe kerül, mondjuk a stadionok és a futballakadémiák kontójára, olyan feltételeket teremt az orvosoknak, hogy érdemes legyen itthon maradniuk. Sőt a legorvoshiányosabb, legszegényebb vidékeken kétszer úgy megfizeti őket. De ettől a rendpárti, dumamilitáris hőzöngéstől, hogy majd behívjuk őket, ahogy egy árokásó gépet, oszt kalap - ettől még az is elmegy, akinek a hazaszeretetére lehetne apellálni.
MN: Mégis, múlt szombaton százezren tüntettek a regnáló kormány mellett.
PNL: Vagy többen. Nagyon sok honfitársunk. Bizonyára jó részük látja, hogy nem jól kormányoz ez a kormány, nem úgy, ahogy szerették volna, de ők erre a lóra tettek, mert olyan erős volt bennük az indulat a másik lóval, a Gyurcsánnyal szemben. Most kicsikét futnak a saját választásuk, reményeik után, és amikor olyanfajta általános lózungokat kínál fel nekik az ő propagandagépezetük, mint a szuverenitás, a magyar szabadság, vagy nem leszünk gyarmat, akkor kapva kapnak azon, hogy megerősítsék magukat abbéli hitükben, hogy ez még mindig jobb, mint az volt. És teljesen mindegy, hogy e lózungok konkrétan, a történtek és az EU kontextusában borzasztó ostobaságok. Félelem az ismeretlentől, a mástól, az idegentől. Emögött is van ilyesmi. A mostani kurzus ennek a többségnek a nyelvén összehasonlíthatatlanul jobban beszél, mint a liberálisok és a baloldal. Több mint százezer ember egy napos délután ama közösségtől védi a szuverenitásunkat, amely közösségnek a tagjai vagyunk, s amelynek a pénze nélkül az ország, főleg a vidék, úgy ahogy van, összedőlt volna már régen. Nem öröm ezzel szembesülni, nem öröm a "Szeretünk Viktor" táblákat és a szocreál arcképeket látni.
MN: A múlt héten jelent meg a hír, hogy Parti Nagy Lajos és Závada Pál letiltatta a műveit a Magyar Rádióban. Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője erre azt nyilatkozta: "Műveik ma már a nemzeti kulturális örökség részét jelentik, ezért ezektől a hallgatókat elzárni nem lehet."
PNL: Hasonlóan demagóg módon visszakérdezhetnék, hogy mért, a pártatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatástól el lehet zárni az említett hallgatókat? Szóval ez egy meglehetősen álságos érv, minden sztrájk, minden tiltakozás ellen így érvel a mindenkori érvelő. Ez nyilván nem az egyetlen, de adekvát módja a tiltakozásnak. Egy fokkal erősebb, világosabb gesztusnak tartom, mint a puszta ellenvéleményt, ugyanis az, hogy nem adom meg az engedélyt az ismétlésekre, következményekkel jár. Mondja meg, hogyan, milyen alapon mondhatnám el a véleményemet erről a közmédiáról retustól sonkáskifli-végig, ha közben élvezném az előnyeit, ha a munkáimmal továbbra is részt vennék a műsorában, s igen, akarva-akaratlanul legitimálnám? Noha elvileg elképzelhető ilyen hozzáállás, nekem ez nem megy, nem veszi be a gyomrom. Természetesen nem bánnám, ha mások is olyasmi döntésre jutnának, mint Závada és én, de kapacitálni ódzkodnék bárkit is. Ez egy igen kényes, személyes döntés, kinek-kinek lehetnek teljesen érthető meggondolásai, amelyek erősebbek a tiltakozási szándéknál. Azt meg, ha a közönség, a hallgatók - ahogy a rádiós közlemény tágkeblűen fogalmaz - "százezrei" emiatt "elesnek" a műveimtől, őszintén sajnálom. Aki olvasott tőlem, aki kicsit is ismeri, amit írok, ha tán nem is ért velem egyet, bízom benne, hogy megérti a döntésemet.
MN: Mi volt a kiváltó oka a lépésének?
PNL: Az egész. Az einstandolás. Hogy az első pillanattól világossá tették, Lenin méltó magyar tanítványaiként propagandára fogják használni a közmédiát. Fülkeforradalmi tisztogatásba kezdtek, szétvertek és szétverettek műhelyeket, kirúgtak százakat, nem kis részben "megbízhatatlan" műsorkészítőket, szakembereket, mindent fölülírt és ír a lojalitás, a helyezkedés, a félelem. Tették mindezt hol durvábban, hol finomabban, egy saját csókosaikra szabott médiatörvény Damoklesz-kardját lóbálva a fejünk fölött. Ez nem mutyiban, hanem a szemünk, a közönség szeme előtt, túlhatalmukkal szemérmetlenül visszaélve történt és történik. A képlet, a hódítómechanizmus persze ismerős: az erő nyelve minden szájat igyekszik full-adásig kitölteni. Ennyi az ok. Mikor a közrádió a Kék Művészügynökségtől kérte a jogot egy hangjátékom ismétlésére, közöltem, hogy nem engedélyezem, se ennek, se más munkáimnak a sugárzását. A köztévének ugyanezt válaszoltam volna.
MN: Az MTVA bízik benne, hogy átgondolja a döntését.
PNL: Mért gondolnám át? Mi történt közben, ami miatt át kéne gondolnom? Úgy érzem, Závada is, én is eléggé átgondoltuk. Megváltozott a hatalom irányultsága, mohósága? Külön-külön sajnálok minden közrádióst, rengeteg tisztességes, jó szakember van köztük, de mégis, méghozzá ezen a módon, tiltakozom, mert mérhetetlenül elegem van ebből az erőnyelvű mentalitásból, a lerohanásból, lenyúlásból, ájtatos zsákmányszerzésből, az egész fülkeforradalmi hazugságból, ami nem fog eltűnni akkor sem, ha képviselői nem lesznek kormányon - amíg élek, itt marad.
MN: De nem a semmiből jöttek.
PNL: Hát persze hogy nem a semmiből. Az elmúlt nyolc évben a szociknak a legnagyobb hibája, hogy úgy kormányoztak, hogy ez a gátlástalan populizmus ennyire megerősödött. Meg úgy, hogy az egyre nyilasabb szélsőjobboldal bemasírozott a parlamentbe. Katasztrofálisan kormányoztak. Nem volt fegyverük, hitelük, legitimitásuk a jobboldal demagógiájával szemben. Politikailag ez hatalmas hiba, úgyhogy ebben az értelemben a bukásukat megérdemelték. Csakhogy ezzel együtt bukott a harmadik köztársaság.
MN: Rohamtempóban zajlik a kulturális őrségváltás. Mintha csak elhatározás kérdése volna, hogy minden művész pótolható egy másikkal.
PNL: Nem nagy gondolat, egyre világosabban látszik, hogy itt legföljebb az elitek cseréje zajlik, és nincs semmiféle kultúrharc, hisz ahhoz gondolni kéne valamit, valami koherenset és távlatosat a kultúráról. A kultúra ki van adva gebinbe Kerényinek, meg a többi ilyen-olyan csókosnak, mert a kultúra nem fontos. A sport fontos, az Orbán-rezsim a saját reprezentációját ezen keresztül látja megvalósíthatónak. Ha volna kultúra, esetleg lehetne tőle félni, mert esetleg nem volna betörhető. Ha nincs, ha a peremen van, úgy probléma sincs. Az eljelentéktelenítés, a kivéreztetés nemcsak a balliberális írókat meg művészeket érinti, hanem a kultúrát egészében. Egyébként épp a művészelittel a legnehezebb, mert ha például "lecserélik" Fischer Ivánt, tudnak-e a helyébe hasonló súlyú, nevű, reputációjú művészt állítani? Mert ugyan mondhatja egy jobboldali kurzusvezető, hogy van más is, aki éppolyan jól el bír vezényelgetni, de hiába, ha ezt Nyugat-Európában, a kulturális piacon nem tudják. És ez hasonlóan van a többi művészetben is. Itthon lehet kilométer hosszú Corvin-láncokat osztogatni, de Nobel-díjast még a legnagyobb magyar szabadságharcos sem tud kinevezni. Szóval a művészet intézményeit be lehet darálni, ez is igen nagy baj, de a művészetet magát nem lehet.
MN: Márai azt írja, "az esetek túlnyomó többségében a hatalom botfülű, a művészetet legföljebb reprezentációs céljaira igyekszik kihasználni". Egy hét múlva Dörner György átveszi az Új Színház vezetését. Aki beül, annak tetszeni fog, végre egy magyar színház, csak semmi pesti vicc.
PNL: Ez az egyik legundokabb és legostobább lépése Tarlósnak, illetve ennek a mostani kormányzatnak. Dafke elfogad egy vacak, röhejes és atavisztikus pályázatot, egy Csurka-pamfletet, és nem hátrál ki, mikor látja, hogy hülyeséget csinált, hanem tényleg elkezd közpénzen működtetni egy újnyilas színházat Magyarország fővárosában. Pedig itt a puding próbája egyszerűen büdös. Persze mit csodálkozom ezen egy olyan országban, ahol a parlamentben ülő újnyilas párt alelnöke EU-zászlót éget a Lövőház utcában - mintegy a jámbor "Nem leszünk gyarmat" táblák meghosszabbításaképpen.
MN: Csak az utóbbi hónapokban több ezer embert cseréltek le a közmédiában, folyamatos az elbocsátás a művészet minden intézményében. Érdemes emögött ideológiát keresni?
PNL: Meg lett mondva, igazán prominens színházi ember mondta, eddig ti voltatok a húsosfazéknál, most mi jövünk. És jönnek. És a többség számára, ha nem is üdvözlendő, de természetes, hogy így van. A magyar politikai osztály erre a janicsármentalitásra szocializálta a választóit. Arra, hogy "van az a pénz". Ez is közös felelősség. Egy olyan országban, ahol a politikát mindenestül uraló és kiüresítő pártok húsz év alatt nem tudták, mert nem akarták a saját finanszírozásukat átláthatóvá tenni, kiemelni a polipszürke zónából, mitől lennének jogkövetőbbek vagy erkölcsösebbek a polgárok, illetve az alattvalók, a megingathatatlan kispolgárok? Bármeddig ragozhatnám, újra mondhatnám, amit sokan, sokszor elmondtak, elmondtunk. Az a helyzet, hogy nehéz a szabadsággal, a demokráciával mit kezdeni, ha van. Viszont azonnal felértékelődik, ha nincs, ha kevesebb van. És most egyre kevesebb van. El nem tudom képzelni, hogy sokáig így maradjon.
(Parti Nagy és Závada is nyilatkozik a letiltásról, valamint megszólalnak az írószervezetek és más írók is a narancs.hu A közmédiának véres a torka ésJobb megvárni, amíg betiltják az embert című cikkeiben.)