Népszabadság: nem adjuk fel, holnap megpróbáljuk felvenni a munkát

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. október 8.

Belpol

A felfüggesztett Népszabadság dolgozói ki vannak zárva a szerkesztőségből, és az informatikai rendszerekből is, ennek ellenére holnap délután megpróbálják felvenni a munkát és elkészíteni a hétfői lapszámot.

A Narancsnak sikerült elérnie Kelen Károlyt, aki a napilap munkatársa több mint húsz éve, és a Népszabadság Dolgozói Egyesületének az elnöke. Kelen arról számolt be lapunknak, hogy teljesen értetlenül állnak a mai történések előtt. A kiadó a felfüggesztést gazdasági indokokkal magyarázza, Kelen szerint ez a magyarázat abszurd. „Még pénteken is az ellenkezőjét kommunikálta felénk a Mediaworks pénzügyi vezetése. Ráadásul a racionális üzleti problémákat nem így szokás megoldani. Átéltem már több tulajdonosváltást a Népszabadságnál: ilyenkor hónapokig tartó tárgyalások után vagy létrejön az üzlet, vagy nem. De az teljesen irracionális, hogy egy ennyire értékes terméket veszni hagynak a semmibe.”

Ahogy azt reggel megírtuk, a Népszabadság szerkesztősége vasárnap költözött volna vissza a régi, Bécsi úti székházba, ám hiába van minden dobozokban, a munkatársak sem a régi, sem az új szerkesztőségbe nem tudnak bemenni. Kelen arról beszélt a Narancsnak, hogy ennek ellenére nem adják fel.

„Vasárnaponként délután kettőkor kezdődik a műszak, akkor kezdjük összeállítani a hétfői lapszámot. Ezt megpróbáljuk holnap is, a kollégáim megpróbálják felvenni a műszakot, és elkészíteni a hétfői Népszabadságot. Meglátjuk, sikerül-e?” Noha minden eszköz a Mediaworks tulajdonában áll, a Népszabadság munkatársai igyekeznek a törvényeket betartva eljárni. Fontos ugyanakkor, hogy a Népszabadság név használata a dolgozók egyesületének tulajdonában van. „Nagy a szomorúság, de azt látom, hogy a szerkesztőség dacos, tenni akaró emberekből áll, akik újságot akarnak írni. Nem a munkánkat féltjük, de egyértelműen azt gondolom, hogy Magyarország a Népszabadság nélkül rosszabb hely lesz, mint a Népszabadsággal volt. Voltak hibák, de a munkánkat kizárólag a szakmai szabályok szerint, bármiféle politikai befolyástól mentesen végeztük az elmúlt huszonöt évben” – mondta Kelen a Narancsnak.

Kelen szerint nem az elmúlt napok nagy sztorijai (Matolcsy közpénzen tartott szeretője, Rogán helikopterezése) miatt döntöttek a Népszabadság felfüggesztése mellett, hiszen már hónapok óta hallani lehet arról, hogy komoly változások készülődnek a kiadónál. A Népszabadság munkatársai új Facebook-oldalukon kommunikálnak olvasóikkal.

Figyelmébe ajánljuk