Vojnik Mária (MSZP), az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium
Orvos, országgyűlési képviselő, az egészségügyi reformot az illetékes parlamenti bizottság elnökeként segítette. A miniszterváltás óta a tárca politikai államtitkára, az érdekegyeztetéssel megbízott delegáció vezetője.
Vojnik Mária: Nem tudom, ugyanis eredetileg a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte az egyeztetéseket az orvosok jogállásáról szóló törvényről. A megkeresésre adott válaszunkban megjelöltük a tárgyalható témaköröket, és először szeptember 19-én, majd október elején invitáltuk meg a kamara vezetését. A megbeszélés témája lett volna a jogállási törvény, az intézményi törvényhez kapcsolódó hitelkonstrukciók, a praxistörvény felülvizsgálata, az etikai kódex létrehozása és a pályaelhagyó orvosok visszajuttatása az ellátórendszerbe. A kamara kérte, hogy az EDDSZ is vehessen részt a tárgyalásokon, amire a miniszter válasza az volt, hogy minden kérdésben megegyezésre törekszünk, és kijelölte a tárgyaló delegációt. Nagyjából egy héttel korábban volt az EDDSZ elnökével egy megbeszélésünk, ahol úgy tűnt, meg tudunk egyezni arról, hogy az ágazati érdekegyeztető tanácsban a MOK tárgyalási jogú megfigyelői státust kapjon. Az ágazati érdekegyeztetésnek van egy, a törvény által létrehívott legitim testülete, a kamarával pedig a már felsorolt témakörökben tudtunk volna egyeztetni. A tárgyalásra aztán úgy jött el a MOK felső vezetése, mintha nem jött volna el, és úgy volt itt, mintha nem volna itt, valamint itt volt Cser Ágnes is, aki azt mondta, hogy nem hívták meg, miközben világos volt a résztvevők köre és a tárgyalandó témák. Nem akartam, hogy egy ilyen felesleges huzavona miatt ne kezdjük meg a tárgyalást, ezért kértem, hogy legalább annyi ideig üljenek le, hogy megbeszélhessük, mely témákat kell itt egyeztetni, és mit kell az érdekegyeztető tanácsban. Kérésem sikertelen volt: egy fölösleges erőfitogtatás tanúja voltam, miközben másnapra állítólag azért rendeztek demonstrációt, hogy a kormányt tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.
MN: A MOK kifogásolja, hogy az Országgyűlés előtt lévő jogállási törvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatait figyelmen kívül hagyta a tárca és az illetékes bizottság, csupán a kormány-előterjesztés címét változtatták meg.
VM: Nincs így, és ez a bizottsági ülések nyilvános jegyzőkönyveiből is kiderül. Az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló javaslatban csak azokat a szabályokat részletezzük, amelyek az ágazatra szektorsemlegesen érvényesek, mint például az alkalmazás, a képzés és továbbképzés, a munkavégzés, a többletmunka elismertetésének feltételei. A törvényjavaslat megszabja, hogy milyen jogviszonyi formákban végezhető egészségügyi tevékenység, függetlenül attól, hogy a betegellátás milyen szintjén helyezkedik el. A javaslat meghagyja a lehetőséget, hogy a munkahely sajátos lehetőségeihez alkalmazkodva a munkavállalók maguk dönthessék el, milyen - a számukra legelőnyösebb - munkaszerződést kívánnak kötni.
A gyógyítás teammunka, mindenkinek saját felelőssége és lehetősége van ebben a munkában. Az orvosnak le kell szállni a piedesztálról, és ma már maguk az orvosok is azt gondolják, hogy valamennyi szakterület és az ápolási munka is önálló felelősségű tevékenység - ugyanakkor az együttműködés alapvető fontosságú a beteg érdekében. Emiatt a kormánypárti képviselők nem akartak külön rendelkezni az orvosi jogállásról, míg az ellenzéki képviselők és a kamara vezetői szerint két jogszabályt láttak volna célszerűnek. A javaslat címét valóban megváltoztattuk, de csak azért, hogy elhárítsunk egy akadályt a lehetséges megegyezés elől, ugyanis az orvosi tevékenységre vonatkozó speciális elvárásokat és szabályokat elvileg megfogalmazhatjuk a kamaráról szóló törvényben is. Ezek után nagyon elcsodálkoztam, amikor a kamara vezetői pár napja azt mondták: készüljön egy törvény az orvosok és az egészségügyi dolgozók jogállásáról, aminek persze egyfelől nagyon örülök, másfelől pedig nagyon képmutató álláspontnak tartom, hiszen erre néhány hónapja is lehetőségük lett volna.
MN: Milyen módosításokat javasolt a kamara?
VM: Nem volt bajuk az alapelvekkel, az általános szabályokkal, viszont maximálni kívánták a rendkívüli munkavégzéssel elrendelhető tevékenység idejét, mégpedig hathavi átlagban heti 48 órára. Ezt a javaslat módosított szövegébe átvettük a kormánypárti és ellenzéki képviselők közös módosító indítványaként. A javaslat későbbi részében a kamara már legfeljebb heti 60 órás munkahetet tart elfogadhatónak, ami inkoherens korábbi módosításukkal, ráadásul külön utalnának a munka törvénykönyvére, ami felesleges, mert annak hatálya kiterjed az egészségügyre is. Szintén kérték, hogy minden orvos szabadon választhassa meg, hogy munkahelyén milyen jogviszonyban kíván gyógyítani. Nehezen tudom elképzelni, hogy a betegellátás megszervezhető, ha az összes jogviszony egyszerre van jelen egy gyógyítóteam munkájában, inkább az volna a jó, ha közösen egyeznének meg a menedzsmenttel abban, hogy milyen jogi keretek között dolgoznak. A javaslat alapnormaszövege kimondja: ha valaki nem közalkalmazottként működik közre a betegellátásban, mik azok az alá-fölé rendeltségi viszonyok, mi az a koordináció, amiben neki kötelezően meg kell találni a helyét. Ez a beteg érdekében fontos, hiszen valakinek el kell tudni dönteni, hogy az ellátás során milyen sorrendben lehet és kell beavatkozni.
MN: Azt is kifogásolta a kamara, hogy a túlmunka és a pihenőidő tervezett szabályozása nem felel meg az Európai Bíróság döntésének. Változott a javaslat?
VM: A kamara kérte, szerepeljen a javaslatban a pihenéshez való jog. A gond az, hogy nem a joggal van a baj, hanem nincs elég orvos az Európai Bíróság döntésének megfelelő túlmunka és pihenőidő biztosítására. Végül kivettük a tervezetből mindazokat a szabályokat, melyek nincsenek összhangban a bírósági döntéssel, de ahol nem tudunk megfelelni a feltételeknek, át kellene szerveznünk az ellátás rendszerét, mert hirtelen nem lesz több orvos az intézményekben. Ehhez pedig meg kellene egyeznünk, aminek első lépcsője, hogy leülünk tárgyalni egymással. Abban nincs vita a kamara és a tárca között, és a bírósági döntésnek is megfelel, hogy a helyben végzett ügyelet minősüljön munkavégzésnek, de azt is tudjuk, hogy az orvosoknak több ügyeletet kell vállalniuk, mint más, nem egészségügyi munkahelyeken. Ezért kértük azt a kedvezményt, hogy az önként vállalt többletmunka számítson be a szolgálati időbe, a díjazása pedig a megszabott díjmérték másfélszerese legyen. Úgy gondolom, már nincs ok a háborúra, számunkra tabu kérdések sincsenek, bármilyen kérdésről készek vagyunk tárgyalni.
MN: Az orvosok régi igénye az uniós bérek átlagának mihamarabbi elérése, ellenkező esetben várható "tragikus orvoshiányról" és annak külföldi orvosokkal történő pótlásáról beszélnek. Tényleg ilyen nagy a veszély?
VM: Ketté kell választani a kérdést. A bérek kapcsán elcsodálkozom azokon, hogy a mostani bérharc úttörői korábban ágazati vezetőként, képviselőként nem tudtak béremelést elérni. A tavalyi béremelés miatt nem kell hálásnak lenni, hiszen közforrásokból fedeztük, de tény, hogy például a szakorvosok alapbéremelése több mint 60 százalékos volt. Az ágazat bérlemaradása viszont olyan katasztrofális volt, hogy az országos átlagbéreket nem érte el a nagy tudású, személyes befektetést igénylő szakemberek bére. Ha a gazdasági lehetőségeink megengednék, újra hasonló nagyságrendű béremelést hajtanánk végre, de ehhez pusztán a politikai akarat nem elegendő, és jelenleg nincsenek meg a szükséges források.
Az orvosok többek szerint nagyszámú elvándorlása és a megüresedő állások külföldi orvosokkal történő betöltése a másik probléma. A felénk irányuló migrációnak már két hulláma zajlott le. Az első a 80-as évek közepétől, amikor sokan féllegális módon érkeztek. Ekkor a fiatal mobilis orvosgeneráció szellemi elitje jött hozzánk, majd a 90-es évek elején találtak ránk a jobbára "megélhetési" orvosok, ami nem feltétlenül tett jót a szakmának. Amikor arról beszélünk, hogy bejönnek a külföldi orvosok, tudni kell, hogy már itt vannak, gyógyítanak, és vannak köztük kiváló szakemberek is. Aki ellenük szól, a legrosszabb előítéletes gondolkodásmódot terjeszti, egyszerűbben mondva rasszista. Az a veszély sem reális, hogy innen tömegesen és véglegesen mennének el az orvosok, hiszen hiába keresnék Nyugaton a többszörösét a hazai béreknek, eltérőek a munkakörülmények, a munkaterhelés és a fizetés vásárlóereje is. Nem lehet pusztán a béreket összehasonlítani, mert könnyen hamis végkövetkeztetésre jutnak az orvoshiány miatt aggódók. Ha a kamara a céh legjobb hagyományait eleveníti fel, nem kellene zokon vennie, hogy a fiatal, tehetséges, nyelvet beszélő kollégák elmennek tapasztalatot szerezni; az a fontos, hogy tudásukat hosszabb távon itthon hasznosítsák. Nem tudok külföldön dolgozni kívánó és kint maradni akaró orvosok tömegéről. Ráadásul az Európai Unióban az állampolgárokat az unióban szabadon munkát vállaló orvosok és nővérek fogják gyógyítani, feltéve, hogy tudnak kommunikálni a beteggel.
MN: A kamara nyáron már a kormányfőhöz fordult, félsikerrel. Most újra levelet írtak. Várható, hogy a miniszterelnök újra közvetlenül tárgyal velük?
VM: A kormányfő eddig is beleszólt a kamarával zajló tárgyalásba, mert a hozzá írt levélre válaszolva az ágazati minisztérium vezetőjét jelölte ki tárgyalópartnernek, aki pedig engem bízott meg az érdekegyeztetési, a kamarával folytatandó tárgyalások vezetésével.
MN: Többek szerint a baloldali kormányzattal áll szemben a jobbra tolódott MOK. Ön is így látja?
VM: A kormányzat nem áll szemben a kamarával, sem annak elnökségével. Politikai erőviszonyokról akkor beszélhetünk, ha az elnökségben és annak holdudvarában vannak olyanok, akik az eddig biztonságosan pártsemlegesnek gondolt testülettől jobbra mozdulnak el.
MN: A jelenlegi probléma pragmatikus, bár nem túl elegáns megoldása lehetne a kötelező kamarai tagság megszüntetése. Szerepel-e terveik között?
VM: A kamara néhány tagja kezdeményezte a kötelező tagság megszüntetését, de a kormánynak pillanatnyilag nincs ilyen kezdeményezése.
MN: A MOK nyári vezetőváltása miatt már hónapok óta lebegtetik a törvényességi felülvizsgálatot és az esetleges intézkedéseket. Mikorra várható a vizsgálat befejezése?
VM: Törvényességi felügyeleti jogkörünkben eljárva a vezetésváltás körülményeit, a kezdeményezés jogszerűségét vizsgáljuk. A vezetőváltó közgyűlés teljes anyagát bekértük. Ha meglesz az eredmény, természetesen megadjuk a szükséges tájékoztatást.
MN: Néhány napja orvosi aláírás-gyűjtési akciót kezdeményeztek a kamara vezetésének módszerei ellen. Lehet ez egy "alternatív" testület megalakulásának kezdete?
VM: Nem értesültem az aláírásgyűjtésről.
MN: Milyen esélyt lát az érdekvédőkkel történő megegyezésre? Van-e a tárcának "vészforgatókönyve" sztrájk esetén, illetve a jogállási javaslatot jelenlegi formájában tervezik-e elfogadni akkor is, ha az érdekvédők ez ellen továbbra is tiltakoznak?
VM: Az igények szerint már megváltoztattuk a javaslatot, erről beszéltem korábban. A kormánynak nem ellenfele egyetlen érdekvédő szervezet sem. A korábbi kormány gyakorlatától eltérően felújítottuk az érdekegyeztetést, folyamatosan egyeztetésre törekszünk az érdekvédelmi testületekkel, a szakszervezetekkel. Véleményem szerint nincs sztrájkhelyzet, valamennyi egészségügyi dolgozót jobb helyzetbe tudtuk hozni, ahogy a konszolidációs program elindításával jelentős lépéseket tettünk az ágazati problémák enyhítése érdekében is. Sokat tettünk, de azt is tudom, hogy nagyon sokat kell még tennünk, és ehhez partnerekre van szükségünk. Jó jel, hogy a népegészségügyi program tavalyi elfogadásakor megnyertük valamennyi parlamenti párt támogatását. Kizártnak tartom, hogy az orvosokat és a betegeket érintő fontos kérdésekben ne jussunk közös nevezőre, ha jó szándékú és a megegyezésre hajlamos felek ülnek a tárgyalóasztalnál.
Virág Tamás
