"Nincs olyan csoport, amelyhez közelebb állnék" - Kőrösi Zoltán író, az MMKA kuratóriumának elnöke

  • Dercsényi Dávid
  • 2010. január 14.

Belpol

2009 végén lejárt Grunwalsky Ferenc és a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának mandátuma. Az alapítók Kőrösi Zoltán írót, a Nemzeti Kulturális Alap filmes szakkollégiumának egykori tagját választották elnökké. Feladatairól, elképzeléseiről beszélgettünk vele.
2009 végén lejárt Grunwalsky Ferenc és a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának mandátuma. Az alapítók Kőrösi Zoltán írót, a Nemzeti Kulturális Alap filmes szakkollégiumának egykori tagját választották elnökké. Feladatairól, elképzeléseiről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Itt a 41. Filmszemle, az utóbbi években rengeteg szakmai vita volt az idejét, helyét, jellegét, rendezését illetően, és az igazgatói pályázat kiírása is egyre csúszik.

Kőrösi Zoltán: Véleményem szerint a Magyar Filmszemle össztársadalmi ünnep kell, hogy legyen, és a külsőségeiben és a kereteiben is meg kell ennek mutatkoznia: beleértem ebbe akár a nagy show-t, az ünnepet, mindent, ami emeli a szemle méltóságát. De az új kuratórium meg az új elnök legfeljebb a következő szemlére hathat ki, tekintve, hogy most indul el a bejegyzés folyamata, s úgy másfél, két hónap múlva állhatunk munkába. Hiszek a közös munkában, és nagy megtiszteltetés egy ilyen kitűnőségekből álló testülettel együtt dolgozni (az MMKA legfőbb irányító szervének tagjai: dr. Bod Péter Ákos, dr. Baán László, Bognár Attila, dr. Kovács Árpád, Durst György, Bakonyi Vera - a szerk.). Mindenekelőtt meg kell teremtenünk az alapítványon belül a formális szakmai párbeszéd kereteit, érvényes ez a Filmszemlére is, ahol én most úgy látom, hogy majd igazgatói pályázatot kell kiírni.

MN: Több interjújában is beszélt egy új, talán budapesti nemzetközi filmfesztivál létrehozásáról.

KZ: Az elmúlt évek filmipari változásai nem kis részben a tengerentúli és az európai film küzdelméről szólnak. Szerintem a magyar filmiparnak és filmművészetnek nincs más útja, mint az európai film törekvéseit erősíteni. Ennek fontos része az európai fesztiváljelenlét, ami viszont nem kis részben a kölcsönösségen alapul. Persze naivitás azt gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra létre lehet hozni egy nagy, jelentős nemzetközi fesztivált, de egy olyan minőségű és nagyságú filmkultúrájú országnak, mint a magyar, elemi érdeke lenne egy fajsúlyos nemzetközi fesztivál megteremtése.

MN: Az egyik interjújában úgy fogalmaz, hogy bizonyos körök felkérték, jelöltesse magát. Kik voltak ők, kik állnak maga mögött?

KZ: Erre - egyáltalán nem ironikusan - azt mondhatom, hogy az elnököt konszenzussal választották az alapítók, tehát remélem, hogy mind mögöttem és mellettem állnak. Egyébként nem tudok megnevezni olyan csoportot, amelyhez közelebb állónak érezném magamat. Az viszont igaz, hogy az elmúlt hetekben rengeteg filmessel beszélgettem, ők pedig a legkülönbözőbb műfajokat és szemléletet képviselték.

MN: 2001-től 2008-ig szakkollégiumi tagként volt alkalma megismerni az MMKA, a szakma működését, mégis kívülállónak számít. Okozhat-e ez nehézségeket?

KZ: Úgy hiszem, hogy akik megkerestek, egyrészt a korábbi munkám miatt tették ezt, másrészt arra juthattak, hogy jót tenne, ha a szervezet élén egy olyan ember állna, aki nincs túlzott mértékben érintve a kapcsolatrendszerekben, és higgadtabban, elfogulatlanabbul tud bizonyos kérdésekkel foglalkozni. Az alapítvány szükséges modernizációja néhány fájdalmas döntéssel is jár majd. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy stratégiai kérdésekben nem én döntök, hanem a kuratórium. A tagok jelentős része nem filmes, érdekünk, hogy támaszkodjunk a szakmából érkező kezdeményezésekre, és az is, hogy a felelősség mellett gazdasági, szervezetfejlesztési és civil szemmel is értékeljük ezeket a törekvéseket. Meggyőződésem, hogy létre kell hozni egy szakmai konzultációs tanácsot, amely nemcsak az alapítói kört, hanem az egész szakmát fedi le elektori rendszerrel. Ez a testület az elképzelésem szerint rendszeresen ülésezve a szakma aktuális problémáit tekinti majd át, az ezekből következő feladatokat közvetíti a kuratóriumnak, illetve szakmai szemszögből értékeli a kuratórium tevékenységét.

MN: Mindezekhez a változásokhoz elképzelhető, hogy jogszabályi módosításra is szükség lesz. Ez pedig felveti a politikához, a hatalomhoz fűződő viszony kérdését. Az elnökválasztás kapcsán felmerült, hogy önnek jó a viszonya a mai ellenzékkel. Voltak-e formális vagy informális eszmecserék?

KZ: Az alapítvány az adófizetők pénzét osztja szét, törekvése szerint a magyar filmkultúra egészét és a nézőket szolgálva. Nem kétséges, hogy partneri viszonyra kell törekednie mind a kormányzati tényezőkkel, mind az összes olyan magyar mozgókép körüli szervezettel, amelyek az előttünk álló kérdések megoldásában segíthetnek, gondolok itt például a köztévékre vagy a médiahatóságra. Nem találkoztam az elmúlt hónapokban olyan, politikai indíttatásból keletkezett koncepcióval vagy pártokhoz köthető, kulturálisnak mondható koncepcióval, ami ellenkezne az alapítvány céljaival, érdekeivel és működésével. Azt nem mondom, hogy nincsenek egyéni elképzelések, de ez természetes, hisz a filmiparhoz sokak egzisztenciája kötődik.

MN: Térjünk rá a konkrét tennivalókra.

KZ: Vannak erős elképzeléseim, de most még csak elvekről tudnék beszélni: szakszerűség, átláthatóság, felelősség és függetlenség. Szakszerűség alatt értem többek közt azt, hogy az alapítványnak tisztáznia kell a létezését kormányzó alapelveket. Azt a nem kis kérdést, hogy egy film miért készül el. Egy, az adófizetők pénzéből készülő filmnek már a szinopszis állapotában tudnia kell, hogy milyen közönséget céloz meg, kinek és mit szeretne elmondani. Az alapítványnak meg kell teremtenie azt a rendszert, hogy a produkciós folyamatnak része legyen ez, illetve a végén a teljesülés értékelése is. Az átláthatóságnál két lépcsőt tartanék fontosnak: az egyik, hogy az alapítványnak komolyan és méltósággal be kell tartania a saját szabályait. A másik: a működésben nem lehet egyetlen olyan ítélethozatali, elszámoltatási folyamat sem, amely ne volna nyilvános. Az összeférhetetlenségnek pedig a látszata sem merülhet fel, értem ezt a személyekre is.

MN: A támogatások odaítélésében a nagyjátékfilmek felé billen az arány, a pénz 51 százaléka ide kerül. Nem kéne ezen változtatni? A dokumentumfilmesek évek óta panaszkodnak, hogy nem kapják meg az előírt forrásokat.

KZ: Először is: a szabályozás szerint a források 51 százaléka egész estés produkciókra fordítódik, ebből nincsenek kizárva az animációk vagy dokumentációs nagyprodukciók, elég nagy baj, hogy ilyenek nem készülnek. A dokumentumfilmek, az ismeretterjesztés, kisjátékfilmek esetében elemi érdeke mindenkinek, hogy akkor jöjjenek létre ilyen produkciók, ha be lehet mutatni őket. Televíziós keretszerződéseknek kell létrejönniük, sugárzást kell nekik biztosítani, másként egyszerűen felelőtlenség pénzt rakni beléjük. Szerintem nem az a baj, hogy a források 51 százaléka jut az egész estés produkciókra, hanem az, hogy elcsúsztak az arányok, nemcsak műfaji értelemben, hanem a mennyiség tekintetében is. Át kell gondolni a finanszírozást, vélhetően kevesebb filmet kell támogatni, viszont adott esetben felelősebben, bátrabban. De ez nem csak pénzkérdés. Azt is problémának látom a mai finanszírozásban, hogy nem eléggé hierarchikus, nem eléggé széles a bázis, ami a film előkészítési szakaszaira ad pénzt, és nem eléggé meredeken emelkedik ez a piramis. Magyarán sokkal nagyobb energiát, időt, pénzt kell fektetni a forgatókönyvekre és projektfejlesztésekre, és sokkal meredekebben kell megszabni azt a pályát, amelynek a végén gyártásba kerülnek filmek. Elvégre 8-10 forgatókönyv-változat elkészítése sem kerül olyan sokba, mint egyetlen elrontott forgatási nap. Ma Magyarországon a támogatott filmek száma mintegy 2-3-szorosa annak, mint amennyi például Csehországban, és ezt át kell gondolni.

MN: Visszatérő vitatéma, hogy a profitorientált közönségfilmeket ne támogassa az állam.

KZ: Sajnos egy kezemen meg tudom számolni azokat a filmeket, amelyek az elmúlt évtizedben üzletileg is sikeresek voltak Magyarországon. Ennek számtalan oka van a filmterjesztés problémáitól a közönségszokásokig, a nagyságrendekig. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehet üzleti alapon filmeket létrehozni Magyarországon, és ne kellene erre törekedni. Ugyanakkor nem tartom helyesnek a művészfilm-közönségfilm szembeállítást, mert éppen a magát közönségfilmnek nevező vonulat és a magukat közönségfilmeseknek nevező producerek ez idáig nem igazolták ennek a szembeállításnak a jogosságát. Még azok sem, akik eddig kimagasló támogatást kaptak az ún. közönségfilmjeik létrehozására az MMKA-tól. Az alapítványnak azt kell eldöntenie, hogy jó vagy nem jó az a filmterv, ami elé kerül. Ha nem, akkor szerintem nem méltó az adófizetők pénzének a felhasználására, mindegy, hogy közönségfilmnek vagy művészfilmnek nevezi-e magát. Ettől függetlenül kellenek kizárólag szórakozásra tervezett filmek, és kialakítható egy olyan koncepció is, amely tisztán üzleti alapra helyezi ezek támogatását, és nem zárja ki az alapítvány ilyen típusú működését sem. Erre számos megoldás létezik a világban, például a német tartományi filmalapok vagy a dán filmfinanszírozás ezeket már kitalálta. Át kell venni a jó példákat.

MN: Az alapítvány jelenlegi támogatási kerete nem kicsi, ugyanakkor felmerülhet-e más típusú források bevonása?

KZ: Sajnos ez a keret egyáltalán nem nagy. Éves szinten bruttó ötmilliárd körül van a teljes magyar filmkultúrára szétosztható támogatás mértéke. Európai analógiákhoz mérve, európai szinten is versenyképes támogatáshoz a magyar filmnek mintegy kétszer ennyi kéne. Ráadásul a sok tekintetben örvendetes filmtörvény megszületése kapcsán nem lehet elhallgatni, hogy a szakma és az alapítvány hiszékeny volt, elhitte az akkori kormány, a politika ígéretét, hogy évenkénti növekedés után tízmilliárdos szintre áll be a támogatás összege. Ennek a hiszékenységnek a terhét az MMKA ma is nyögi, azaz a reformok mellett konszolidációra is szükség van, mert olyan ígérvényei és kintlévőségei vannak, amelyeket nem vihet tovább magával, és tényleges filmtámogatásra körülbelül a jelen állami szubvenció felét tudja fordítani. A forrásbővítés persze több irányból is elgondolható, de szerintem az MMKA-nak nem feladata bizonyos produceri feladatok átvállalása. Szolgáltatnia kell, nem megoldania. Magyarországon nem régóta létezik produceri szakma, és olykor úgy tűnik, homályosak az elképzelések, mik is egy producer feladatai. Sőt, vannak olyan producerek is, akik kizárólag MMKA-pénzből csináltak filmet, ami legalábbis furcsa értelmezése e szakmának. Az alapítvány több területen is kezdeményező szerepet játszhat abban, hogy a magyar filmipar és filmművészet egészére nagyobb források nyíljanak meg. Az egyik ilyen a forrás-összekapcsolások kérdése: ha bizonyos műfajok lassan kikopnak a moziforgalmazásból, viszont a televíziózásban megtalálhatják a helyüket, akkor a létrehozásukhoz szükséges forrásokat is két oldalról kell összeadni. Másrészt remélem és hiszem, hogy egy felelős kormányzat, ha majd a magyar film sorsán gondolkodik, s azt látja, hogy megfelelő koncepciót, eredményeket, eltökéltséget mutat fel egy ennyire fontos szakma, akkor az pozitív következményekkel jár. A harmadik összetevő az európai pályázatokba való sokkal erőteljesebb bekapcsolódás, részben a regionális alapokon át, részben az Eurimages és egyéb pályázatokon keresztül, amelyeken az elmúlt években sajnos ritkán tartoztunk a nyerő oldalhoz. A negyedik út: az MMKA-nak meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyekkel újabb partnereket tud bekapcsolni a forrásbővítésre. Ne ámítsuk magunkat: kíméletlen harc folyik az európai filmiparok közt, ma már szinte mindenhol működik a nálunk is sikerrel bevetett adó-visszatérítés, és számos európai város még ezen felül is kínál kedvezményeket, hogy magához csábítsa a produkciókat.

MN: Mit lehet tenni a produkciók nagyobb gazdasági fegyelme érdekében?

KZ: Jelzésértékű, hogy az utóbbi években az MMKA-t kétszer is vizsgáló és a működéssel kapcsolatban erős kifogásokat megfogalmazó Állami Számvevőszék eddigi elnöke, Kovács Árpád is a kuratórium tagja lett. De hogy konkrétumot is mondjak: például ki kell dolgozni és mihamarabb be kell vezetni azokat az európai módszereket - például a kreditrendszert -, amelyek egyrészt támogatják a már bizonyított alkotókat, ugyanakkor a számonkérést is objektiválják. Szubjektív ítéleteknek természetesen mindig is helyük van egy alkotófolyamatban, de a kreditrendszer teljesítmények és pontszámok alapján ítél meg támogatást, illetve kér számon. Ennek a kezdeményei megvannak már ma is az alapítvány normatív támogatási rendszerében, ezt fejleszteni kell.

MN: Mi a véleménye a magyar film külföldi megjelenéséről, PR-stratégiájáról?

KZ: A marketing és a PR pénz- és energiaigényes műfaj, úgy vélem, az MMKA ez irányú tevékenységét nagyon meg kell erősíteni. A Filmunió mint erre hivatott szerv jó alap, ám egy sokkal erősebb, több jogosítvánnyal rendelkező szervezetet kell létrehozni.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.