Megbűnhődte az RMDSZ Orbán „kevert fajú” beszédét

  • narancs.hu
  • 2024. május 23.

Belpol

A tusványosi szónoklat miatt tették ki a magyar pártot a román kormánykoalícióból.

Orbán Viktor 2022-es tusványosi beszéde miatt zárták ki a román kormánykoalícióból annak idején a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, ezt Kelemen Hunor, a párt elnöke mondta ki Nagybányán egy kampányrendezvényen.

Transtelex figyelmét erre a vallomásra egy olvasó hívta fel, aki nem volt rest végignézni a rendezvényről készült videót. 

A magyar miniszterelnök 2022 nyarán az erdélyi Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében élő népek „nem kevert fajúak”, hanem a saját európai otthonukban élő népek keverékei, és „amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni”.

Orbán beszédének Magyarországon és Európában is volt visszhangja, Romániában a liberális és szociáldemokrata politikusok tiltakoztak, és számonkérték a történteket a kormánykoalícióban részt vevő magyar párton. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy ideig nem nyilvánított véleményt, majd mégis, és – Klaus Iohannis elnök szerint – megvédte Orbánt. Ezután kezdték el követelni, hogy zárják ki az RMDSZ-t a koalícióból. 

A Nagybányai fórumon erről Kelemen azt mondta, ősszel, amikor visszajöttem a szabadságról, szeptemberben, akkor megint kezdte Ciucă meg Ciolacu, hogy hát maguk már valamit csináljanak ezzel. Mondom, de mit csináljunk ezzel, van valami probléma? Nekem nincs problémám. Nem, hát így meg úgy, mondtam, nem lehetséges. Én azt mondtam, hogy azzal a mondattal probléma volt, amit mondott Orbán, de ezt Orbán egy hétre rá, Bécsben már kiigazította. Elmondta, hogy azzal kapcsolatosan mi van. Tehát az, hogy ki kivel keveredik, az nem egy politikai kérdés, az a szív ügye, ez volt az én álláspontom, egyrészt. Másrészt meg azt mondtam, hogy Orbán ezt nem biológiai értelemben mondta, hanem kulturális értelemben. Harmadrészt meg azt mondtam, hogy Orbánt ezért lefasisztázni hülyeség, én ismerem elég rég a miniszterelnököt, egy dolgot biztosan tudok állítani róla, hogy nem rasszista, nem fasiszta.”

A magyar miniszterelnök nyilatkozatát az Országos Diszkriminációellenes Tanács is vizsgálta, de arra jutott, hogy a magyar kormányfőt nem lehet bírságolni Romániában, mentelmi jog illeti meg. 

A történtek után – idézte fel Kelemen – a koalíciós partnerek elégedetlenek voltak, és a bizalom már nem állt helyre közöttük. 

A Transtelex szerint ez az utólagos vallomás azért érdekes, mert az RMDSZ mindig tagadta, hogy a Fidesszel való kapcsolatának belpolitikai következményei lettek volna. Pedig ezek szerint voltak. Az pedig, hogy elszigetelődik a román belpolitikában, akadályozza kisebbségi érdekképviseleti tevékenységét.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.