Orbán már ott tart, hogy ő nyílt sisakkal fog harcolni „Soros György hadserege ellen”

  • narancs.hu
  • 2018. június 8.

Belpol

És jön a gránitszilárdságú alkotmány revíziója.

Orbán Viktor reggel elzarándokolt a Kossuth rádióba, hogy a száján legyen, ami a szívén van. Legtöbbet természetesen a migrációról beszélt, ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy egyetért az olaszokkal, akik ki akarják szállítani Európából a menekülteket. Előtte azért igyekezett hozzátenni, hogy Olaszországot és Magyarországot nem lehet egy lapon említeni, ha politikai súlyról van szó. Orbán azt mondta, viselkedjünk úgy, ahogy egy 1000 éves, magára büszke ország polgárainak illik.

A rádióban

A rádióban

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A nagyjából 25 perces beszélgetésbe monologizálásba a sorosozás is belefért: Orbán azt mondta, nyílt sisakkal kell játszani a Soros-hálózat ellen, mert szerint „így van esélyünk Soros György és a hadserege ellen”. Szerinte „ők bevándorlást, népességcserét akarnak”, „mi egy keresztény Európát”. Arról beszélt, hogy „mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, meg akarunk maradni kereszténynek, kitartunk európai életmódunk mellett”. Szerinte ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.

Orbán az interjú végén bejelentette, hogy ősszel megkezdődik a teljes alkotmány revíziója, és ez a folyamat szerinte akár másfél évig is eltarthat majd. Szerinte erre azért van szükség, hogy kiderüljön, „mi az, ami bevált, és ami beválhatott volna”. Arról az alaptörvényről van szó, amelyet éppen hetedjére módosítanak, noha korábban Orbán gránitszilárdságúnak nevezte.

(Kossuth rádió/MTI)

Figyelmébe ajánljuk