Orbán: Nemzeti konzultációt indít a kormány, engedélyezik a 12-16 évesek oltását

  • narancs.hu
  • 2021. június 10.

Belpol

A miniszterelnök élőben válaszolt az újságírók kérdéseire. 

Elveszik az oltási igazolványt azoktól, akik nem oltatják be magukat másodszorra, és engedélyezik a 12-16 évesek oltását, illetve újabb nemzeti konzultációt indít a kormány

– jelentette be Orbán Viktor Miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartotta meg a tájékoztatót, és válaszolt az újságírói kérdésekre. Hosszú idő után tartottak úgy Kormányinfót, hogy azon az újságírók is jelen lehettek. Orbán megjelenése pedig egyenesen meglepő volt.

A miniszterelnök erről azt mondta, a járványhelyzet változtatását bizonyítja, hogy személyesen is találkozhat az újságírókkal. A kormányfő ezt követően elemezte az elmúlt időszak járványügyi adatait: beszámolója szerint a pozitív tesztek aránya mélyre süllyedt, a „járvány harmadik hullámát legyűrtűk”. 5,3 millióan kapták meg legalább az első oltást, és 4,1 millióan a másodikat is, mondta a miniszterelnök. 

Orbán Viktor továbbá bejelentette, hogy elveszik az oltási igazolványt azoktól, akik nem oltatják be magukat a második oltással is, valamint engedélyezik a 12-16 évesek oltását. Szerinte óvatos becslés szerint is 1-1,5 hónappal előrébb járunk, mint a többi uniós ország. A munkanélküliség ráta tekintetében jobban állunk, mint az eurózónás országok. 4,5 millió ember dolgozik ma Magyarországon, tehát 50 ezerrel kevesebben, mint a 2019-es év azonos időszakában. 

Viszont a kormány nem ugyanazt a gazdaságot akarja létrehozni, látni a válság után, mint amilyen azelőtt volt, hanem le vonja a tanulságokat, ezért újabb nemzeti konzultációt indít a gazdaság újraindításáról, mondta a miniszterelnök. A kérdések a minimálbér emelésére, a gyeremeket nevelő szülők 2022-es évben történő adó-visszatérítésére, a hitelmoratóriumra, a migrációra, valamint az Euróai Unió klímaadójára vonatkoznak majd. 

Orbán Viktor elmondta azt is, tíznapos fizetett rendkívüli szabadságot adnak azoknak, akik részt vettek a járványügyi védekezésben, majd az újságírók kérdeztek tőle. A következő témákban hangzottak el kérdések, válaszok.

  • Orbán Viktor a magyar védettségi igazolvánnyal kapcsolatban azt mondta, 14 országgal kötöttünk kétoldalú megállapodást, hogy elfogadják a másik ország igazolvánnyát, de szerinte a későbbiekben minden védettségi igazolvánnyal lehet majd utazni. Az utazásnak jelenleg nem az a korlátja, hogy ki milyen vakcinával van oltva. 
  • A szja-visszatérésről elmondta, mindenki azt kapja vissza, amit befizetett, átadott az államnak, amihez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell „fantasztikusan teljesíteni”.
  • Orbán Viktor is jogosult lesz a SZJA-visszatérítésre. 
  • Szerinte nem káros a magyar-kína kapcsolatokra Karácsony Gergely „Kína-ellenes retorikája”.
  • Kampánykérdésekkel januárt megelőzően nem foglalkozik, így nem derült ki az sem, hogy kiáll-e vitázni az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel. 
  • A pápa nem a magyar államhoz, hanem egy világeseményre érkezik, ezért az ő döntésén múlik, hogy milyen találkozókat bonyolít le, amit „alázattal” elfogadnak. 
  • Mindent megtesz azért a jó munkakapcsolatok érdekében, hogy függetlenítse magát attól, hogy Karácsony Gergely "bejelentkezett" miniszterelnök-jelöltnek. 
  • A miniszterelnök szerint a Fudan Egyetem szakmai kérdés, nem pedig politikai, a baloldal viszont politikai kérdést csinált belőle, ezért kell a népszavazás
  • A Fudan Egyetemnek 5 német és 24 skanináv egyetemmel, valamint az amerikai Yale Egyetemmel van együttműködése, márpedig ha ők meg tudják védeni a szuveneritásukat, akkor Orbán szerint mi is. A nyugati befolyás amúgy is nagyobb, mint a kínai. 
  • Arra kérte Palkovics László innovációs minisztert, esztétikailag jelenjen meg a Fudan Egyetem épületén, hogy ez egy magyar-kínai együttműködés eredménye.
  • A két új operatív törzsnek lesznek jogköreik, de erről majd ők tájékoztatnak majd. 
  • Orbán szerint sok a 30 ezer koronavírusban elhunyt, viszont az uniós nyilvántartás szerint ez csupán középmezőnyben van.
  • A kormány felkészült a koronavírus-járvány esetleges negyedik hullámra is. 
  • Nem jó egy országnak, ha a helyi médiumok tulajdonosainak többsége külföldi. 
  • Brüsszelnek nem döntési jogokat kellene adni, hanem vissza kellene venni, hogy jól tudjon működni az Európai Unió.
  • Szerdán döntött arról, hogy részt vesz a Kormányinfón. 
  • A Simonka-ügyről nem mond véleményt, a képviselő indításáról a helyi választókerületek hoznak döntést. 
  • Semmilyen költségvonzata nincs annak, hogy Habony Árpád tanácsokat ad a kormányfőnek, és továbbra is a tanácsadója.
  • Amint lehet, a közérdekű adatigénylések 15+15 napos határidőre fognak visszaállni a jelenlegi 90 nap helyett. Orbán szeretné, ha a veszélyhelyzet is minél hamarabb megszűnne. 
  • "Azt tudjuk egyedül, hogy járványügyben korlátozott a tudásunk, ezért rendeltünk be előre sok vakcinát. Nem volt olyan tudományos támppont, ami alapján az tudtuk volna mondnai, hogy egy bizonyos vakcina a megbízható."
  • Könnyen lehet, hogy aki megteheti, az hajózni fog a nyáron – válaszolta arra a kérdésre, ami Szijjártó Péter tavalyi jachtos botrányát érintette, és ami arra vonatkozott, idén is hajóznak-e kormánytagok állami megrendelést kapott üzletemberekkel. 
  • A pápa „a katolikus egyház feje” – ezt pedig azért mondta, mert szembesítették, hogy a kormánypárti médiában Ferenc pápát „keresztényellenesnek” titulálták, amikor olyan információk szivárogtak ki, hogy nem fog találkozni a miniszterelnökkel Budapesten
  • Korom Ferenc, a Magyar Honvédség leváltott főparancsnoka szerinte „kíváló ember”. 

A Kormányinfón több kérdés is érintette a magyar-ír barátságos labdarúgó-mérkőzés előtt történteket, amikor is a hazai közönség kifütyülte az ír válogatott letérdelő játékosait. Orbán hosszasan beszélt e témáról. Minderről külön cikkben számolunk be a nap folyamán.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.