Orbán Viktor 30 éve még véletlenül sem magánrepülőzött: épp Soros ösztöndíjára „szorult”

  • Gera Márton
  • 2018. október 3.

Belpol

Rosszul emlékezett a parlamentben a miniszterelnök.

Orbán Viktor hétfőn végre érdemben is megszólalt a nyári magánrepülőzésről, amelyről az Átlátszó számolt be a múlt héten. „Harminc éve is így mentem, jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni” – mondta Orbán, aki valószínűleg már rosszul emlékszik a múltra. Mert hiába kerestük, semmi bizonyítékát nem találtuk, hogy harminc éve magánrepülővel vagy akár csak repülővel járt volna focimeccsekre. Sőt, Orbán harminc éve még nagyon mást csinált.

A miniszterelnök hivatalos honlapján is megtalálható önéletrajza szerint Orbán 1988 márciusáig a Mezőgazdasági és Élelmezésügy Minisztérium Vezetőképző Intézetében dolgozott, ahol továbbképzések szervezésében segített. Már csak azért sem valószínű, hogy magánrepülővel ment ekkor bárhová is, mert ez az év politikailag igen aktív volt: a Fideszt ugyanis 1988 márciusában alapították. A pártnak egy ideig Orbán az egyik szóvivője volt, majd még ebben az évben megválasztották az országos választmány tagjává.

Orbán 1988 áprilisától azonban komoly lehetőséget kapott: a Soros Alapítvány 680 ezer forintos (ma ez nagyjából 12-13 millió forintot jelentene) támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett. Később büszkén mesélt a HVG-nek a Soros-ösztöndíjról: „A Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapok, ehhez jön még a Századvég Kft.-től havonta 5-10 ezer forint szerkesztői honorárium.”

Orbán Viktor vagyok, a Soros Alapítvány ösztöndíjasa

Orbán Viktor vagyok, a Soros Alapítvány ösztöndíjasa - Coub - GIFs with sound by ÁKOS

Orbán szintén Soros-ösztöndíjasként utazott Oxfordba 1989-ben, ahol politikai filozófiát tanult. Hogy az oxfordi volt-e az első repülőútja, nem tudni, az viszont biztos, hogy azt nem magánrepülővel tette meg. Orbán egykori osztálytársa, Kontler László történész, a CEU professzora a narancs.hu tavalyi interjújában mesélt arról, hogy a menetrend szerint közlekedő repülőgépen ismerkedett meg a szintén Oxfordba tartó fideszes politikussal.

Ha kíváncsi, milyen támogatásokat kapott még a Fidesz Sorostól, akkor érdemes elolvasni tavalyi, hiánypótló cikkünket:

Külföldi pénzből fölépítve

Alighanem egyszerűbb volna fölsorolni azokat a fideszes vezetőket, akiket soha nem támogatott a Soros Alapítvány, amelynek alapítója a rendszerváltás idején nyíltan hangoztatta Orbán Viktorék iránti rokonszenvét. Az elmúlt néhány évben Soros Györgyöt kiáltotta ki főellenségnek Orbán Viktor, a gyűlöletkampány a CEU-, illetve a civilellenes törvényekkel napjainkban éri el eddigi csúcspontját.

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.