Orbán Viktor és a Fidesz válaszút előtt - Merre van az arra?

szerző
bundula-mészáros
publikálva
2010/23. (06. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyolc év gazdaságpolitikai locsogás (hogy ne mondjuk: hazudozás) után a Fidesz az első őszinteséget igénylő feladaton elbukott. A következmények sokba fognak kerülni, de talán végre tiszta helyzetet teremtenek.

Nyolc év gazdaságpolitikai locsogás (hogy ne mondjuk: hazudozás) után a Fidesz az első őszinteséget igénylő feladaton elbukott. A következmények sokba fognak kerülni, de talán végre tiszta helyzetet teremtenek.

"A nyilatkozatok alapján kormányberkekből hallhattunk jó állapotban lévő gazdaságról, aztán hallhattunk ennek ellenkezőjéről: rossz állapotban lévő gazdaságról. (...) Ezek a nyilatkozatok persze azt vélelmezik, hogy az emberek ostobák, és nem veszik észre az egymásnak ellentmondó kijelentéseket. (...) A magyar gazdaság ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, az önök, a tisztelt kormánypárti képviselők negatív kampánya ellenére is jó helyzetben és jó állapotban van. (...) Sokszor elmondtuk: a magyar tőzsde kétharmadát külföldi befektetők vásárolják meg, a részvények többsége az ő kezükben van, szükségünk van a külföldi befektetőkre. De mióta önök elkezdték a kormányzást, 10 százalékkal esett a tőzsdeindex, a választások óta pedig 15 százalékkal. Önök ilyenkor már kórusban szidták az előző kormányt, hogy tönkretesszük a befektetőket, tönkretesszük a tőzsdét. Tisztelt kormánypárti képviselők! Nincs szégyenérzetük azért, amit az elmúlt hetekben csináltak?"

E szavakkal ostorozta az új kormányt Varga Mihály a 100 napos program 2002-es parlamenti vitájában. A talán utolsó értelmes - és mint ma már tudjuk, példás előrelátásról tanúskodó - megszólalás után a Fidesz-frakció annak rendje és módja szerint megszavazta a bődületes Medgyessy-féle osztogatást, mert hiszen azt az emberek alapvetően megérdemelték - mi több, az első 100 nap népboldogító intézkedéseinek támogatására személyesen Orbán Viktor hívta föl képviselőtársai figyelmét. Ezután természetes módon a Fidesznek a második 100 napos programmal is leginkább az volt a baja, hogy kevés az apanázs, a polgároknak több jár. A mára újra kormányzó párt attitűdje azóta sem változott, csak éppen a kommunikáció és a laza költségvetési politika hatásai lettek drámaibbak.

A 2002 óta hangoztatott gazdaságpolitikai elképzelések alapját mindvégig az a Matolcsy György-féle vízió adta, mely szerint a gazdaságot az ún. belső motorok beindításával lehet növekedési pályára állítani. Ehhez csak valahonnan, valakitől sok pénzt kell szerezni, amiből aztán lehet adót csökkenteni, vállalkozásoknak homályos szempontok szerint osztogatni (Széchenyi-terv). Mindebből automatikus fellendülés következik, és ömlik a pénz, gyerekjáték a hitelt visszafizetni, a gazdaság meg úgy marad, dinamizálva. Az nem számított, hogy a kis belső kereslettel rendelkező, exportorientált gazdaságban a Münchhausen bárótól ellesett módszer nem működőképes. Az igazán fontos e program vitathatatlan előnye volt: hogy megvalósítása a társadalomtól nem követel speciális tudást, sok munkát, küszködést és lemondást meg pláne nem, vagyis ez a fajta gazdasági "filozófia" igen könnyen népszerűsíthető. (És mivel van már tapasztalatunk róla, nyugodtan állíthatjuk: e népszerű program nemcsak a társadalomtól, de a politikától sem követelt tudást, sok munkát stb.)

Fogd a pénzt

A "több pénzt az embereknek, kevesebb pénzt az államnak" fideszes retorika 2004-ben időlegesen ad acta került, mert a kettős állampolgársági népszavazás miatti nemzeti hőzöngés kifizetődőbbnek tűnt - a referendum buktája utáni napon viszont a Fidesz teketória nélkül minden energiáját újra a gazdasági populizmus szolgálatába állította, amelynek egyik hullámhegye a 2006-os országgyűlési választások előtti emlékezetes depressziókampány volt ("Rosszabbul élünk, mint négy éve"). Ekkor tudtuk meg: a 10 százalékkal csökkentendő munkáltatói járulékok olyan irtózatos fellendülést generálnának, hogy még a 14. havi nyugdíj is könnyűszerrel kifizethető volna. A dinamizálás hol 100-150 ezer, hol 300 ezer fővel növelte volna a foglalkoztatottak számát. Ekkor már nem egyszerűen pártszándékról volt szó, hanem visszautasíthatatlan kérésről: "A gazdaságpolitikai szakértőink ezt átszámolták, a gazdasági konzultáció során ezt az igényt a gazdasági élet világosan megfogalmazta, és mi vállaljuk ezt a feladatot" - jelentette ki akkoriban Orbán Viktor.

A 2006-os országgyűlési választások utáni megszorítások idején Szijjártó Péter elárulta, a kormányprogram arról szól, hogy a második Gyurcsány-kabinet hogyan fogja "értelmetlenül, minden ok nélkül és igazságtalanul újra megsarcolni az embereket". Orbán Viktor Tusnádfürdőn közzétette a "Jó reggelt, Magyarország!" című kiáltványt, amely tiltakozásra hívta fel "az ország demokratikus erőit a kormány által folytatott szervezett és nyílt politikai hazugság és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen". A "káoszt okozó" és a különféle ágazatokat "szétverő" változtatásokat amúgy teljesen logikusan támadták, hiszen hatékonyságjavító átalakításokra a Fidesz víziója szerint egyáltalán nem is volt szükség. Koherens gazdaságpolitikájukhoz ezért tökéletesen passzolt a különféle díjak elleni 2008. tavaszi népszavazás, melynek sikere után Orbán Viktor emlékeztetett: nem a politikusok győztek, hanem Magyarország.

A Bajnai-kormány intézkedései, amik az összeomlástól mentették meg az államháztartást - és e tény a Fidesz kivételével mindenki számára nyilvánvaló is volt -, Kósa Lajost például tüntetések szervezésére sarkallták. A debreceni polgármester tavaly októberben azt mondta, hogy "a miniszterelnök nem válságkezelő, hanem inkább egy felszámoló, a kormányfő a magyar emberek bizalmát nem is akarja elnyerni, nem mutatja meg az embereknek a kivezető utat, kizárólag a külső finanszírozóinak akar megfelelni". Navracsics Tibor úgy látta, a Bajnai-csomaggal nem nyílik meg az út a jövő felé, azzal csak újabb pénzeket vesznek el az emberektől, terheket növelnek, ám nincs megoldásuk arra, hogyan lehet a gazdaságot újra élénkíteni. "Ha kormányon leszünk, megpróbáljuk bebizonyítani, hogy szerintünk a gazdaságélénkítésen keresztül vezet a kiút a válságból."

Az idő áprilisban eljött, a Fidesz Európa-szerte példátlan mértékű felhatalmazással kormányozhat, s a fél világ azt várja, mutassák végre meg. Annál is inkább, mert a választási programból másolásos eljárással készített kormányprogram az égvilágon semmihez nem ad támpontot. A kormány számára talán pech volt, az ország számára viszont óriási mázli, hogy mire a Fidesz hatalomra került, a hitelből finanszírozott keresletélénkítés egyszerűen lehetetlenné vált. A hitelválság kitörése óta a befektetők eleve óvatosabbak, mint korábban, a görög válság pedig kifejezetten érzékennyé tette őket az adósságpályák fenntarthatóságára. Ehhez jön még, hogy Magyarország az elapadt piaci finanszírozást pótló hitelért cserébe szerződésben vállalta az IMF-EU-Világbank felé az államháztartási hiány 3,8 százalékos, illetve jövőre a 3 százalékos szinten tartását. Ezzel megint csak mindenki tisztában volt: a kampányban a csontvázakról és a meghamisított adatokról szavaló fideszes kórus figyelmét például Bokros Lajos is többször fölhívta arra a tényre, hogy a hitelszerződés értelmében Brüsszelnek teljes rálátása van a pénzügyi folyamatokra, trükközésre tehát nincs mód.

Ám a Fidesz végig úgy viselkedett, mintha neki ehhez semmi köze nem volna. Végig arra játszott, hogy az általa keltett várakozásokat befelé szóló kommunikációval valamelyest lehűti: a Bajnai-Oszkó-féle állítólagos hamisítások szajkózása, a kidőlésre váró rettenetes csontvázak menetrendszerű emlegetése a maguk infantilis módján készítették föl lelkileg a magyar embereket arra, hogy a nyolc évig folyamatosan ígért azonnali Kánaánra a szocialisták hibájából még várni kell egy kicsit. Ez azonban önmagában kevés lett volna, hiszen a Fidesz politikai üzenete évek óta abban merült ki, hogy az ország valójában egyetlen bajtól szenved: attól, hogy miniszterelnökét nem Orbán Viktornak hívják. Így hát adni is tervezett, szó se róla: a csontvázretorika ugyanis nem csupán befelé, hanem kifelé is szólt, a külföldnek így próbálták meg beadni az új - a Bajnai-féle 3,8 százalékosnál jóval magasabb - hiánycél szükségességét. Ily módon ugyanis legalább 400-500 milliárd forintos játéktere maradt volna az új kormánynak némi adócsökkentésre, és ami a fő, az újabb megszorító intézkedéseket is el lehetett volna kerülni. (Némi leegyszerűsítéssel a hiány növelése tudniillik éppen azt jelentette volna, hogy 400-500 milliárd erejéig a kormány egyrészt nem farag le a kiadásaiból, másfelől pedig nem kényszerül pénzelvonásra.)

Utólag sem világos, miképpen gondolta ezt a Fidesz, és miért hitte azt, hogy amivel Magyarországon nemcsak nyerő, de menő is lehet egy politikus, azzal a magyar gazdasági helyzettel tökéletesen tisztában lévő nyugati partnereket is kábítani lehet. Talán az egész úgy volt elképzelve, hogy idehaza a kormány előrehajolva, nagyon halkan beszél az IMF-nek, míg Brüszszelben mindig úgy áll, hogy Magyarországnak háttal legyen, nehogy véletlenül meghallja valaki, mi is a voltaképpeni helyzet.

A múlt csütörtökön, Orbán brüszszeli látogatásakor viszont eljött az igazság pillanata. José Manuel Barroso eligazítást tartott a magyar miniszterelnöknek, miszerint a fiskális konszolidáció fenntartása, a költségvetési hiánycél teljesítése és a strukturális reformok folytatása volna a feladat, mint minden uniós tagállamban. (Példának okáért a német kormány a múlt vasárnap döntött egy 2014-ig tartó 80 milliárd eurós megszorító csomagról, s helyezte ad acta a szabad demokraták által forszírozott adócsökkentési terveket.) Az Európai Bizottság elnöke megjegyezte még, hogy a piacok azonnal büntetnék azt az országot, amelyik nem teljesíti költségvetési hiánycélját. Orbán természetesen teljes mértékben osztotta Barroso meglátásait - más választása nem is volt. Ám egy pillanatig se feledjük, Orbán Viktor nem azért ment ki, hogy Barroso mellett a mintadiák szerepét eljátszva lelkesen bólogasson, hanem hogy kieszközölje a hiánycél fölpuhítását: a fideszes gazdasági diplomácia hónapok óta másról sem szólt, mint e nagy találkozó előkészítéséről.

Haverok a tévében

A hazai sajtóból nem feltétlenül jött át az a keresetlenség, ahogyan az unió elhajtotta a magyar miniszterelnököt. Az első reakció persze a dac, illetve a miniszterelnöki imázst kármentendő vészkommunikáció volt. Kósa Lajos azóta klasszikussá vált konferenciafelszólalásában árulta el, hogy kész, vége, itt az államcsőd, fel kell függeszteni a "gazdasági alkotmányos szabályokat" - máig senkinek nincs fogalma, hogy mit kellene érteni e szólánc alatt -, ugyanolyanok vagyunk, mint a görögök, sajnos gyerekek, nincsen cukorkaosztás. A piaci szereplők azonnal reagáltak, a forint árfolyama és a tőzsde elindult lefelé. Varga Mihály kisvártatva azzal tudott segíteni a kollégának, hogy gazdasági vészhelyzetről nyilatkozgatott. Estére a vezető hírügynökségek és lapok címoldalon számoltak be arról, hogy Magyarországnak valószínűleg vége van - hiszen ezt maguk a magyarok állítják. Pénteken Szijjártó Péter megpróbált debreceni polgártársa kijelentésének más értelmezést keresni, de ő is használta a csőd és a görög szavakat. Ez éppen elég volt arra, hogy a forint és a részvényárfolyamok tartsák az előző napi irányt, az országkockázatot kifejező CDS-felár egy százalékkal emelkedett, beállítván egyéves negatív csúcsát.

Mielőtt az államadósság is finanszírozhatatlanná vált volna, szombaton újra megjelent Varga Mihály. Beszámolt a csontvázakról - felsorolta az előző kormány, valamint a hazai és nemzetközi intézmények által ezerszer elmondott költségvetési kockázatokat -, és ahányszor tudta, annyiszor ismételte meg: tartjuk a 3,8 százalékos hiányt. Kínos és önleleplező szerepet kellett eljátszania: miközben a felszínen a Bajnai-kormányra mutogatott feddőleg, a Magyarországot finanszírozó piacokat azzal igyekezett nyugtatgatni, hogy az Orbán-kormány folytatja a Bajnai-kormány szigorú pénzügyi politikáját.

Miután a magyar szakemberek nyilatkozatai a forinton kívül a maguk szerény módján befolyásolták az euró, a Dow Jones és az ázsiai tőzsde árfolyamát is, a jegybank ugyancsak a kedélyeket csillapító közleményt adott ki. Sőt a dél-koreai G20-értekezleten Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és az EU-elnökséget betöltő Spanyolország gazdasági minisztere is szükségét érezte olyan nyilatkozatoknak, miszerint bár Magyarország helyzete törékeny, mindent összevetve jó úton halad, nem kell pánikolni. Szíjjártó Péter azóta a miniszterelnöki sajtóstáb vezetője lett, miniszterelnöki biztosként. Kósa Lajos hétfőn a parlamentben azt mondta, az MSZP a hibás, mert tönkretette az országot, ő csak kimondta az igazságot, s meglehet, közben bakizott. Cséfalvay Zoltán, a gazdasági tárca államtitkára hozzátette, a londoni bankárokat nem érdekli, mit mond egy debreceni ember, nem is tudják kiejteni a város nevét.

Irányok

A helyzet néhány hét vagy hónap alatt várhatóan konszolidálódik, addig talán valaki kiszámolja, hogy a hétvégi műsor kinek mibe került. Feltétlen előny, hogy az új kormány a történtekből egy életre megtanulhatta a leckét, de az is biztos, hogy a hitelességhez - pláne a történtek után - most már részletes tervekre lesz szükség. Ráadásul amíg Magyarország ilyen nyilvánvaló trükkökkel próbálkozott, elkészült az Európai Unió tagállamainak fiskális kontrolljára vonatkozó javaslat. A görögországi válság hatására megszületett elképzelés szerint a nemzeti költségvetéseket még parlamenti elfogadásuk előtt láttamoztatni kellene az Európai Bizottsággal, hogy ellenőrizhessék a bennük szereplő alapadatokat. A júliusban tárgyalandó, és elfogadása esetén 2011-ben életbe lépő szabályt az euróövezeti tagoknál szigorúbban alkalmaznák, de mindenkire, így az euróövezeti aspiránsokra is vonatkozna. Ha egy tagállam nem tartja be a fiskális előírásokat, akkor tartalékképzést írhatnának elő a számára, illetve csóró országoknál (mint mi) csökkentenék az uniós felzárkóztatási támogatásokat.

Eközben az elemzők, közgazdászok és egyéb szakemberek igen jelentős része meg van győződve arról, hogy az egész színjáték volt, tudatosan végrehajtott terv. Az ugyanis nem létezik, hogy a Fidesznek ne volna a pénzszóráson túlmutató gazdaságpolitikája, csak előbb meg kell neki ágyazni. Ebben a jóindulatú felfogásban a pánikot okozó kijelentéseknek éppen a mozgástér kifürkészése, a piaci reakciók tesztelése volt a célja. "Menjél, fiam, mondd meg a népnek, mi a helyzet" - ez lett volna Kósa feladata, csak a vidéki erős ember kicsit túllőtt a célon. Az elmélet másik leágazása szerint éppen a forintgyengülésre játszottak. Ebben még magyarázatra vár, hogy akkor mi legyen a jórészt devizában eladósodott lakossággal, vállalatokkal és állammal, akiket, főleg az előbbieket, néhány napja a Fidesz (és április előtt a szocialista kormány) nem győzött megmenteni. Az optimista felfogás előnye, hogy tetszés szerinti irányba továbbfejleszthető.

Ezek a magyarázatok olyan fokú precizitást, az események olyan mértékű előre eltervezhetőségét feltételezik, amilyen kiszámíthatósággal legfeljebb tankönyvi példázatokban találkozhatni. A fideszes nyilatkozatok hektikussága, a reakciókat kommentáló sértődöttség, majd a hónapok óta sinfölt Bajnai-IMF-féle hiánycél nagy kínnal bejelentett elfogadása mind arra utal, hogy az érdemi kormányzás első lépései kudarchoz vezettek. A remélt hiánynövelést Orbán nem tudta lenyomni Brüsszel torkán - pedig a hónapok óta tartó célzott kiszivárogtatások kivétel nélkül azt sugallták, hogy ha a remélt 7 nem is, de az 5-5,5 százalékos hiány brüsszeli jóváhagyatása gond nélkül összejöhet.

A magyarázat végtelenül egyszerű: a Brüsszelben elhajtott főnök renoméját kellett menteni - erre utal Kósa utólagos bűnbakká tétele, hogy tudniillik maga Orbán is megfeddte volna őt meggondolatlan, a forintárfolyamot lejtőre állító kijelentéseiért. "Névtelenséget kérő fideszes források" több lapnak is ezt szuggerálták, pedig a barrosói kioktatást követő első Varga Mihály-nyilatkozat ugyancsak nélkülözött bármiféle higgadtságot, ám ő megúszta a nyilvánosság előtti fejmosást. (A Kósával történtek inkább Pokorni Zoltán utóbb "elhamarkodottnak" minősített Sólyom-nyilatkozatára, pontosabban az azt követő hivatalos fideszes ejnye-bejnyére emlékeztetnek: és mivel a mereven hierarchikus Fideszben az ilyen súlyú megszólalások partizánakcióként elképzelhetetlenek, erősen valószínűsíthető, hogy a két erős embert pedagógiai célokból vitték jégre vezetőtársaik.)

Botladozások

A múlt hét óta a Fidesz számára a feladat adott, és a világtól elzárva tartott monstre kormányülés témája is elsősorban az volt, hogy a költségvetést miként lehetne egyensúlyban tartani - évek óta hangoztatott ígéreteikhez híven - a lakosság "sarcolása" nélkül.

Az eddigiek alapján a hiányzó százmilliárdok egy részét a banki nyereségek terhére kirótt különadóból tervezik előteremteni - ennek formája egyelőre nem világos, de bevezetése annál is inkább valószínűsíthető, hogy végső kínjukban a Gyurcsány-kormányok is ehhez a megoldáshoz fordultak. Ugyancsak sokat hozhatna a költségvetésnek a magánnyugdíjpénztárak "államosítása", amit vagy az állami társadalombiztosításba való könnyített és kedvező át- vagy visszalépés lehetőségével oldanának meg, vagy a magánpénztári bevételek költségvetésbe csatornázásával. Előbbi azonban már középtávon is komoly gondokat okozhat - az állami kifizetéseket manapság sem fedezik a befolyó járulékok -, míg utóbbi fölvetés, ami egyáltalán nem magyar probléma (a pénztári befizetések semmilyen formában nem jelennek meg a költségvetés bevételi rubrikáiban, miközben a nyugdíjkifizetések egyelőre az állami büdzsé kiadási oldalát növelik), jelenleg kidolgozatlanabb a múlt hétvégi kommunikációs "hadjáratnál" is. Az ezek eredményeként befolyt pluszpénzek lehetnének a fedezet a belengetett "radikális" adócsökkentésre, amiről az elmúlt években oly sokat beszélt a Fidesz. A gond csak az, hogy az unió és az IMF várható ellenkezése miatt a nyugdíjpénztári ötlet aligha megvalósítható. A látványos adócsökkentés ígéretéből a közeljövőben semmi nem lesz.

A legegyszerűbb persze az volna, ha a kormánypárt nyolc év után befejezné a kampányolást, és nekilátna azoknak a - bel- és külföldi szakértők által egyaránt kívánatosnak tartott - strukturális átalakításoknak, amik valóban hatékonnyá tehetnék az állam működését, és amikbe csakis egy olyan széles körű felhatalmazással rendelkező politikai erő vághat bele a siker reményében, amilyen 2010 után a Fidesz- KDNP lett. Legyünk jóhiszeműek, és Varga Mihály szerfölött lanyha "csontvázjelentését" tekintsük az ebbe az irányba tett - igaz, egyelőre bizonytalan - első lépésnek.

szerző
bundula-mészáros
publikálva
2010/23. (06. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra