Nyugalom, Pintér Sándor még nem ijedt meg Zaid Naffától

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 14., 17:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A régi-új belügyminiszter is megtartotta hivatalba lépése előtti bemutatkozó beszédét.

Pintér Sándor régi-új belügyminisztert is meghallgatták a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottság közös ülésén.

Bevezetőjében többnyire a kormány jól ismert álláspontját és a megszokott paneleket ismételte. Beszélt arról, hogy céljuk továbbra is a kultúra és a nemzeti szuverenitás megvédése, a rend megtartása, hogy Magyarország továbbra is maradjon meg a magyaroké, amire a legnagyobb veszélyt továbbra is az illegális migráció jelenti.

A beszámolót követően záporoztak az ellenzéki képviselők kérdései. Többek közt a Stop Soros törvénytervezetről, amely olyan erős jogosítványokat ad a belügyminiszternek, hogy lehetővé teszi a civilek lehallgatását. Szóba került az amerikai vízumbotrány, a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos visszaélések. Az ellenzéki képviselők tudni szeretnék, hogy pontosan hol tart a Pharaon-ügy, vagy mi a helyzet az Elios-botránnyal. De elhangzott az utóbbi idők egyik legsúlyosabb kérdése is, hogy miként lehet  Zaid Naffa még mindig az ország területén, ha terrorkockázatot jelent, amit ráadásul a TEK állapította meg.

A terrorkockázatra Pintér ennyivel reagált: "Én még nem ijedtem meg Zaid Naffától",  Zaid Naffa kapcsolatrendszere jelenti a terrorveszélyt, nem a személye, magyarázta, és ha valaki kinevezi, az az ő felelőssége.

(MTI, hvg)

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 14., 17:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    rworse
    2018. május 14., hétfő 19:33
    Clodótól, Fenyőtől se ijedt meg, majd pont egy jordán nyikhajtól fog.
    Az meg külön csudálatos, ha Pintér védi a kultúránkat. Azt se tudja mi az - és akkor itt kénytelen vagyok hozzátenni egy bazdmeget.
  2. 1
    tiszapolgári
    2018. május 14., hétfő 18:34
    Pintér majd akkor fog megijedni, ha kiderül, hogy Zaid Naffának nincsenek ujjbegyredői.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra