PM: Életveszélyesek lehetnek azok az orvosi eszközök, amiket az eladósodott magyar kórházak vásárolnak

  • narancs.hu
  • 2017. december 2.

Belpol

A kormánynak pedig meg kell finanszíroznia az intézmények dologi kiadásait. Nem kerülhetnek kétes eredetű eszközök miatt emberéletek veszélybe.

A Párbeszéd Magyarországért közleménye szerint kockázatos az a magyar kórházak között elterjedt gyakorlat, hogy Ázsiából rendelnek orvosi eszközöket.

„Az eladósodott intézmények kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, melyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet, ezért életveszélyesek.” A párt írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltán miniszterhez, melyben felszólítja a gyakorlat haladéktalan kivizsgálására is.

A Szabó Tímea által jegyzett szöveg szerint az évente regisztrált 22 ezer műtéti sebfertőzés 30 százaléka megelőzhető lenne megfelelő minőségű eszközök vásárlásával.

„Ám évente az adósságállomány jelentős részét, nagyjából 50 milliárd forintot az intézmények dologi kiadásai teszik ki, amiket a kormány évente egy alkalommal hajlandó csak megfinanszírozni.

Az olcsó és nem minden esetben steril eszközök beszerzésének gyakorlatát a PM szerint haladéktalanul meg kell szüntetni, a kormánynak pedig meg kell finanszíroznia az intézmények dologi kiadásait, hogy az adósság ne vezessen olyan helyzetekhez, melyek miatt veszélybe kerülhet a betegek élete.”

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk