Polt Péter: Schadl György „jelentős legális jövedelemmel rendelkezik jelenleg is”

  • narancs.hu
  • 2025. február 18.

Belpol

A hatóságok által lefoglalt értékek megváltásáról kérdezték a legfőbb ügyészt.

Vadai Ágnes írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, a DK országgyűlési képviselője azt szerette volna megtudni Polt Pétertől, hogyan lehetséges az, hogy Schadl Györgynek annyi pénze van, hogy korábban rejtegetett értékeit meg tudja váltani.

Ahogy arról korábban mi is ebszámoltunk, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke az ellene zajló korrupciós perben január végén indítványozta, hogy 30 millió forint körüli összegért megválthassa a hatóságok által lefoglalt személyautóit, kishajóját, repülőgépét és ékszereit.

Vadai Ágnesnek küldött válaszában – amit a hvg.hu szemlézett – Polt Péter azt írta: Schadl György

„a megváltás forrásáról ugyan nem nyilatkozott, azonban megállapítható, hogy az eljárás alá vonását megelőzően jelentős legális jövedelemmel rendelkezett és rendelkezik jelenleg is.”

Néhány napja derült ki, hogy Schadl György felfüggesztett végrehajtóként is százmilliós összegeket kereshet évente. Cégbírósági iratokra hivatkozva a 24.hu arról írt, hogy Schadl az irodája által termelt nyereség 90 százalékát továbbra is megkapja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.