Pont azok nem érik el az ingyenes internetet, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá

  • narancs.hu
  • 2020. november 22.

Belpol

A kormány ingyenes internettel támogatja a digitális oktatásban résztvevő diákokat és pedagógusokat. A leszakadó falvakban sok helyen azonban nincs vezetékes internet, mobilnetről pedig szó sincs. Ahogy az egyetemistákról sem.

Ugyan körülbelül egy héttel ezelőtt Orbán Viktor bejelentette, hogy a távoktatás miatt ingyenes internettel támogatják a tanulókat és a pedagógusokat, de ez a támogatás épp a leginkább rászulókat nem éri el - írja a Telex.

A rendelkezés szerint azok vehetik igénybe a kedvezményt, akiknek

  • helyhez kötött (vezetékes) internet-hozzáférésük van.
  • Az ingyen net 30 napig, decemberben igényelhető,
  • csak egy helyen lehet igénybe venni (lakóhely, tartózkodási hely vagy szálláshely);
  • középiskolások, szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és a szakmai oktatásban résztvevő diákok, illetve az online tanító pedagógusok vehetik igénybe
  • már meglévő vagy új előfizetés esetén, de mindenképp szolgáltatót kell hozzá keresni.

 

Ahogy írják, ezzel épp az a probléma, hogy a leginkább rászorulók maradnak ki, mert a leszakadó falvakban a legtöbb esetben nincs kiépítve a vezetékes internet, így még azok sem érhetik el a kedvezményt, akiknek legalább  mobilinternet-előfizetésük van.

L. Ritoók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője hansúlyozta, hogy "A hátrányos helyzetű diákokat segítő szakember megkeresésünkre azt mondta, náluk sokkal jellemzőbb a mobilinternet-hozzáférés, mint a vezetékes net."

Kiemelik azt is, hogy problémát jelent: az általános iskolásokra nem vonatkozik a kedvezmény, pedig azokon a helyeken, ahol a járvány miatt időszakos bezárást, vagy egy-egy osztály ideiglenes távoktatásra állását kell elrendelni, szintén szükség lenne az internetelérés támogatására.

A másik hiányként hozzzáteszik, bár a kormány kötelezővé tette az online oktatást a felsőoktatásban is, de a rendeletben nem szerepelnek sem az egyetemi hallgatók, sem az oktatók.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.