Ukrajna és az unortodox magyar külpolitika

Részleges útlezárás

Belpol

Hiába blokkolja a magyar kormány a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó oktatási törvény miatt Ukrajna euroatlanti integrációját, az ukrán elnök a múlt héten egy EU-s és egy NATO-csúcstalálkozóra is meghívást kapott.

Július 9-én az Európai Unió és Ukrajna csúcstalálkozójára érkezett Brüsszelbe Petro Porosenko ukrán elnök, július 12-én pedig a grúz elnökkel közösen vett részt a kétnapos NATO-csúcs második felvonásán. A két találkozót Porosenko akkor is sikerként adhatja el otthon, ha az egységes Ukrajna mellett kiálló és az orosz agressziót elítélő nyilatkozatokon túl konkrét előrelépést nem tud felmutatni. Ukrajna például szeretett volna a NATO-partnerség úgynevezett „kiterjesztett lehetőségek” szakaszába lépni, a NATO-vezetők tudomásul vették ezt a szándékot, de semmit nem ígértek. A „kiterjesztett lehetőségek” program a rendszeresebb politikai párbeszédet, a magasabb szintű információcserét és a hadseregek együttműködési képességének erősítését jelentené a NATO és Ukrajna között.

„Bár Porosenko még nem jelöltette magát a jövő márciusi elnökválasztásra, szinte biztos, hogy indul, és nagy valószínűséggel külpolitikai fókuszú kampányt visz majd: az uniós vízummentességet és a társulási szerződést, Ukrajna márciusban hivatalossá vált NATO-csatlakozási aspirációját igyekszik hangsúlyozni” – érzékelteti Radnóti András, az Economist Intelligence Unit elemzője a nyugati kapcsolatok belpolitikai jelentőségét. Radnóti szerint az ukrán sajtó önmagában a NATO-meghívást is sikerként értékelte, a magyar kormány ugyanis az új ukrán oktatási törvény múlt szeptemberi elfogadása óta blokkolja Ukrajna euroatlanti közeledését. „Az ukrán értelmezés szerint az ukrán vezetés hatott az amerikaiakra, akik aztán nyomást gyakoroltak a magyarokra” – mondja Radnóti. Ezt a megközelítést erősíti, hogy az ukrán ügyben addig hajthatatlan Szijjártó Péter, miután május végén találkozott Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, már arról beszélt, ukrán kollégájával a megoldásra koncentrálnak, nem akarnak a múlttal foglalkozni.

Ezzel együtt kellett némi találékonyság Porosenko brüsszeli meghívásához, mivel a magyar kormány – Menczer Tamás külügyi államtitkár szerint – a NATO–Ukrajna-csúcstalálkozóhoz vagy miniszteri szintű találkozóhoz nem járult volna hozzá, és egy kétoldalú nyilatkozatot is megvétózott volna. Az ukrán elnök így hivatalosan nem csúcstalálkozón, hanem „a Fekete-tenger térségének biztonságával foglalkozó eseményen” vett részt. E formalitás mellett a magyar külügyet az is megnyugtathatta, hogy mind az EU–Ukrajna-találkozó, mind a NATO-csúcs zárónyilatkozata szorgalmazza a Velencei Bizottság (az Európa Tanács mellett működő alkotmányjogi testület) oktatási törvénnyel kapcsolatos ajánlásainak végrehajtását. A nyilatkozatok elfogadásával Porosenko mintegy ígéretet tett erre. Ez azonban nem akadályozta meg Szijjártót abban, hogy az uniós külügyminiszterek hétfői ülése után újfent nemzetközi kötelezettségvállalásai megsértésével vádolja az ukrán vezetést.

 

Szimbolikus gáncsoskodás

A tavaly szeptemberben elfogadott ukrán oktatási kerettörvény kisebbségi nyelvhasználatot visszaszorító passzusairól részletesen beszámoltunk (lásd: Nemzetépítés az iskolában, Magyar Narancs, 2017. október 19.). A törvény ötödik osztálytól fölfelé főszabály szerint az ukránt tenné az oktatás kizárólagos nyelvévé. Szerepel azonban benne egy kitétel, mely szerint „egy vagy néhány tantárgy angolul vagy az Európai Unió más hivatalos nyelvén is oktatható”. Ez rámutat arra, hogy az ukránok fő célja az orosz nyelv visszaszorítása (oroszul negyedik után egyáltalán nem lehet tanítani). Az uniós tagállamok kisebbségeinek nyelvein (magyarul, románul, bolgárul, lengyelül) bizonyos számú tantárgy továbbra is oktatható lesz, de hogy pontosan mennyi és mely tantárgyak, azt nem tudni. Az ukrán kormány azt ígérte, a részletszabályokat minden iskolai szintre külön törvényben dolgozza ki, de ez Fedinec Csilla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa szerint máig nem történt meg. További bizonytalanságot okoz, hogy a kisebbségi oktatás a törvény értelmében „külön osztályok révén” valósulhat meg, e rendelkezés szó szerinti értelmezése arra vezetne, hogy nem maradhat színmagyar iskola Kárpátalján. Az oktatási törvény 71 magyar tannyelvű iskolát és több mint 16 ezer magyar diákot érint.

Szijjártó Péter rögtön az oktatási törvény elfogadása után a legmagasabb fokozatba kapcsolt. Azt mondta, a magyar kormány megvétóz minden olyan lépést, amely Ukrajna euroatlanti integrációjában előrelépést jelentene, illetve minden nemzetközi szervezetben blokkol minden olyan kezdeményezést, amely Ukrajnának kedvező lenne. „Garantáljuk, hogy Ukrajnának mindez fájni fog a jövőben” – tette hozzá a külügyminiszter. A többi érintett ország – Románia, Lengyelország, Bulgária – is elítélte az oktatási törvényt, a román elnök még egy kije­vi látogatását is lemondta, de a magyar kormányhoz hasonló fenyegetőzésbe senki nem kezdett. Uniós partnereink azóta is inkább tárgyalni próbálnak az ukránokkal, a bolgárok áprilisban írásos megállapodást is kötöttek arról, hogy maximum a tantárgyak 60 százalékának a tanítási nyelve lehet ukrán. „A többiek nem akarnak multilaterális szintre emelni egy alapvetően bilaterális vitát” – mondja Krekó Péter, a Political Capital igazgatója.

Az már tavaly látszott, hogy miután az uniós vízummentességet éppen megkapták az ukránok és hatályba lépett az EU–Ukrajna társulási megállapodás is, nem sok aktuálisan blokkolható lépés van Ukrajna euroatlanti integrációjában. Szijjártóék legerősebb üzenete az volt, hogy négyszer is megakadályozták a NATO–Ukrajna-bizottság összehívását: de­cemberben és áprilisban a külügyminiszterek, februárban a védelmi miniszterek találkoztak volna, a múlt heti NATO-csúcs alkalmával pedig az állam- és kormányfők. A bizottság munkája politikai szinten lényegében áll, bár – mint láttuk –, ha szükség van rá, a magyar vétó más tárgyalási formátummal kikerülhető. Így lehetett ott Porosenko a múlt heti találkozón, de Stefan Poltorak ukrán védelmi minisztert például egy júniusi találkozóra hívták meg, ahol a NATO afganisztáni missziójáról volt szó. „Konkrét hátrány eddig nem igazán érte az ukránokat, mert adminisztratív szinten vagy bilaterális alapon – például az USA-val a fegyverszállítás terén – továbbra is van együttműködés. Ettől függetlenül nagyon szokatlan lépés a miniszteri találkozók blokkolása, és komoly idegességet okoz a NATO-ban” – mondja Rácz András külpolitikai szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.

Az EU különféle testületeiben a magyar külügy azt szerette volna elérni, hogy kimondják: Ukrajna megsérti az unióval kötött és tavaly szeptemberben életbe lépett társulási megállapodást. Egy ponton Szijjártó Péter a szerződés felülvizsgálatának szükségességét is felvetette – nem sok eredménnyel. Bár a decemberi EU–Ukrajna társulási tanács és a múlt heti EU–Ukrajna-csúcstalálkozó után kiadott nyilatkozatba is bekerült a kisebbségi nyelvhasználati jogok témája, a szerződéshez senki nem akar hozzányúlni. Sőt, az oktatási törvény elfogadása óta az EU kétszer 50 millió eurós támogatásról is megállapodott Ukrajnával: decemberben Donyeck és Luhanszk régiók fejlesztésére, áprilisban az energiahatékonyság javítására. A NATO és az EU dokumentumaiból az is kiolvasható, hogy az oktatási törvény nem az első számú akadálya Ukrajna euroatlanti integrációjának, a korrupcióellenes fellépést és a titkosszolgálatok reformját rendszerint hangsúlyosabban követelik a nyugati politikusok. Ukrajna uniós vagy NATO-csatlakozása tehát nem a magyar vétó miatt nincs napirenden, a reformok egy részének elmaradása mellett ezt az országban dúló háború is elképzelhetetlenné teszi. Legalábbis rövid távon. „Élek a gyanúperrel, hogy mire ez a kérdés igazán élesen felmerül, Magyarország miniszterelnökét már nem Orbán Viktornak hívják majd” – véli Krekó Péter.

 

Eltérő értelmezések

Ha kézzel fogható kár nem is érte Ukrajnát a magyar külpolitika keménykedése miatt, azért súlytalan szájkaraténak sem nevezhetjük a Szijjártó-féle irányvonalat. „A jó és fejlődő NATO-kapcsolatok demonstrálása elsősorban az ukrán vezetésnek fontos a márciusi elnökválasztás és a 2019. őszi parlamenti választás előtt. De a NATO-nak is érdeke, hogy nyugati orientációjú kormány maradjon Ukrajnában, és javuljon a NATO lakossági megítélése, ahogy a felmérések szerint az utóbbi években történt” – mutat rá Rácz András. Az viszont Oroszországnak kedvez, ha Ukrajna miatt megosztottság van az EU-n és a NATO-n belül, még akkor is, ha Magyarország az oktatási törvény elfogadása után is minden alkalommal megszavazta az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat, legutóbb július 5-én.

Nem véletlen, hogy szövetségeseink körében erős visszhangja van a magyar hozzáállásnak. „A NATO-ban az a konszenzus, hogy tartalmilag a magyar félnek van igaza – az ukrán törvény tényleg szerzett jogokat vesz el –, a minősíthetetlen, felesleges stílust azonban nem értik. Ez csak a feszültséget szítja és ellenreakciókat kelt” – mondja Jarábik Balázs, a Carnegie Endowment for International Peace kutatója. Az eddigi legerősebb jelzésként de­cem­berben 11 NATO-tagállam ítélte el hivatalos levélben, hogy blokkoljuk a NATO–Ukrajna-bizottság összehívását. „A kormány talán ért el részsikereket, de az ellenhatásokat sokkal erősebbnek látom. A német és amerikai kapcsolatainkban a három leginkább problémás ügy között van az ukrán kérdés, és a kárpátaljai magyarok érdekérvényesítését sem segíti a külön utas politika” – húzza alá Krekó Péter.

Elemzői körökben három magyarázat forog Szijjártóék Ukrajna-politikájának értelmezésére. Az első a kisebbségvédelem belpolitikai kommunikációját helyezi előtérbe. „A magyar jobboldal régi témája, hogy Romániától és Szlovákiától is addig kellett volna engedményeket kicsikarni, amíg nem csatlakoztak a NATO-hoz és az EU-hoz. A szokatlanul konf­rontatív diplomácia ráadásul más területeken is az Orbán-kormány sajátja, elég itt az EU–Afrika-csúcs zárónyilatkozatának megvétózására gondolni” – eleveníti fel Rácz András. A második elmélet szerint Orbán egy Trump-találkozót akar kiharcolni az USA-nak fontos ukrán témában, a harmadik pedig a putyini külpolitika támogatását látja a magyar kormány hozzáállása mögött. Krekó Péter szerint ez utóbbi nézetet erősíti, hogy Szijjártó Péter decemberben az oktatási törvényre hivatkozva, februárban a kárpátaljai magyar szervezeteket ért támadások miatt javasolta, hogy az ukrajnai EBESZ-misszió Kárpátalján is hozzon létre állandó jelenlétet. „Ezzel kimondatlanul is egy szintre hozta a kelet-ukrajnai állapotokat a kárpátaljai helyzettel, ami természetesen zene az orosz füleknek.”

Bár a magyar külügy ukrán témájú nyilatkozatait nem mindig könnyű értelmezni – tisztázó kérdéseinkre lapzártánkig nem válaszolt a minisztérium –, némi enyhülés talán látszik tavaly szeptember óta. Szijjártó eleinte azt hangsúlyozta, mindenképpen módosítani kell az oktatási törvény kisebbségeket érintő 7. paragrafusát, később arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek elvárásainak kell megfelelni, újabban már inkább a Velencei Bizottságra és az EU-ra hivatkozik. Az EU–Ukrajna-csúcs utáni nyilatkozatban három konkrét követelmény jelenik meg: az ukrán fél tolja ki a törvény bevezetésének határidejét 2020-ról 2023-ra, vegye ki a hatálya alól a magániskolákat, és folytasson párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel. Ezek talán az ukrán fél számára sem teljesíthetetlen kérések, elvégre a 2020-as bevezetést pedagógiai szakértők is végrehajthatatlannak tartják, a magániskolák kivétele pedig nem érintene túl sok intézményt. Kérdés, a 2019-es két választás előtt Kijev bevállalja-e, hogy engedményt tesz a magyar kormánynak, amelyet nemrég épp az ukrán külügyminiszter-helyettes nevezett „eszköznek Moszkva kezében”.

Figyelmébe ajánljuk