Schmidt Mária ismét nagyot ment: A Nyugat gyarmatosítani akar minket, az EU mindent elvett tőlünk

  • Gera Márton
  • 2018. augusztus 9.

Belpol

A Terror Háza vezetője közel 25 percen keresztül elemezte a világot. A franciák gyengíteni akarnak, a mai liberalizmus pedig rossz.

A HírTv visszafideszesítésének egyértelmű jele, hogy tegnap este Schmidt Mária vendégeskedett a csatorna Magyarország élőben című műsorában, ahová három évig fideszes politikusok és a NER haszonélvezői be sem tették a lábukat. Schmidtet most azért hívták be, mert írást tett közzé a francia Le Monde-ban, ahol megszidta a liberális elitet, és megvédte a magyar kormányt.

Az erősen alákérdezős interjúban a Terror Háza Múzeum vezetője arról beszélt, hogy a Nyugat ki akarja oktatni Magyarországot, feltételeket akar szabni az ország számára, és ez olyan, mintha gyarmatosítani szeretnének minket.

A gonosz franciák

Schmidt beszélt a kormány kedvenc témájáról, a migrációról is: szerinte a nyugati országok nem értik meg, hogy mi nem voltunk gyarmatosító nemzet, így mi nem tartozunk felelősséggel azon országoknak, amelyek például a francia gyarmatbirodalom részei voltak. Schmidt, úgy tűnik, kifejezetten dühös a franciákra, mert szerinte már a török fenyegetettség idején úgy gondolták, hogy összefoghatnak a törökkel, hogy ezt a térséget meggyengítsék és érvényesítsék itt az érdekeiket.

vvvv

 

A gonosz liberalizmus

Schmidt szerint a magyar történelemnek volt olyan szakasza, amikor a liberalizmus miatt fejlődött az ország, de szerinte a mai liberalizmusnak semmi köze ahhoz. Nyugaton ma alliberalizmus van, mert az igazi liberalizmus nem akarja ráerőltetni a gondolatát a másikra – magyarázta a Terror Háza vezetője, de az nem derült ki, mire utalt. Azt viszont elmondta, hogy ma Magyarországon a szabadságjogok mindenki számára biztosítva vannak, nincs politikailag korrekt kánon. Ez a kijelentés egészen mókás akkor, amikor a NER-értelmiség arról diskurál, hogy ki az a művész, aki ellenségnek számít.

 

A gonosz Európa

Schmidt Mária az EU-t is ostorozta a tévéinterjúban: szerinte 2004-ig „előszobáztattak” bennünket, majd a csatlakozás eredményeként elvették a piacainkat, a közműveinket, a szigorú élelmiszer-szabályozásainkat. Ő úgy látja, Nyugat-Európa nem volt elég hálás, pedig a hidegháborúból nekik csak az előnyök jutottak. Schmidt szerint a Nyugat soha nem akarta, hogy a Szovjetunió összeomoljon, mert „pontosan tudták, milyen jó az a felelőtlen élet, amelyben ők élnek”.

 

A jó Orbán Viktor

Orbán Viktor támogatója odáig is eljutott a beszélgetésben, hogy szerinte a legfőbb ideje volt, hogy Orbán Viktor meghirdesse a harcot a ’68-as generációval szemben. „Amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy most jönni fog a kilencvenes évek generációja, az a generáció, amelyik megdöntötte a kommunizmust” – mondta Schmidt, aki szerint itt az ideje, hogy Európában szakítsunk a kommunizmussal. Hogy ezzel mire utalt a Terror Háza igazgatója, az nem teljesen egyértelmű, mindenesetre azt hozta fel példának, hogy az „Európai Uniónak most egy olyan külügyi biztosa van, egy olasz hölgy, ez a Mogherini, aki csont kommunista”. Ez ebben a formában természetesen nem igaz: bár Federica Mogherini valóban az olasz ifjúkommunista szövetségben kezdte a karrierjét, ma a Demokrata Párt tagja, Matteo Renzi balközép kormányában volt rövid ideig külügyminiszter.

Borítókép: YouTube/HírTV

Figyelmébe ajánljuk