Setét Jenő a Wallenberg-díjjal járó pénzt a gyöngyöspatai roma tanodának adományozza

  • narancs.hu
  • 2020. január 18.

Belpol

"Egyetlen fillérre sem tart igényt a magyar kormánytól, amíg nem változtat a jelen álláspontján és politikai gyakorlatán."

Szerdán adták át a Raoul Wallenberg-díjakat Budapesten. Idén a díjazottak között volt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista is. Setét a Hírklikknek elmondta, az elismeréssel járó pénzjutalmat a gyöngyöspatai roma diákokat oktató tanodának adja.

Setét Jenő úgy nyilatkozott, a Wallenberg-díj pénzösszegét az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozza. Ő viszont "egyetlen fillérre sem tart igényt a magyar kormánytól, amíg nem változtat a jelen álláspontján és politikai gyakorlatán". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány már elég rég átvette az oktatás és az iskolák működtetését, és eddig egyetlen szegregált osztályt nem szüntetett meg az elmúlt hat-hét évben.

Az aktivista szerint a Fidesz teljes mellszélességgel finanszírozza továbbra is közpénzen az elkülönítés gyakorlatát és teszi tönkre ezzel gyerekek tízezreinek életét.

Setét Jenő azért részesült a Wallenberg-díjjal járó elismerésben, mert „mindig határozottan lépett és lép fel a magyarországi szélsőségek, a szaporodó szélsőséges csoportok és a félkatonai szervezetek ellen”.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.