Szanyi Tibor felszámolná az MSZP-t, majd leülne 5 kollaboránssal, és csendben kirúgná őket

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. május 16.

Belpol

Ezt fogja csinálni, ha ő lesz az új elnök! Ez nem fake news, hanem egy interjú.

Szanyi Tiborral mindig érdekes interjúzni, legfőképp azért, mert ő tényleg olyan interjúalany, aki képes meglepetést okozni egy-egy mondatával, lényegében bármikor.

Például legutóbb az szólt nagyot, amikor előállt azzal, hogy NER-kollaboránsok vannak az MSZP-ben. Ez még 2016-ban volt, azt a beszélgetést itt olvashatja.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Most is szóba került ez a téma, de csak azután, hogy Szanyi elmondta: felszámolná az MSZP-t, azaz becsukná, hogy aztán újra kinyissa.

De már új névvel és új logóval.

Az MSZP-s kollaboránsokról ezúttal azt mondta: öt emberről biztosan tud, nekik az MSZP technikai-gazdasági hátteréhez van közük.

Az interjúból kiderül az is, hogy mit tartott Botkában pancsernek Szanyi, és hogy az MSZP-ben szerinte miért lenne alkalmatlan elnök Kunhalmi Ágnes.

A Szanyi Tiborral készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk