Szexboltnak nézték a tanárnő bizniszét, az egyház bezárta az iskolát

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. augusztus 21.

Belpol

Csodálatos történet érkezett a minidig izgalmas magyar vidékről.

Bezárta az általa fenntartott iskolát a református egyház Erdőhorvátiban – a hír nem keltene különösebb feltűnést, ha nem lenne körülötte olyan pikáns kis történetháló, amit a mai Népszava igyekezett kibogozni a helyszínen.

Egy zempléni faluban járunk, ahol az országos tendenciáknak megfelelően folyamatosan csökken a gyereklétszám, a reformátusok erre hivatkozva zárták be az általános iskolát nemrég. Csakhogy a háttérben egy ennél sokkal érdekesebb történet húzódik meg - ez gyorsan, már pár járókelővel folytatott beszélgetésből kiderül riportból. A lap szerint ez - az érintettek által senki nem cáfolt folyamat – vezetett a bezáráshoz:

-         az egyik tanárnő saját, online bizniszbe kezdett korábban

-         ebből az év elején az kerekedett ki a faluban, hogy – ahogy az egyik lakó mondja – valami furcsa „szexbótos sztoriba” keveredett a pedagógus

-         egy, a vállalkozáshoz köthető titokzatos honlap kapcsán kezdődött a botrány, ami miatt a református egyházközösséget vezető presbitériumot is összehívták

-         a tanárnő internetes marketinggel foglalkozó honlapja miatt a fenntartó állítólag ki is akarta rúgatni a pedagógust, ám ennek az általános iskola igazgatója ellenállt

-         vicc az egészben, hogy alighanem egy suta félreértésről van szó

-         az adott honlap ugyanis többféle terméket „népszerűsít kisállat-felszereléstől a multivitaminokig, s kezelnek online-oldalakat is", és az egyház által „kifogásolt oldalon pedig csak olyan termékeket hirdettek, amelyet egy normális drogériában is megtalál a vásárló”

-         a helyi gyerekeknek azonban hamarosan biztosan egy másik településre kell átmennie iskolába

-         az egyház eközben nem ismerte el, de nem is cáfolta, hogy tényleg emiatt zárta volna be az iskolát

-         az iskola honlapján található „búcsú” azonban eléggé egyértelműsíti, hogy mi miatt történhetett az intézkedés. ("Egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik. De már nem számít, kinek milyen szerepe volt ebben a történetben, hiszen a múlton változtatni nem lehet...")

A teljes történetet itt olvashatja el.

Figyelmébe ajánljuk