Válaszoltak Szarka Gábornak az SZFE hallgatói

  • BM
  • 2020. október 14.

Belpol

Megtagadták a sztrájkban résztvevők névsorának kiadását, és október 23-ára demonstrációt szerveznek.

Az SZFE polgársága október 23-án megemlékezést tart; 16 órakor a Műegyetem rakpartról indulnak és az Urániáig sétálnak. Ezt az SZFE hallgatói jelentették be szerdán sajtótájékoztatón.

„A tanköztársaságot betiltani nem lehet. Feltételeit rajtunk kívül senkinek sem feladata biztosítani. Ez egy eszme, aminek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Nincsenek vezetők és nincs képviselet. Kiállunk az egyének felelősségre vonása ellen. Senki sem kötelezheti lojalitási nyilatkozattételre sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat” – mondták a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épülete előtt.

Hozzátették, az „illegitim vezetőség” vizsgálatot kért az Oktatási Hivataltól, hogy megfelelően folyik-e az egyetemen az oktatás, ezen túlmenően gyakorlati eszközöket is bevetettek ellenük; az internethozzáférést este 6 órától reggel 7 óráig megszüntették az épületekben, mikor ebben az időszakban tanórák is zajlanak. Zsarolással kényszerítik az üzemeltetéssel foglalkozó munkatársakat, hogy az osztálytermeikbe, ahol kellékeiket, jelmezeiket tartják, ne engedjék be őket, illetve megtiltották a kép- és hangrögzítést.

„Eddig sem voltak illúzióink, de az elmúlt napokban teljesen világossá vált, hogy a hatalom sem párbeszére, sem belátásra nem képes” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

false

Mint ismert, Szarka Gábor, az SZFE nemrégiben kinevezett, a hallgatók által illegitimnek tartott kancellárja október 12-én írásban kérte a sztrájkbizottság dokumentumait, valamint a sztrájkolók névsorát. A sztrákbizottság ügyvivője ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón elmondta, azt válaszolták Szarkának, hogy az említett dokumentumok személyes adatokat tartalmaznak, azaz milyen jogon kéri őket. „A sztrájkolók névsora kizárólag azok számára vállhat hozzáférhetővé, akik szűk értelembe véve a bérszámfejtést végzik, és kizárólag arra az időre, amíg a bérszámfejtés technikai értelemben megvalósul” – mondta. Mivel a kancellár nem jogosult az adatokat kezelni, ezért az SZFE sztrájbizottsága megtagadta annak továbbítását. „A sztrájkot továbbra is folytatjuk” – hangsúlyozta.

false

„A kancellár úr az SZFE nevében a tanköztársaságot magántevékenységnek nyilvánította, ezzel több száz ember munkáját is. Az SZFE nem ő, hanem mi vagyunk” – ezt már Németh Gábor, az egyetem oktatója mondta. Hozzátette, Szarka Gábor Upor Lászlót és Csernai Mihályt, az egyetem lemondott rektorhelyettesét, valamint a hallgatói önkormányzat elnökét nevezte meg a tanköztársaság képviselőinek. „A tanköztársaságnak nincsenek képviselői, ezért őket felelősként megnevezni, legalábbis különös gesztus. Ötletgazdája van, ha bűnbakot keres, megtalálta. Én vagyok az, Németh Gábornak hívnak” – mondta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.