Szlávik: Az oltás nem jelent teljes védettséget, be kell tartani a szabályokat húsvétkor is

  • MTI
  • 2021. március 29.

Belpol

Nem szabad közösen ünnepelni. 

Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szlávik János kiemelte, hogy a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegeség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva.

Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni, addig „mindenki tartson még ki egy kicsit”, mondta. A járvány kezdetén úgy gondolták, hogy a kismamákra nem veszélyes a vírus, de mára már tudják, hogy az anyákra a várandósság alatt is veszélyes, hiszen sokan kerültek közülük kórházba, lélegeztetőgépre. A védőoltás ezért már Magyarországon is elérhető a kismamáknak, őket a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltják a várandósság második és harmadik harmadában, fogalmazott Szlávik. 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.