Tiltakozik az OSA Archívum a KDNP gyalázatos matricázása miatt

  • narancs.hu
  • 2018. június 14.

Belpol

Az Archívum szervezte a 2014. évi csillagos házak programot.

„A Blinken OSA Archívum, a világ egyik legjelentősebb hidegháborús és emberi jogi dokumentumokat őrző archívuma, a 2014. évi csillagos házak program szervezője, mélységes felháborodását fejezi ki a Kereszténydemokrata Néppárt gyalázatos akciója miatt” – írja Facebook-oldalán az OSA.

Az Archívum az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) akciójára reagált így, akik egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricával jelentek meg csütörtökön reggel a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratánál, a VIII. kerületi Népszínház utcában. Éppen egy olyan háznál, amit a vészkorszakban sárga csillaggal jelöltek meg, hogy tudják, ott szintén a sárga csillagot viselő zsidók laknak.

„Az Archívum programja nyomán váltak ismertté az egykori budapesti csillagos házak, amelyekbe 1944. június 21-én, a tervezett deportálást előkészítendő, több mint 220 ezer, zsidónak nyilvánított magyar állampolgárt zsúfoltak össze. A Kereszténydemokrata Néppárt aktivistái egy már 1944-ben megbélyegzett csillagos házat becstelenítettek meg újra, felelevenítve a magyar történelem legsötétebb korszakának aljas gyakorlatát. Miközben a kormány, álságosan, »a lakók nyugalmának védelmében« a gyülekezési szabadság korlátozására készül, emberei lakókat zaklatnak otthonaikban, hogy megalázzák őket. Felszólítjuk a tudatlanul vagy tudatosan provokálókat, hogy haladék nélkül szüntessék be azoknak a szervezeteknek és személyeknek a zaklatását és megbélyegzését, akiknek törvényes és emberies cselekedetei mintaként szolgálhatnának a magukat kereszténynek valló állampolgárok számára” – folytatja az OSA közleményében.

OSA Archivum

Tiltakozás A Blinken OSA Archívum, a világ egyik legjelentősebb hidegháborús és emberi jogi dokumentumokat őrző archívuma, a 2014. évi csillagos házak program szervezője, mélységes felháborodását…

Figyelmébe ajánljuk