Török Gábor: Ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik majd a kést, ha az az érdekük

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 22.

Belpol

A politológus szerint az orbánizmus arról szól, hogy a miniszterelnök minden területen uralkodni akar.

„Ő nem tud és láthatóan nem is akar változtatni a politikáján, nem hiszem, hogy gesztusokat fog tenni, ennek már nem is lenne jelentősége” – mondta a Népszavának adott interjújában Török Gábor, akit elsősorban az európai helyzetről kérdeztek.

„A történtek azt erősítik, hogy a Néppárt vezetői eljutottak arra a pontra, hogy úgy gondolják: egy Orbán nélküli orbánizmus szerencsésebb a Néppárt számára” – állítja Török, aki szerint Orbán Viktor számára nem feltétlenül volna Mekka egy szélsőjobboldali európai párt. „Orbán egy ilyen új pártcsoportban még a minimumát sem várhatja el annak, amit az EPP-ben hosszú időkön keresztül megkapott: hogy akkor is támogatták, mögötte voltak, amikor nem értettek vele egyet. Ezek az új fiúk egy pillanat alatt a hátába döfik majd a kést, ha az az érdekük” – mondta a politológus.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az Orbán–Putyin-viszonyról az alábbiakat mondta:

„A politikában az erőnek jelentős szerepe van, ráadásul számos tekintetben függő helyzetben vagyunk Oroszországtól, ez pedig az elmúlt években nem csökkent, hanem erősödött. Orbán ettől ma már nem tud szabadulni, nem is nagyon akar. (…) Nyilvánvalóan nagyon rosszul jött ki, hogy a Sargentini-jelentés után egyből ki kellett menni Moszkvába és nyilvánvaló az is, hogy ez nem a magyar fél szándékai szerint történt.”

Török szerint a médiapiacon további területfoglalásokra lehet számítani, mert Orbán nem fog leállni: „Ez az ország Orbán Viktoré, ha az övé, akkor erre kell számítani minden területen. Ha valaki megszerzi az országot, uralni is akarja. Ez az orbánizmus, ez orbánisztán.”

Figyelmébe ajánljuk