Törölte a Fortepan azokat a fotókat, amikre igényt tartott az MTVA

  • narancs.hu
  • 2023. május 2.

Belpol

A 180 ezres archívum 30 fotóját távolították el az MTVA felszólítására.

Törölték a Fortepan archívumából azokat a fényképeket, amelyekre az MTVA igényt tartott – mondta el Tamási Miklós, a Fortepan alapítója a VálaszOnline-nak.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója visszautasította, hogy bármilyen beszélgetést folytasson a Fortepannal a legnagyobb magyar archívfotó-gyűjtemény nyilvánosságáról. Tamási Miklós a lapnak adott interjújában úgy fogalmazott: „Levettük a képeket. Úgy voltam vele, hogy zárjuk le az ügyet, mire ez az interjú megjelenik. Mostantól nincsenek fenn ezek a fényképek a Fortepanon.” 

A 180 ezer fotóból álló archívumból 30 fotót távolítottak el az MTVA felszólítására. A Fortepan alapítója ezzel kapcsolatban megjegyezte:

„Szerencsére nem nagy veszteség, legalábbis ami a számokat illeti. [...] De a sztori elsősorban nem erről a harminc fényképről szól.”

Mint elmondta, a Fortepannal „semmilyen anyagi haszonra nem teszünk szert a képek közléséből, az egyetlen célunk, hogy a 20. századi magyar múlt vizuális dokumentumait megőrizzük, és digitálisan hozzáférhetővé tegyük mindenki számára.” Tamási Miklós kiemelte, ez közfeladat, amit egyébként közgyűjtemények, múzeumok végezhetnének el, de akár az MTVA is segíthetné, hiszen az intézmény egész története során közpénzből működött.

Az MTVA jogtanácsosa még április elején fenyegette meg egy titkos levélben a Fortepant egy kollekciónyi régi fotó miatt.

(Címlapképünk forrása: MRT – Fortepan/Rádió és Televízió Újság)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.