Elmarasztalták a kispesti MSZP-s nyaralójánál forgató momentumost

  • narancs.hu
  • 2021. június 30.

Belpol

Az ügyészség szerint Paróczai Anikó személyes adatokkal élt vissza.  

Az ügyészség egy évre feltételesen felfüggesztette a Momentum kispesti önkormányzati képviselője, Paróczai Anikó ellen személyes adattal visszaélés miatt indult eljárást - közölte a párt.

Paróczai ellen azért kezdtek nyomozni, mert egy tavaly februári Facebook-videójában felvételeket mutatott Kránitz Krisztián korábbi MSZP-s képviselő, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának spanyolországi nyaralójáról.

Kránitz a nyaralót 2018 végén vette, de nem szerepelt a 2019-ben leadott vagyonnyilatkozatában, állítása szerint azért nem, mert tulajdonjoga bejegyzéséről csak a vagyonnyilatkozat leadása után értesítették.

Az eljárás felfüggesztése azt jelenti, hogy az ügyészség szerint Paróczai bűncselekményt követett el, a döntés indoklásában azt írják, “amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés időtartama eredményesen telik el, a gyanúsított az előírt magatartást tanúsította, a gyanúsított a feltételes felfüggesztés alapját képező bűncselekmény miatt nem büntethető, így az eljárás megszüntetésére kerül sor.”

Paróczai a határozat ellen panasszal fog élni.

Kránitz Krisztián a főszereplője volt a Hír Tv és a Magyar Nemzet által a 2019-es önkormányzati választások előtt nyilvánosságra hozott felvételeknek, amelyeken Lackner Csaba volt MSZP-s önkormányzati képviselő oldott hangulatban beszélt a kerületi korrupciós ügyekről. Kránitz tagadta, hogy a felvételeken elhangzottakból bármit elkövetett volna.

Paróczai a Momentum színeiben elindul Kispesten a szeptemberi ellenzéki előválasztáson, két ellenfele jelen állás szerint Burány Sándor (MSZP-Párbeszéd) és Arató Gergely (DK) lesz. Kránitz Krisztián és a helyi MSZP ügyei vélhetően fontos témái lesznek az előválasztási kampánynak is. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.