Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl-ügynek

  • narancs.hu
  • 2022. július 14.

Belpol

Köztük Schadl György felesége is, aki Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó.

A 24.hu információi szerint 19-re nőtt a Völner–Schadl-ügy gyanúsítottjainak száma, miután újabb négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként. 

A24.hu-nak átadott információk szerint a korrupciós ügyben a legutóbb meggyanúsított személyek közül az egyik végrehajtó, mégozzá  Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga. 

Schadl-Baranyai Helga Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó, és bár a lap munkatársai hiába keresték kérdéseikkel, az árulkodó lehet, hogy az MBVK honlapján elérhető végrehajtói névjegyzékben kedden megjelent tájékoztatás szerint férjéhez hasonlóan már Schadl-Baranyai Helga sem látja el a munkáját, állandó helyettesítését pedig egy másik végrehajtó, Bihari Zsófia Nóra vette át.

A lap hozzáteszi, hogy ráadásul Schadlt eddig a felesége helyettesítette a budaörsi végrehajtói irodájában, ám erre a posztra is egy másik végrehajtó került, Andresin Konstantin.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint továbbra is két személy van letartóztatásban, egyikük Schadl György, akinek végrehajtói irodája elalatt is szépen működik: hiába került Schadl rács mögé tavaly év végén, 2021-ben Schadl György saját budaörsi irodája még így is 102 milliót hozott neki. De felesége gödöllői irodája is jól ment, itt ekordbevételt, 2021-ben 258 millió forint nyereséget termeltek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.