11 évet kapott a lúgos orvos a Kúrián

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. július 12.

Bűn

Az ítélet jogerős.

Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel.

A vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó B. Krisztián 2013. március 12-én reggel arcát eltakaró biciklis sisakban volt szeretőjének lakására ment. A támadó nyakánál ragadta meg áldozatát, hasra fektette, végtagjait megkötözte, beadta a kétféle altatót, nyugtatót, majd levetkőztette és a fürdőkádban altestére öntötte a maró anyagot. Ezután magával vitte a nő laptopját, mobiltelefonjait, iratait, bankkártyáját. A lúg másod-harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott, a sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő, életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki B. Krisztiánt, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Az eljárás során a sértett jogi képviselője amellett érvelt, hogy az elkövetett cselekmény minősítése a súlyosabban büntetendő eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérlete, ugyanis a vádlott tudta, hogy az áldozat halálát is okozhatja az altatókkal, illetve a lúggal, ám ebbe belenyugodott. Az ügyészség és a bíróság azonban ezt az érvelést nem fogadta el.

Jobbra Erika, a támadás áldozata egy korábbi tárgyaláson

Jobbra Erika, a támadás áldozata egy korábbi tárgyaláson

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A Kúria tavaly nyáron a bizonyítás hiányosságai miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra utasította a táblát, mely idén februárban ítélte el ismét 9 évre a vádlottat. Miután azonban az ügyben újonnan felmerült bűncselekmények, például magánlaksértés és személyi szabadság megsértése miatt is bűnösnek mondták ki februárban a volt kórházigazgatót, lehetőség nyílt fellebbezésre. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett, így került az ügy ismét a Kúriára.

A csütörtökön kihirdetett harmadfokú, jogerős ítéletben az ügyészi indítványnak helyt adva 11 évre súlyosította a vádlott büntetését a Kúria. Összesen hat bűncselekmény miatt mondták ki bűnösnek: az életveszélyt okozó testi sértés, a kifosztás, és a személyi szabadság megsértésének minősített esetét állapították meg, továbbá magánlaksértést, okirattal visszaélést és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélést.

A Kúria szóbeli indoklásában rámutatott: a megállapított cselekményekért összességében 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosító körülmény többek között, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek a személye jelentős társadalmi veszélyességgel bír. Az egyetlen enyhítő körülmény a több mint fél évtizedes időmúlás volt. Ezek figyelembevételével szabta ki a Kúria a büntetési tételkeret felső határához közelítő 11 éves szabadságvesztést.

A Kúria külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt.

A vádlott az első táblai döntés óta, mintegy másfél éve van előzetes letartóztatásban. Ezt az időt a jogerősen kiszabott büntetésbe beszámítják.

Figyelmébe ajánljuk