Börtönbe került a csengeri asszony, aki az 1300 milliárdos örökséggel szédítette Kósa Lajost

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 7.

Bűn

A nőt a kihallgatása előtt kórházba kellett szállítani, majd a fogdában is rosszul lett.

Sz. Gábornét csak „csengeri asszonyként” ismeri a nyilvánosság, aki még most is azt állítja, hogy 1300 milliárdot örökölt, és nem vert át senkit, még Kósa Lajost sem, akitől befektetési tanácsokat kért ezzel kapcsolatban. A gyanú szerint a nő nagyjából félszáz embertől kért kölcsön jelentős összegeket, de csak rövid időre – mondván, hogy nemsokára 1300 milliárdos örökséghez fog hozzájutni.

Kósa Lajos tanúvallomásával védené magát a csengeri asszony

Tanúként idézik be a politikust. Hosszú, négy és fél órás gyanúsítotti kihallgatáson van túl a csak „csengeri asszony”-ként ismert Sz. Gáborné, aki továbbra is állítja, hogy létezik az 1300 milliárd forintos örökség, és senkit nem csapott be, még Kósa Lajost sem.

A csengeri asszonyt kedd este vették őrizetbe, szerdán pedig kihallgatták, a 24.hu úgy tudja, hogy a kihallgatás előtt a nőt egy rosszullét miatt kórházba kellett szállítani. Az állapota nem volt olyan súlyos, hogy ne lehetett volna megtartani a kihallgatást, ezért a nyomozók és az ügyvéd bement hozzá a kórházba, és ott hallgatták ki. Ezt követően elrendelték a nő letartóztatását, és visszavitték a fogdába, ahol ismét rosszul lett, de ezúttal nem kellett kórházba vinni.

A bíróság többek közt azzal indokolta a döntést, hogy az eddig ismert sértetteken túl több károsult is lehet, és elképzelhető, hogy a gyanúsított megszökne vagy megpróbálná befolyásolni az eljárásban részt vevő tanúkat.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Figyelmébe ajánljuk