Egy budapesti háziorvos 100 ezer forintért állított ki hamis védettségi igazolványt

  • narancs.hu
  • 2021. december 21.

Bűn

13 oltatlan embernek adott oltást igazoló okmányt.

Egy háziorvos és asszisztense pénzért védettségi igazolványhoz juttatott olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást - közölte a rendőrség kedden.

Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indítottak nyomozást három nő ellen, mert a gyanú szerint jogosulatlanul juttattak védettségi igazolványhoz tizenhárom olyan embert, aki nem kapta meg a koronavírus elleni oltást.

Azt írták: a jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusnő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens - az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva - rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100 ezer forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül.

Az orvosi rendelőben és a három nő lakásán lefoglaltak több mint négymillió forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is - írták.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig - bűnsegédként elkövetett - kilencrendbeli védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként - közölte a BRFK.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk