Először szólalt meg Geréb Ágnes az ítélethirdetés óta

  • narancs.hu
  • 2018. január 22.

Bűn

"A körülöttem kialakuló, társadalmat fölbolygató vita gyógyít és épít. "

„Nekem az a legfontosabb, hogy tudok-e tükörbe nézni, tudok-e aludni. Tudok” – ezt mondta a Magyar Nemzetnek Geréb Ágnes az őt ért támadásokkal összefüggésben. A szülész-nőgyógyász azzal kapcsolatban nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy a bíróság január eleji döntése értelmében két évre börtönbe kell vonulnia.

Mint mondta, mérföldkő volt az otthonszüléssel kapcsolatos 2011-es rendelet, és bár szakmai ellenállás, anyakönyvezési nehézségek, megfélemlítések ugyan előfordulnak ma is, óriási változást hozott. „Ha vannak is a rendeletben olyan részletek, amelyekkel nem értek egyet, mégis megszületett. Elindult a változás. Mára egy magyar várandós, ha akar, tájékozódhat, szülési tervet készíthet, és megtalálhatja a számára megfelelő helyet, ahol biztonságban tudja a babáját és saját magát”

„Sok erő árad most azokból az – akár nagymamakorban lévő – asszonyokból is, akiknek most szakadnak fel a sebei, akik nem voltak szülésük idején információk birtokában, döntési helyzetben. Akiket elszakítottak egymástól anyaként és újszülöttként, és még sorolhatnám, mi minden történt velük – három, de legalábbis két felnőtt generáció együtt, egy dologért fogott most össze. A körülöttem kialakuló, társadalmat fölbolygató vita gyógyít és épít."

Azt, hogy mikor és hova kell majd bevonulnia Geréb Ágnesnek a kiszabott börtönbüntetés letöltésére, egyelőre nem tudni.

Figyelmébe ajánljuk