Gyorshajtott, átment a piroson, megölt egy másik autóst, majd elmenekült

  • narancs.hu
  • 2024. július 23.

Bűn

Futva távozott, de már elfogták a húszéves, holland állampolgárságú férfit.

Tragikus balesetről számolt be a Budapesti Rendőrfőkapitányság. A balesetben egy vétlen autós elhunyt, a gyorshajtó elmenekült – de már elfogták.

„Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával. Úgy gondolta, hogy ő majd tudja mekkora sebességgel és milyen szabályok szerint vezet. A Suzukiban ülő, szabályosan közlekedő 47 éves férfinek esélye sem volt” – közölte az BRFK. – „A Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöld lámpán ment át, nem ment gyorsan, még észre is vette a felé száguldó Mercedest. Fékezett, de hiába. A piroson áthajtó, balról érkező autó óriási sebességgel csapódott a vezető oldali ajtónak. A balesetet okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa az ütközés után egy pillanatig sem gondolta, hogy felelősséget kellene vállalni, mentőt hívni, bármit segíteni, ők inkább gyáván elfutottak. A Mercedest vezető holland állampolgárságú férfit és utasát a BRFK Bűnügy Bevetési Osztályának kellett előkeríteni a fővárosban és elfogni. A Mercedesben ült még egy ember a hátsó ülésen, ő volt az egyetlen, aki nem szalad el.”

A rendőrség közlése szerint „a vétlen Suzuki vezetőjéért a helyszínen és a kórházban is mindent megtettek a mentők és az orvosok, de a végül a férfi tegnap meghalt.”

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály a holland állampolgárságú sofőrt és utasát gyanúsított kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A kamerafelvételeket itt lehet megnézni, de csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Ismét a vétlen halt meg, a szabályokat semmibevevő sofőrt - aki elmenekült - elfogtuk

ISMÉT A VÉTLEN HALT MEG, ISMÉT A GYORSHAJTÁS ÖLT, A SZABÁLYOKAT SEMMIBEVEVŐ SOFŐR PEDIG EGYSZERŰEN ELMENEKÜLT. MÁR ELFOGTUK! NEM FOGJA MEGÚSZNI A FELELŐSSÉGREVONÁST, ÉS MÁSOK SEM, AKIK A GYORSHAJTÁSSAL ÉS A SZABÁLYOK SEMMIBEVÉTELÉVEL ÉLETEKET OLTANAK KI! Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával. Úgy gondolta, hogy ő majd tudja mekkora sebességgel és milyen szabályok szerint vezet. A Suzukiban ülő, szabályosan közlekedő 47 éves férfinek esélye sem volt. A Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöld lámpán ment át, nem ment gyorsan, még észre is vette a felé száguldó Mercedest. Fékezett, de hiába. A piroson áthajtó, balról érkező autó óriási sebességgel csapódott a vezető oldali ajtónak. A balesetet okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa az ütközés után egy pillanatig sem gondolta, hogy felelősséget kellene vállalni, mentőt hívni, bármit segíteni, ők inkább gyáván elfutottak. A Mercedest vezető holland állampolgárságú férfit és utasát a BRFK Bűnügy Bevetési Osztályának kellett előkeríteni a fővárosban és elfogni. A Mercedesben ült még egy ember a hátsó ülésen, ő volt az egyetlen, aki nem szalad el. A vétlen Suzuki vezetőjéért a helyszínen és a kórházban is mindent megtettek a mentők és az orvosok, de a végül a férfi tegnap meghalt. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály a holland állampolgárságú sofőrt és utasát gyanúsított kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Az eljárást kollégáink szakértők bevonásával folytatják, hiszen rengeteg még a megválaszolandó kérdés. Az biztos, és már számtalanszor elmondtuk, hogy a gyorshajtás és a közlekedési szabályok semmibevétele az egyik vezető halálok a közlekedési balesetek közt. Ezeket a szabályszegéseket ezentúl is tűzzel-vassal üldözni fogjuk, de emellett ismét arra kérünk mindenkit, hogy inkább gondolja át, hogyan vezet. Mert utólag senki nem tudja meg nem történtté tenni a döntéseinek következményét.

Posted by BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság on Tuesday, July 23, 2024

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.