Kegyetlenül meggyilkoltak egy bolgár oknyomozó újságírót

  • narancs.hu
  • 2018. október 7.

Bűn

Korrupciós ügyek után kutatott. Egyelőre még nem tudni, halála összefüggésben áll-e a munkájával.

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró-szervezet.

A Terminal 3 jelentése szerint Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták.

Az első információk szerint az újságíró megfulladhatott, holttestét a ruszei kikötőben találták meg.

Egyelőre nem tudni, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával. A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Utolsó anyaga szeptember 30-án ment adásba, ebben Bíró Attilával, a román RISE-projekt vezetőjével, valamint a bolgár Bivol újságírójával, Dimitar Sztojanovval beszélt a GP-gate néven emlegetett ügyről. Azt mutatták be, hogy a GP-gate során Bulgáriában hogyan használták fel szabálytalanul az uniós pénzeket a helyi építőipari és tanácsadó cégek, hogyan csalták el tanácsadói szerződésekkel a több millió levás közösségi forrásokat. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője a Twitteren megdöbbenésének adott hangot a szörnyű gyilkosság miatt. „Sürgősen teljes körű és alapos vizsgálatra van szükség. A felelősöket el kell számoltatni” – hangsúlyozta a francia politikus.

 

Figyelmébe ajánljuk