Lebontják a templomot, ahol 26 emberrel végzett az ámokfutó

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. november 11.

Bűn

Imádkozásra alkalmas kert lehet a helyén.

Nem állítják helyre, hanem lebontják azt a baptista templomot a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol a múlt vasárnap egy ámokfutó lövöldözött – jelentette be pénteken a helyi tiszteletes.

Frank Pomeroy tudatta: azt tervezi, hogy lebontatja a templomot, ahol a múlt vasárnap lövöldöző ámokfutó 26 embert lőtt agyon. A halálos áldozatok között volt a tiszteletes 14 éves lánya is.

„Túl sokan vannak, akik nem akarnak már ebben a templomban imádkozni” – nyilatkozta a lelkész a The Wall Street Journal című lapnak. Elmondta azt is: szándéka szerint imádkozásra alkalmas, csöndes kertet létesítene a templom helyén. Erről döntés még nem született, a gyülekezet tagjait egyelőre a mély gyász foglalkoztatja.

Gyászolók a templomnál

Gyászolók a templomnál

Fotó: Larry W. Smith/MTI/EPA

A USA Today című lap a közösség szóvivőjét, Roger Oldhamet idézte, aki szerint a templom épülete „túl erősen emlékezteti a helybélieket a múlt vasárnap elkövetett tömegmészárlásra”.

Múlt vasárnap a San Antoniótól mintegy 50 kilométernyire fekvő, 400 lelket számláló Sutherland Springsben istentisztelet közben tört be a templomba egy 26 éves férfi, aki 26 embert agyonlőtt, 20 áldozatot súlyosan megsebesített. Négyük állapota egy hét után is válságos.

Az elkövetőt, a korábban a légierőnél szolgáló Devin Kelleyt családi vita sarkallta a tömegmészárlásra; miután elvált, többször is vitába keveredett volt felesége szüleivel, akik Sutherland Springsben élnek és a helyi gyülekezet tagjai. Tette elkövetése előtt Kelley levélben fenyegette meg volt anyósát és apósát, akik azonban nem voltak a templomban a lövöldözés idején. A merénylet után Kelley öngyilkos lett.

Figyelmébe ajánljuk