Ragasztószalaggal loptak pénzt egy templom perselyeiből

  • narancs.hu
  • 2024. május 27.

Bűn

400 ezer forintot.

Rendszeresen visszajárva lopta el a szengyörgyvölgyi templomban összegyűjtött pénzt egy 44 és egy 54 éves férfi,

akik ellen Lentiben emeltek vádat – közölte a Zala megyei Főügyészség.  Mint írják, a szombathelyi és kőszegi gyanúsítottak tavaly áprilisban szabadultak vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztésükből, állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, így hajléktalanként éltek, illetve ismerőseiknél húzták meg magukat.

Az elsőrendű vádlott júliusban elhatározta, hogy ellopja a szentgyörgyvölgyi református templom perselyeiből a pénzadományokat, majd a tervéről beszámolt a társának is. Utóbbi ezek után autóval többször is a templomhoz vitte, és figyelt, amíg kifosztja a perselyeket. 

Nem egészen három hét alatt ötször mentek el a templomhoz, ahol az idősebb férfi elfordította helyükről a beltéri biztonsági kamerákat és figyelt, miközben társa a templom első és hátsó ajtajára felszerelt perselyeket ürítette ki. Összesen 400 ezer forintot zsákmányoltak úgy, hogy a perselyek száján kétoldalú ragasztószalagcsíkot engedtek le, majd a ráragadt pénzt kiemelték

 A Lenti Járási Ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfiak ellen lopás bűntette miatt emelt vádat, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.