Tavaly 4,5 milliárd, idén már 9 milliárd, mi az?

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 3.

Bűn

Idén már kétszer annyi bírságot szabott ki a rendőrség közlekedési szabálysértések miatt, mint tavaly.

Idén augusztus végéig már majdnem 9 milliárd forint pénzbírságot szabtak ki a rendőrök – közölte pár napja a rendőrség, írja az Átlátszó.

A lap arról számol be, hogy egy hirado.hu-n megjelent anyag szerint a rendőrség azért indított akciót a gyorshajtók kiszűrésére, mert továbbra is rengeteg a szabálytalan sofőr és a baleset. Hozzátették, hogy a rendőrök idén már 300 ezer gyorshajtást regisztráltak és majdnem 9 milliárd forint pénzbírságot szabtak ki.

Erre az Átlátszó kikereste a tavalyi év adatait, miszerint 2017-ben összesen „1,87 milliárd forint folyt be abból a 4,57 milliárd forint pénzbírságból, amelyet a rendőrség a közlekedési és a közrend elleni szabálysértések miatt szabott ki Magyarországon”.

Majd azt is megjegyzik, hogy az elmúlt öt évben 21,5 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki összesen, ám ebből az állam kasszája csupán 8,58 milliárd forinttal gazdagodott. Mindez az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikáiból derült ki, amit közérdekű adatigénylésre küldtek meg az Átlátszónak.

Figyelmébe ajánljuk