Több mint 37 év után sem szabadulhat John Lennon gyilkosa

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 24.

Bűn

Fennáll a veszélye, hogy valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat neki.

New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így rácsok mögött marad még legalább két évre – írja a MTI. Chapman két napja jelent meg a kérelmet elbíráló bizottság előtt, de a döntés csak most lett nyilvános.

A most 63 éves férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a 40 éves John Lennont, akit példaképének tartott.

false

Noha a közvélekedés szerint Chapman „őrült”, a szakértői vizsgálatok ezt nem erősítették meg, így a bíróság 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Lennon gyilkosa először 2001-ben kérhette feltételes szabadlábra helyezését, de a mostanival együtt immár tizedik alkalommal utasították el kérelmét. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.

false

A hatóság döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése „összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával”, valamint „kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet”. A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek – írja az MTI.

Figyelmébe ajánljuk