Egotrip

A múlt héten több ízben is szembesülnöm kellett azzal a (manapság sajnos már nem ritka) érzéssel, hogy fölöttébb rövidlátó és felelőtlen kormányokkal sújtott országban élek. Az IMF- EU-hitelmegállapodás előkészületének - a magyar partról nézve - mindinkább tragédiába hajló bohózatától eltekintve is két ügyben rajzolódott ki nemzetközi összevetésben kirívó mértékű impotenciánk.

Az ingyenesség kultusza meglepően nagy szerepet játszik a gazdaságpolitikában. A gyorsan és különösebb együttérzés nélkül változó magyar jóléti rendszerben például kikezdhetetlen gránitsziklaként magasodik a 65 éven felüliek utazási kedvezménye. A minap az LMP a fővárosi tömegközlekedés átalakítására vonatkozó teljes koncepcióját visszavonta, mert megítélésük szerint túlságosan könnyen támadható volt javaslatuknak az a része, hogy szűnjön meg ez a kedvezmény.

A gazdaság teljesítményének leírására az elemzők nagyon sokféle indikátort használnak. E mérőszámok mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen kézenfekvő, bár gyakran túlságosan leegyszerűsítő értékítélet. Így például a termelés (GDP) vagy a foglalkoztatás növekedését fenntartás nélkül jó, az infláció mérésére használt fogyasztói árindex emelkedését viszont rossz hírként szoktuk elkönyvelni, és azt is kézenfekvőnek tartjuk, hogy ha a mutatószámok ellenkező irányba mozdulnak, akkor az ellentétes értékítélet indokolt.

Basescu román elnök egy alkalommal a kocsmából kijőve beült az autójába, és elindította. Amikor a rendőrök ezt szóvá tették, büntethetetlensége tudatában így válaszolt: nálunk ez így szokás. Kétségtelenül volt benne igazság.

Komoly feszültség alakult ki Marosvásárhelyen, ahol diákok és magyar politikai szervezetek kitartó követelésére az oktatási minisztérium engedélyezte a helyi orvosi egyetem intézményi kettéválását, egy magyarra és egy románra. A Le Monde, mely Ceausüescu bukása és a 90-es esztendők forróbb eseményei óta elvétve foglalkozik csak a térség etnikai problémáival, most cikket közölt az eseményről.

Március 4-én Orbán Viktor miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine hasábjain kételyét fejezte ki ama hiedelemmel kapcsolatban, hogy az európai történelem a vallásosságtól a világiasodás felé, a hagyományostól a "sokfajta" családmodell felé, a nemzetektől az internacionalizmus vagy az integráció irányába fejlődne, mert a haladás iránya ennek az ellenkezője. Mi magyarok nem visszafelé akarjuk forgatni tehát a történelem kerekét, csak bátran vállaljuk azt a keresztény gyökérzetet, amelyből Európa nagysága sarjadt.

"Érdeklődéssel olvasom a jelenlegi politikai berendezkedéssel szemben elégedetlen, sőt ellenséges magyar szerzőket. A tanult szerzők a jobboldalt lenézik, vitára alkalmatlannak tartják, csak a saját érveikkel vannak elfoglalva. (...) Gyűlöletet akarnak kelteni, érveik gyakran érzelmek, amelyekkel nem lehet vitatkozni. A még tanultabb szerzők érvelése egyetlen tételen alapul: a jog a legfőbb jó.

Nem sok minden tart össze bennünket. A törzsi ösztönök már régen nem; a vallás ötszáz éve nem; nyelvünkön, kultúránkon magunk veszekszünk a legnagyobb kéjjel; leginkább talán ellenségeink gyűlölete, megvetése és önnön rossz hírünk az, amiben mindannyian osztozunk.

Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. / A nagy világon ekivűl / Nincs más, amit mivelj: / Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt enned, innod kell. - Arany János írta át ilyenre, jól érzékelhető szatirikus nemzetostorozási célzattal Vörösmarty Szózatát valamikor 1880 táján. (Állítólag egy akadémiai ülés feneketlen unalmának volt a gyümölcse a paródia.)

1. Ma tócsni lesz a reggeli, az ebéd, és a vacsora is, ez a tócsni. Jaj, meg kell hatódni!

Az elmúlt hetek egyik legérdekesebb olvasmánya az a tanulmány, amelyben a Political Capital szakértői - saját felméréseik alapján - megvonják a magyarországi "attitűd-szélsőségesség" aktuális mérlegét, beleillesztve az ekként kirajzolódó képet az európai nagytotálba. A társadalom azon csoportját tekintik a szerzők "attitűd-szélsőségesnek", melynek tagjai "fogékonyak a szélsőjobboldali ideológiákra és politikai üzenetekre".

Hiába lóg ki a ló lába, a nemzeti tőke ma is ütős politikai hívószó. És nemcsak a szabadságharcos nemzeti ünnepeken, hanem a hétköznapokon is, hiszen arra mindig jó, hogy leplezze saját restségünket, türelmetlenségünket, irigységünket.

A cím plágium. Orbán Viktor tartott e címmel beszédet 2011 decemberében. És valóban: hogyan függ össze a gazdasági növekedés a politikai sikerrel? Távolabbról kezdem.