Egyszer olyan volt a dörögdi kocsma, mint az amerikai filmekben. Mikor az elsô Rocky mérkôzik a szorítóban, és bevágják egy pillanatra a sok helyi érdekű arcot, hogy izgulnak nagyon, és ez az ô napjuk is. Máskor is. Megy a tévé a csehóban, és az ott maradottak, mert mindig azok vannak többen, nézik a nagy közülük valót, aki biztos gyôzni fog és kezel az elnök emberével, és olyankor ô az üstökös, de mi itt a kocsmában, mi vagyunk a csóvája, és a mi aggodalmunk röpíti a cél felé, és bár csak mi tudjuk, de ezekben a percekben mi is fôszereplôk vagyunk, és nekünk is vigyáznunk kell minden mozdulatunkra, egy rossz lépés, lélegzetvétel, és vége, elúszik a siker, elmarad a gyôzelem, jókor szabad csak felszisszenni, karon ragadni a mellettünk állót, hisz az életünk a tét, mi aztán tudjuk, miért küzd az a fiú. A Három kívánság ment az egyesen, amikor ilyen volt a hangulat a dörögdi kocsmában.
